Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 26., péntek: Közélet Az RMDSZ biztos győzelmében (Borosnyói választás)Az RMDSZ jelöltje már az első fordulóban megnyeri a borosnyói időközi polgármester-választást, méghozzá több szavazattal, mint két évvel ezelőtt a szövetség akkori jelöltje - állítja Tamás Sándor. Az RMDSZ megyei elnöke kijelentését a kampányban tapasztaltakra alapozza. 2008-ban a nemrég elhunyt Bar-tha László 848 szavazatot kapott, az MPP jelöltje 246-ot, ez most telje-sen másképp lesz, az RMDSZ jelöltje több szavazattal az első körben megnyeri a választást, melyen a részvétel ötven százalék feletti lesz, s a voksolók több mint hetven százaléka Lőrincz Kálmánra adja szavazatát - ez Tamás Sándor előrejelzése. Szerinte ádáz küzdelem folyik majd a második helyért, de úgy véli, Goga Attila, a liberálisok jelöltje több szavazatot kap, mint ahány tagja van pártjának a községben, míg Girtler Gyula az MPP-tagság számánál kevesebb voksot összesít. A szövetség megyei elnöke szerint mindez a most kipróbált kampányuknak köszönhető, melyben a főszerep a mozgósításé, mint mondotta, "mi most próbáljuk ki azt, amit az MPP-sek most tanulnak kampányszervezésből". Számukra olyan szempontból is fontos a nagyborosnyói polgármester-választás, hogy kampánya mintegy főpróbája az általuk kidolgozott stratégiának, melyet a két év múlva esedékes választáson akarnak bevetni. Cáfolta azt a felvetést, miszerint aki Boros-nyó köz-ségben nyerni akar, annak a cigányságot kell lefizetnie: mint mondta, "mások" próbálkoztak a "klasszikus" kampányeszközökkel, "egy héten át folyt az ingyensör", csórékolbászt osztogattak, pityókát is vittek oda zsákszám, a liberálisok pártjelzéses sapkákat osztogattak, "ettől már csak egy lépés a Gigi Becali-féle módszer, hogy előbb mobiltelefonokkal, majd pénzzel vásárol szavazatokat" - ezt a módszert azonban az RMDSZ nem alkalmazza, jelentette ki, sőt, bebizonyítják, hogy saját kampányuk sokkal hatékonyabb, "nem az fog nyerni, aki azt hiszi, ingyensörrel lehet nyerni". Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 802Olvasóink értékelése: 4.2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 26., péntek 08:55
kivulallo 89 hozzászólás Altalaban ahol primitivebb a lakossag ott nagyobbak az eselyei az udemere nek.Felsoharomszeken semmi eselyuk nem lenne.
2010. november 26., péntek 09:20
Aragorn 44 hozzászólás Nem primitívebb ez rossz kifejezés. Hargita megyében az eldugott falvakban tapasztaltam én ezt. Ott azért szeretik őket, mert még nem volt idejük csalódni bennük. De ha ők is olyan helyen élnének mint mi, ahol 2000-óta egy város 6000 munkahelyet veszített, na akkor ők is elgondolkodnának.
2010. november 26., péntek 09:37
kivulallo 89 hozzászólás Csak a primitiv embert lehet apropenzer megvasarolni.
2010. november 26., péntek 10:33
ewelyn 452 hozzászólás "Borítékolt" győzelem - tudósnak tanácsot adni fölösleges,tudatlannak kevés...
2010. november 26., péntek 14:02
antiszemet 23 hozzászólás A tudatlansag nagy ur...!!!
2010. november 26., péntek 15:23
veresbelu 101 hozzászólás Nagy kronikas ez a Tamas Sandor,...es nemcsak!Talan igazad van kivulallo a sok cigany szavazatot olcson megvasaroljak, a lenyeg hogy egy udemerajos partkatona melto helyre keruljon.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||