Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 05:49
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 1., szerda: Közélet

Leállhat a lakásépítési program

Papíron gyönyörűen működött, a valóságban teljes csődöt mondott az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) elképzelése: a bérlőknek felkínált eladás a túlzott ár miatt nem valósult meg, így a befektetés sehogy sem akar megtérülni, következésképp nincs pénz újabb tömbházakra.
Liviu Marchiş, az ügynökség vezérigazgató-helyettese szerint mindez a menet közben változtatott lakás-odaítélési feltételeknek tudható be.
Az elmúlt tizenhárom év alatt országszerte felépített mintegy harmincezer lakás­ból mindössze negyvenet vásároltak meg bérlőik, emiatt sok önkormányzat is hibás, mert nem osztotta fel és telekkönyvezte külön-külön a lakásokat, hogy eladhatóakká váljanak (előnyösebb számukra a havi bér bezsebelése), de legfőképp a négyzetméterenkénti 407 eurós ár riasztja el a vásárolni szándékozó bérlőket. Mint a vezérigazgató-helyettes elmondta, az eladási árat úgy állapították meg, hogy abból a pénzből ugyan­akkora felületű új lakás építési költségét fedezhessék. Hogy túlzott ez az összeg, elismerte, de úgy véli, nem az áron kell változtatni, hanem a lakások odaítélési feltételein, illetve be kellene vezetni azt a megszorítást, hogy a bérlő legfeljebb öt évig lakhasson az állami lakásban, ha azalatt nem vásárolja meg, át kelljen adnia a következő igénylőnek. Szerinte a mostani bérlők azért nem tudják kifizetni a négyzetméterenkénti 407 eurós árat, mert az évek so­rán módosítottak a lakások kiadásának feltételein, eleve az értelmiségi, tehát jobban kereső fiataloknak épültek volna, közben azonban szociális lakásokká váltak, a leg­­többet alacsony keresetű fiatalok bérelik.
Sepsiszentgyörgyön 61 állami lakást kínálnak eladásra, bérlőik közül néhányan jelezték vásárlási szándékukat, de az árat mindannyian túlzottnak találják: jócskán meghaladja a piaci értéket, ekkora összegből becsületes telken családi házat is lehetne építeni, vélik. Antal Árpád András polgármester korrekciós együttható bevezetését ajánlotta, a helyi piaci érték vagy a település lakosságának függvényében kellene változtatni az alapáron, de szerinte a legjobb az lenne, ha a központosítást felszámolnák, az önkormányzatokra bízva, hogy eladják a lakásokat, s a befolyt összegből újakat építsenek.
Hozzászólások
2010. december 1., szerda 08:10
szaszmaria20
2 hozzászólás
Persze hogy nem adja el az ANL tombhazakat apolgar master ur mert a lakberekbol sokkal tobb penzt zsebbel
b e aszt nem vette figyelembe ,hogy millyen keves jovedelembol kell meg eljenek azok a lakok. Az ANL -es tomhazakba csak szegeny emberek laknak.A polgar mester ezzeket a lakasokat az apjatol orokolte szegyelje magat 1000 lej jovedelebol mikor kifizetik a 440 lejes hazbert egy 4 tagu csalad meg a kozkoltseget sem tudjak kifizetni egy kicsi t el gondolkozhatna a draga polgar mester ur .

2010. december 1., szerda 12:31
bj
70 hozzászólás
Kedves szaszmaria20, ennyire tajekozatlanul inkabb ne szoljon hozza egy cikkhez: a polgarmesternek vajmi keves koze van ugy az ANL-s lakasok eladasi arahoz (ezt orszagosan allapitottak meg, a polgarmester MAR AKKOR TILTAKOZOTT a tulzott ar miatt), sem a fizetendo berhez. Azt mondja a polgarmester (csak ehhez vegig kellett volna olvasnia a cikket...):"a legjobb az lenne, ha a központosítást felszámolnák, az önkormányzatokra bízva, hogy eladják a lakásokat, s a befolyt összegből újakat építsenek.". Szoval, ezek utan szegyellje magat a polgarmester, de miert is???

2010. december 1., szerda 16:27
m_marcsa
127 hozzászólás
78 lej az albérlete az ANL-s lakásnak.

2010. december 1., szerda 16:27
m_marcsa
127 hozzászólás
talán, 5 év után lesz több.

2010. december 1., szerda 18:27
csacsi
311 hozzászólás
Nem talán, biztos. Meg kell kérdezni a 2003-ban épültek lakóit.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
December 1. arcai
December 1. a legnagyobb román állami ünnep. A történelemmel valamennyire is tisztában levő magyaroknak gyásznap, Erdély elcsatolásának napja, mely számunkra legfeljebb a gyulafehérvári ígéretek be nem tartását, a román szószegéseket idézi, hogy finoman fogalmazzunk, mert ha az akkori ígéreteknek 92 év alatt érvényt lehetett volna szerezni, akkor a romániai magyarság ma minden szintű autonómiával rendelkezne.

- Mózes László:
Decemberi elbocsátások
Bár novemberben az előző időszakhoz képest megnőtt az alkalmazások száma, decemberre több vállalat ígér újabb tömeges elbocsátást, száznál többen maradnak munkahely nélkül.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS