Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 25., csütörtök: Sport JubilálunkNovember 28-án ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját a Magyar Olimpiai Akadémia, melyre, mint már korábban jeleztük, lapunk, a Háromszék is kapott meghívást. Húsz évvel ezelőtt kezdődött a debreceni Nagyerdőben a sorrendben 14. Vándorgyűléssel, melyre dr. Kutassi László egyetemi tanár, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori főtitkára hívott meg. Jó volt hallani Hajdú-Bihar megye sporttörténetének, olimpiai bajnokai (Kabos Endre, Gyarmati Olga, Hódos Imre, Harangi Imre, Fenyvesi Csaba...) dicső tetteinek felelevenítését, jó volt érezni az anyaországi olimpiai barátok együtt érző közeledését, s azt, hogy befogadtak maguk közé, hogy érdeklődnek a történelmi Háromszék sportja iránt... Debrecenben kezdődött, aztán Szentendrén, Békés-csabán, Budapesten, Tatán, majd Jakabházyné Mező Mária főtitkár irányításával Egerben, Sopronban, Veszprémben, Dombóváron, Sárpatakon, Keszthelyen, Hódmezővásárhelyen, Várpalotán, Nyíregyházán... foly-ta-tódott az olimpizmus eszméjének megerősítése, az olimpiai hagyományok ápolása, elmélyítése olyan olimpiai hírességek társaságában, mint Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Varga János, Polyák Imre, Keleti Ágnes, Rejtő Ildikó, Dömölki Lídia, Dömötör Zoltán, Kiss Balázs... és sorolhatnám tovább egy egész újságoldalon azoknak az olimpiai bajnokoknak, érmeseknek, hírességeknek nevét, akik csatlakoztak az olimpiai barátok táborához az olimpia eszméjének népszerűsítése, megerősítése céljával. Úgy mentem minden vándorgyűlésre, mintha hazamennék, az enyéim közé. Ők is - mármint a MOA hozzánk látogató csoportjai - "hazajöttek Háromszékre", s nagy-nagy figyelemmel járták körbe a megyét a kökösi csata emlékművétől Zágonon, Kézdi-vásárhelyen, Berecken, Ojtozon, Bálványosfürdőn, Kis-baconon, Baróton át egészen Szentgyörgyig, részt vettek a Székely Mikó Kollégium olimpikonjai tiszteletére állított emléktábla-avatáson, és nagy szeretettel jöttek a kisborosnyói kopjafaállításra, a Szabó Kati Sportcsar-nok névadó ünnepségére, a Kovászna megye olimpiai versenyzőinek tiszteletére állított emléktábla leleplezésére... Jöttek, mert itthon érezték magukat, mert értékelték azt, amit lapunk tett az olimpia eszméjének népszerűsítéséért, megerősítéséért. Jöttek. Húsz év telt el. Él-ményekkel, ismeretfelhalmozással, barátságokkal, életre szóló kapcsolatokkal telített húsz esztendő. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 324Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||