Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 29., hétfő: Közélet Újjászületett a zoltáni Czirjék-kúria kapuja![]() Ünnepként élte meg szombat délelőtt a mintegy száz lelket számláló Zoltán öregedő közössége a Czirjék-kúria újjáépített barokk kapujának avatását. Noha eleinte konokul esett az eső, a rezesbandával is erősített eseményre számosan érkeztek, a falucska lakói ernyőik alól figyelték a szántóföld szélén álló, udvarház nélkül maradt kapu körüli történést. Az egykori Czirjék-birtok szélén álló, tizennyolcadik századi galambdúcos kőkapu felújításáért a két éve elhunyt Kónya Ádám is küzdött. A rendezvényen Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta a műemlékről: "évtizedeken át pusztulásának lehettünk tanúi, most azonban nemcsak egy kis faluközösséget, hanem egy egész megyét ébredésre serkent". Éppen akkor született újjá, amikor kapuvédő és kapuállító program indul Háromszéken ― tette hozzá. Nagy Balázs néprajzkutató Kónya Ádámról, a "székelyföldi műemlékvédelem apostolának" értékrendjéről beszélt, majd Várallyay Réka művészettörténész, a felújítás egyik kezdeményezője is "mérföldkőnek" nevezte a felújítást. Elmondta, a költségeket a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal "balsorsú" műemlékekért rendezett tavalyi jótékonysági bálján összegyűlt bevételből fedezték, emellé társult a szakemberek lelkiismeretes hozzáállása, így e kapu a háromszéki kulturális örökség továbbélésének szimbóluma. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1178Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 29., hétfő 15:10
eberendre 1632 hozzászólás Ez volt a kérdés, ki állott a baj mellé?
Erre görögtek a lelkes gyerekek:
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
