Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 2., csütörtök: Közélet Hőseink előtt tisztelegtek![]() A Székely Hadosztály megalakulását idézték fel tegnap délután Baróton a régi református templom falán elhelyezett emléktáblánál a Bardoc—Miklósvárszék Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács és a Történelmi Vitézi Rend tagjai. Utóbbi szervezet székkapitánya, Benkő Emőke a kilencvenkét esztendeje Erdély katonai védelmére szervezett székely különítmény tragikus sorsáról szólt. Mint mondotta, a budapesti vezetés megbízhatatlannak tartotta az alakulatot, s több alkalommal is gátolta szervezését és ellátását. Mindennek ellenére az időközben közel tizenháromezer főre duzzadt csapat szülőföldje megvédésére több kísérletet is tett, s sikerként lehet elkönyvelni, hogy az előretörő román csapatokat ideig-óráig feltartóztatták. A Bardoc—Miklósvárszék Egyesület elnöke, ifj. Csiki Béla elmondta: bár az alakuláskor megfogalmazott egyik fő célkitűzésüket, a Székely Hadosztály emlékét méltón őrző szobrot nem sikerült felállítani, bízik abban, hogy az új magyar kormány támogatni fogja a kezdeményezést, s a Blaskó János képzőművész által megálmodott alkotás hamarosan megvalósulhat. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 705Olvasóink értékelése: 2.92Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 2., csütörtök 19:50
BEA 34 hozzászólás ... én csak azt szeretném megtudni, hogy a Vitézi Rend tagjai közt mit keresnek a volt "komcsik" ??? (és most ők a legnagyobb magyarok)
2010. december 3., péntek 19:39
baba 54 hozzászólás Komcsi mind és áruló. és nem is Vitézi Rend, mert mint árulókat kizárták őket a valódi Vitézi Rendből. És úgy tudom, a Vitézi Rend elnevezéstől is hivatalosan eltiltották őket. De ezeket nem érdekli semmi törvényesség.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
