Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 1., szerda: Pénz, piac, vállalkozás Klaszterek határon innen és túlBár a klaszterek haszna kétségbevonhatatlan, megítélésük, illetve létrehozásuk módozatának tekintetében egyelőre igencsak éles különbözőségek tapasztalhatók országról országra. Ez volt az egyik legnagyobb tanulsága annak a konferenciának, amelyet a Romániai Gyáriparosok Egyesülete (UGIR 1903) és a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (Asimcov) rendezett az elmúlt hét végén.
A sepsiszentgyörgyi találkozón szinte egyértelműen kirajzolódott, hogy az Egyesült Államokban még a múlt század hetvenes éveiben útjára bocsátott, a jó értelemben vett szövetkezeti rendszer szinonimájának tekinthető klaszterrendszer Romániában csak az elvek, míg Magyarországon már a gyakorlati megvalósítás szakaszában találhatóak.
Mihai Pocanschi, a fejlesztési középrégió ügynökségének igazgatója az általa igazgatott intézménynek a téma iránti nyitásáról beszélt, ingyenes információs hajlandóságát hirdette, ám gyakorlati tapasztalatok híján meg is rekedt ezen a szinten. Vajda Lajos, az Asimcov ügyvezető igazgatója előadásában már alapfogalmakat szerezhettünk az egy-egy gazdasági ágazat klaszterei működésének mozgatórugóiról, az illető ágazat gazdasági szereplőinek egymásra utaltságáról, együttműködésük perspektíváiról. A faiparban létesített ProWood klaszter létrehozásával úttörő munkát végző Asimcov lehet a hazai klasztermozgalom kovásza, ami a székelyföldi gazdasági fejlődésnek nyithat új távlatokat, illetve segíthet annak a gondolkodásmódnak az átalakításában, amely a vállalkozókat egyelőre a külföldi piacok felé fordítja, holott a romániai, főleg a bukaresti piac meghódításra vár. Egészen más dimenziókat villantott fel a Magyarországi Klaszterek és Hálózatok Szövetségének elnöke, majd az AGK Klaszter menedzsere, Berkes Béla előadása. Szentpéteri István elnök szerint az elmúlt években kormányzati ellenszélben sikerült felépíteni a magyarországi klaszterrendszert. A korábbi kormány előbb haszontalannak, ezért támogatásra méltatlannak tartotta a klaszterek létrehozatalát, aztán átestek a ló túloldalára, és nyakló nélkül nyújtottak támogatást. Ezzel párhuzamosan olyan feltételrendszert állítottak fel, amely egyértelműen jelezte: kiválasztottaknak készült személyre szabottan. Szentpéteri kifejtette: szentgyörgyi jelenléte felhívás a keringőre, azaz a klaszterek romániai hívei tevékeny részvételével szeretne megteremteni egy Kárpát-medencei rendszert, amely a kis- és középvállalkozások minőségi piaci megjelenését segíti elő. Apokaliptikus jövőkép Akár ötvenezerre is emelkedhet az elbocsátott alkalmazottak száma — jelentette ki a konferencián Ioan Cezar Corâci, a Romániai Gyáriparosok Szövetségének elnöke. Szerinte a kormány nem tett a munkahelyek megőrzése érdekében. A vállalkozói szféra ereje határához ért, s ha a kormány továbbra is megmarad a jelenlegi tetszhalott állapotban, várhatóan több mint százezer cég megy csődbe a következő fél évben. A szövetség legalább a meglevő kedvezmények megtartását várja a kormánytól: a kényszerszabadságolás lehetőségét, valamint a beruházásra visszafordított nyereség adómentességének biztosítását — miközben nem növelik tovább az adóterheket. Corâci szerint a jövő évi költségvetés tervezete irreális adatokra épül, hiszen az állami bevételek 18 százalékos növekedésével számol, miközben az áfa csak 5 százalékkal nőtt, a társadalombiztosítási befizetéseknek pedig nincs ahogy nőniük, ha az alkalmazottak száma folyamatosan csökken. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 642Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||