Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 30., kedd: Közélet A lakosság szolgálatábanTöbb ezer háromszéki embernek segített tanáccsal, családokat mentett meg a széteséstől, a gyermekelhagyás megelőzéséért, a szociálisan hátrányos helyzetben élők lakhatási körülményeinek javításáért, a roma közösségek életfelfogásának megváltoztatásáért indított ma is működő programokat az elmúlt tíz esztendőben a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület. A civil szervezet szociális szolgáltatások létrehozása, működtetése és fejlesztése, valamint e területen történő képzés céljával jött létre 2000-ben, tevékenységét az első években Sepsiszentgyörgyön fejtette ki, majd egyes programjait a közeli falvakra is kiterjesztette. Ezek megvalósításához főként uniós pályázatokon szerzett anyagi forrásokat, tizenegy programot indított EU-s pénzekből összesen négyszázezer euró értékben, közel százezer eurót pedig hazai és magyarországi alapítványoknál nyert céljai megvalósítására. 2002-ben létrehozták a megyeközponti Roma Közösségi Házat, amely azóta is az őrkői cigányság ügyintézésének fontos székhelye, a következő években segítették és finanszírozták kilencszáz helyi és háromezer falusi roma gyermek és felnőtt személyi igazolványainak beszerzését, közmunkát szerveztek körükben környezetük rendbetétele és mentalitásváltásuk érdekében, öt megyében közel négyszáz roma egészségügyi segítőt képeztek ki. A Szociális Tanácsadó és Családterápiás Központban évente százhúsz embernek segítenek a krízishelyzetek átvészelésében, megoldásában, a Lakossági Tanácsadó Irodában hatezren fordulnak meg egy esztendő alatt. Partnereik az önkormányzatok, köztük a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei kiemelt helyen szerepel, valamint civil társaságok. A Papp Adolf egyesületi elnök és Kernászt Huba igazgató által bemutatott programok nem csak egyszeri támogatásra vonatkoznak, s eredményük az is, hogy ahol a Pro Nobis munkatársai megfordulnak, cselekvésre ösztönöznek. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 689Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||