Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 29., hétfő: Periszkóp A foci csak játékEgyre többször hallani, hogy itt és itt, ezen és ezen a mérkőzésen X. és Y. csapatvezető szándékosan nem említek neveket, hiszen e sorok olvasásakor mindenki rájön, hogy róla van szó, vagy róla is szól a krónika önmagáról megfeledkezve berohan a pályára, benyomul a bírói öltözőbe, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidja az ellenfél játékosait (játékosát), a játékvezetőket s a mérkőzésről éppen hiányzó szövetséget, annak vezetőit. Szidja, mert ő a lelátóról (ha van) vagy a pályát övező kerítés mellől másképpen látta az esetet, mint az annak közelében lévő játékvezető, és annak jogán, hogy ő a csapat fő vagy éppen egyik szponzora, számon kérhet, ocsmány szavakkal szitkozódhat. Tudom, tudom, ezt látta (látja) nap mint nap a televízióban... Ezzel rendben is volnánk, de tévedésbe azért ne essenek a szponzorok. Mert ha aprópénzre váltjuk a tények állását, semmilyen bizonyítékuk nem lesz arra vonatkozóan, hogy nekik van igazuk, s nem a játékvezetőnek, aki mégiscsak vizsgázott a labdarúgás szabályaiból, és felkent bíró. Tévedés ne legyen, nem akarjuk a játékvezetőket védeni, csak egyszerűen a sportszerűség mellett szállunk síkra... Na de menjünk tovább, mindketten mármint a játékvezető és a szitkozódó szponzor más-más szögből látták az eseményt, a jelenetet, s ezért a különbség, az eltérő felmérés és ítélet. Tévedhetett a bíró, nem vonjuk kétségbe, mint azt sem, hogy a szponzor is tévedhet. Viszont előnyben a bíró van, övé a döntés joga, s nem a szponzoré vagy a lelátón ülőké, a kerítés mellett állóké. Elismerjük, nagyra értékeljük a szponzorok nemeslelkűségét, gesztusát, amit a csapatok támogatása érdekében tesznek, ha ők nincsenek, ha nem nyúlnak zsebükbe, a legtöbb helyen nincs csapat. De tévedésbe azért ne essenek. A csapat támogatása, szponzorálása senkit sem jogosít fel arra, hogy túllépje hatáskörét, s a játékvezetők feje fölött törjön pálcát. Arra kérünk minden szponzort, támogatót, vezetőt, hogy maradjanak tiszta szívű, nemes lelkű emberek, s hagyják, hogy ki-ki a maga területén végezze dolgát, természetesen tudása legjavát nyújtva, a tisztesség, a sportszerűség, a becsület határain belül. A kiabálás, a szitkozódás, a hetvenkedés, a fenyegetőzés nem segít kedvenc csapatukon, játékosaikon, viszont árt, nagyon sokat árt mindenekelőtt saját személyüknek, egyesületüknek, csapatuknak. És még valami: a foci csak játék, s legyen az nagy pályás, mini- vagy teremfoci, ezen a szinten, amilyenen megyénk labdarúgása mozog, nem szabad, hogy több legyen, mint játék. Őrizzük is meg annak! Hozzászólások 2010. november 29., hétfő 17:05
patito90 2 hozzászólás Tiszteletem! Kovászna megyében a játékvezetők 80%-a nem megfelelő a IV. ligához. A bírónak pártatlan hozza állasa kellene hogy legyen, de sajnos nem ezt tapasztaljuk. A birok szimpátia alapján döntenek sokszor, és a szponzorok, nézők, szurkolók nem nézik el, hogy a pénzt amely a mai világban nincs vagy nagyon kevés, egy olyan bírónak adja, aki nem megfelelő a mérkőzés levezetésére és nem pártatlan. Nem tudom, hogy a mérkőzés megfigyelöknek mi a szerepük pontosan, de hogy csak azért jönnek hogy elbeszélgessenek a szervezőkkel és megnézzenek egy mérkőzést az biztos. És mostanára a csapatok, akikben van valami futbal iránti elkötelezettség Brassó megyéből kérnek játékvezetőt, és akkor a közönség sem gyalázkodik, kiabál hanem azt mondja hogy ez egy remek játékvezető volt. Amíg Kovászna megyei birok nem fejlődnek odáig, hogy a játékot kövessek rendesen és a partjelző ne a zászlajával játszon addig a gyalázkodás nem szűnik meg, és végre megtanulhatnak hogy mi az a les. Ez volt az én véleményem, szerintem evvel sokan egyetértenek, bar az érintetteknek egy kicsit sértő de ez az igazság bármennyire is faj. Varom a kommenteket esetleg az ellenérveket. Amúgy meg gratulálok a cikkhez sok hasonlót meg;)
2010. november 29., hétfő 19:16
eberendre 1632 hozzászólás A győzni akarás nem egy az ellehetetlenítéssel.
A profi sport, már nem sport! Az már megélhetés, hegedűvel és vonóval. egy tokban.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||