Sepsiszentgyörgy vízvezeték-hálózata

A következő évben az elvégzett vegyelemzések eredményének ismeretében a Gyárfás Győző városi főmérnök, Kamilli János brassói vízügyi mérnök és Bay István helybeli mérnök-vállalkozóból álló bizottság egyhangúlag a Sugásfürdő feletti Szend­rei-patak forrásának vizét találta mind minőség, mind hozam szempontjából a legmegfelelőbbnek a lakosság ivóvíz-ellátására. A terveket Bay készítette el, 1898-ban a tanács elfogadta azokat, Bayt bízva meg a munkálat kivitelezésével és a megépítendő vízmű üzemeltetésével.
1899. március 15-én Bay István mérnök-vállalkozó megkezdi a munkát a Szendrei-patak forrásánál, 750 méter tengerszint feletti magasságban. A bővizű forrást 16 méter hosszú és 4—8 méter széles építménnyel fedik be, terméskő boltozattal és vasajtóval látják el. (képünk)
A víz innen hat kilométer hosszú csőből és agyagból készült csőrendszeren szabadeséssel a Debren-tetői, 450 köbméter űrtartalmú tartályba kerül (az óváros egy része ma is ebből kapja a vizet), ahonnan a mintegy 90—100 méterrel alacsonyabban fekvő városba jut el. A tartályház alapkövét ünnepélyes körülmények között 1899. július 5-én teszik le.

A városi vezeték mezőgazdasági területeken és utcákon való lerakása sok gáncsoskodásba, értetlenkedésbe ütközött. Fellebbezések tucatját küldték a városi tanácshoz a bevezetett pótadó miatt, a Debren-patak két kis malmának (ezek egyike a város nyugati kijáratánál, a másik a patak Malomgát és Palló utca közötti szakaszán állt) tulajdonosai tiltakoztak a vízmegvonásért (az addig Debren-patakba ömlő Szendrei-forrás vize a vezetékbe jutott), Bayt is számos támadás érte mind a lakosság, mind a városatyák részéről. Végül is 1899 októberében napi 360 köbméter hozammal beindul a vízszolgáltatás.
A lerakott csövek, a munka gyenge minősége, a gyakran zavaros víz s nem utolsósorban az ingadozó hozam miatt fellépő ideiglenes vízhiány a következő években számos javítást, felújítást tett szükségessé. Bay Istvánt beperelte a városi tanács, ő lapjában, a Független Székelységben védekezett a támadások ellen, a Székely Nemzet újságírói pedig élcelődtek a vízvezeték kapcsán, nem egy esetben gúnyos adomákkal ironizálva Bay munkáját. Ezek hangulatának érzékeltetésére ízelítőül közlünk néhányat:
"Bizonyos kloákából tiszta vizet kapni bayos."
"Ketten beszélgetnek:
— Sepsiszentgyörgyöt kanalizálni kellene.
— Hiszen már régen megvan!
— Nem hiszem.
— Nyisd csak meg a vízvezetékcsapot!"
"— Mit kíván Gödri az új évre?
— ???
— Baymentes új évet!"
Új források felkutatására, ezek csatlakoztatására lett volna szükség, de az állandó pénzhiány miatt ezeket több esetben el kellett napolni. Az 1900-as év polgármesteri jelentéseiből megtudjuk, hogy a városban négy közkút állt a lakosság rendelkezésére, a Székely Mikó Kollé­giumba, a Ferenc József Kórházba, Kupferstich József szesz-, Wellenreiter János sörgyárába és kilencven lakóházba vezették be a vizet.
A tanács és a vállalkozó közötti vitás ügyek rendeződése és a megkötött szerződés lejárta után, 1915-ben Bay István a város tulajdonába adja át a vízvezetékrendszert. Ekkor dolgozzák ki a rendszer használati szabályzatát is.

S hogy a közelmúltról se feledkezzünk meg, említsük meg, hogy a város megyésítés óta történt rohamos növekedése új tartályok és pumpaházak létesítését, új források bekapcsolását tette szükségessé. Először a Debren-tetői tartálynál építettek három újat (ezekbe a vizet az újonnan létesített kutakból nyomták fel), ez elegendőnek bizonyult az épülő Szemerja negyed vízellátására az innen induló 200 mm-es, a Debren-patak alatt áthaladó vezetéken keresztül, melyet 1973-ban 400 mm átmérőjű csővezetékre cseréltek ki. (Ez törött el a napokban a Debrennél végzett árvízvédelmi munkálatok következtében.) Az Olt mellett mintegy húsz kutat fúrtak, s így ma a folyó tejgyárral szembeni részén épített pumpaház és a régi vezetékrendszer képes biztosítani a város vízellátást és a szükséges mindenkori tartalékot.