Még egyszer a Gyulafehérvári Határozatokról

A kisebbségi sorból kilépni készülő erdélyi román vezetők ugyanis nem remélhették azt, hogy Erdély többi népét megnyerhetik a Romániával való egyesítés tervének, vagy legalább nem szerelik le azok leghevesebb ellenállását, ha számukra is nem helyeznek kilátásba méltányos elbírálást az új államban. Akkor megfogalmazott ígéreteikben természetszerűleg azokból a kisebbségi tapasztalatokból indultak ki, melyeket maguk szereztek az Osztrák―Magyar Monarchiában, s melynek nemcsak negatív, hanem pozitív mérlegét is megvonta Vasile Goldiş román nemzeti aktivista Aradon 1912-ben megjelent művében. Íme, mit tartott fontosnak Goldiş az I. világháború előtt összefoglalni az erdélyi román nemzeti mozgalmak addigi eredményeiből: "Rövid idő alatt elég jelentős polgári osztályt és intelligenciát produkáltak. A katolikus egyház túlnyomó hatalma következtében s a régi nagyérdemű protestáns iskolákra való tekintetből az országban meghagyták a felekezeti oktatást, s így a nem magyar nemzetiségek egyházai is majdnem minden községben népiskolákat állítottak fel. A románoknak például ma már van 7 püspökségük, köztük 2 érsek s körülbelül 3000 lelkészük, 5 papnöveldéjük, 6 tanítóképezdéjük, 4 főgymnáziumuk, 1 algymnáziumuk, 1 alreáliskolájuk, 1 felsőkereskedelmi iskolájuk, 9 fiúinternátusuk, 5 felsőleányiskolájuk, körülbelül 3000 népiskolájuk legalább ugyanannyi tanítóval, irodalmi és közművelődési egyleteik, színház alakítására társaságuk, amelynek vagyona közel egymillió korona, a budapesti és kolozsvári egyetemeken nyelv- és irodalmi tanszékük, 25 nőegyletük, 113 dal- és zeneegyesületük, 33 olvasóegyletük, 49 lapjuk, 200-nál több pénzintézetük körülbelül 20 millió korona részvénytőkével, legalább 700 tisztviselővel, 17 kereskedő és iparosegyletük, 27 temetkezési egyletük s legalább egymillió hold föld a birtokukban. És körülbelül ugyanígy fejlődtek a többi nemzetiségek is. A nemzeti öntudat e népeknél is mind szélesebb rétegekben ver gyökeret, s ma alig van már például román falu, ahol ne olvasnának román újságot." (A nemzetiségi kérdésről, Arad, 1912, 30. old.)
No de a Gyulafehérvári Határozatok mai értelmezéséhez a kulcsot Wilson elnök proklamációján kívül (ez önrendelkezést ígért a felszabaduló népeknek) főleg a románság korábban kinyilvánított törekvései adják meg, azok az autonomista célok, melyeket hol élesebb, hol tompítottabb fogalmazásban időről időre elővettek a kiegyezés és az első világháború kezdete között, míg a Monarchia összeomlásának körülményei következtében radikálisabb álláspontra nem helyezkedtek. A nemzeti elnyomás ellenszerei is megfogalmazódnak a Határozatokban, emiatt azokat ma is haszonnal lehet forgatni. A bennük kilátásba helyezett "teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára", mely szerint Erdély földjén "mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által", bizony az erdélyi kérdés méltányos megoldása előtt nyitná meg az utat, mutatis mutandis: ma is érvényes kisebbségi óhajt összegez. Érdekünkben tehát nem a Határozatok lebecsülése áll, hanem azok igazi tartalmának kifejtése, különösen hogy jogi érvényük jogászilag is bizonyítható, miként megírtuk korábban.