Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 25., csütörtök: Közélet Aki kéri, gyorsan nyugdíjazzákA megyei nyugdíjpénztárban sürgősségi eljárással, egy-két nap alatt intézik a folyamodók nyugdíjkérelmét, hogy az érintettek a legrövidebb időn belül megkaphassák első öregségi járadékukat. Azért hozták a döntést, mert hetente néhány nyugdíjra jogosult háromszéki gyorsított eljárással igényli első nyugdíját, arra hivatkoznak, nyakukon a tél, és semmilyen jövedelmük, nem tudják számláikat fizetni, gyógyszerre sem maradt pénzük — magyarázta Viorel Sălăgean, a megyei nyugdíjpénztár vezetője. Azt is elmondta, megkéstek az ősz folyamán leadott nyugdíjkérelmek elbírálásával, mert a július eleji árvízben elázott iratcsomók mentésén dolgoztak (mint ismeretes, az intézmény pincéjét elöntötte a víz és a sár, de mostanra a 45—50 000 nyugdíjdosszié nyolcvan százalékát sikerült megmenteniük), mintegy kilencszáz, egy-három hónappal ezelőtt leadott nyugdíjkérelemről van szó, ötszázat tíz nap alatt elbíráltak, ami maradt, ígérete szerint december első feléig befejezik. A nyugdíjpénztár munkatársai hetente fogadóórát tartanak majd Kézdivásárhelyen és Baróton, hogy az idősek otthonukhoz közel kaphassanak választ kérdéseikre, ne kelljen a megyeszékhelyre utazniuk. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1557Olvasóink értékelése: 4.75Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||