Csillagösvény-nézőben Kónya Ádámmal

Az album súlypontos írásaként az Egy mai táltos varázseszközei című, a Székelyföldben közölt, Kónya Ádámmal 2006-ban készített életút-interjúmat választották. A hét fejezetre tagolt szövegrészek A Székely Mikó Kollégiumtól a Bolyai Tudományegyetemig, Pedagógus-sors a földrengések századában, Hagyományaink őrzője, Az utolsó állomás — a Székely Nemzeti Múzeum, A ,,vérbeli komédiás" és az Isten veled, Kónya tanár úr címmel közölt Gazda József-nekrológ villantja fel a Kárpát-medencei szellemi kisugárzású polihisztor emberi-pedagógusi-népnevelői-tudósi arcát. Részben saját írásai alapján, de a tanítványok, barátok, sorstársi visszaemlékezések révén is.
A borítótervet megalkotó és a tipográfiai tördelést végző Medium Kiadó Kopacz Attila munkájának tartalmi-művészi értéke hangsúlyos recenzensi kiemelésre méltó remeklés, a vidékiség burkának látványos felszakítása. Az albumot lapozni, nézni és olvasni kell, megjelenése igen jól időzített-időzült, éppen az ajándékozások adventi-új évi szakaszában.
E sorok írója Kónya Ádám kortársa, sok vonatkozásban sorstársa és barátja. Az album kapcsán emlékezetébe toluló élményei annyira sokrétűek, hogy csak egy-egy csipetnyit, egy-egy villanásnyit tud ide illeszteni. Először is, amit személyiségében és ténykedésében mindig csodáltam: a szülőföldi táj fizikai és szellemi megjelenítésének képessége. Mondom is az említett interjú záró passzusaiban, hogy a földrajz és földtan — nevezzük szakmának, de ez attól függ, ki miként műveli — az önmegvalósítás, a szabadságkeresés domborzata, kilátói, szakadékai, barlangjai, magaslatai is lehetnek egyúttal. Ezt azért állítom, mert igen sok geológus libbent át később a közéletbe, vagy emelkedett akár politikai szférákba. És van valami abban, hogy a természetközelség a szabadságigényt bekódolja az emberekbe. Van-e összefüggés e pályák és az emberi tartás között?
Partnerem sorjázta az én feltevésemet aládúcoló példákat saját környezetéből és élményeiből, majd sorsának alakulására felhozott a Konsza Samu utcai otthon élményvilágából egy végtelenül egyszerű példát: ,,Én ezt arra is visszavezetem, hogy gyermekkoromban itt nem voltak épületek. Innen, a teraszról, ahol én felnőttem, naponként fürödtem és játszottam, láttam minden vonatot a város másik felében, amint egy hernyó bemászik az állomás felé. Az árvizek! Láttam áprilisban. Láttam a Bodoki-havasokat. Apám innen mutatta az erdőnknek a helyét a Ladóc oldalában... Akiben gyermekkorában kialakul a szabadság és a természet szeretete, az nem tud szabadulni tőle soha többé."
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Sepsi­szent­györgy és vidéke című képes irodalmi albumának Ajánlásában megismétli ezt a víziót: ,,Úgy alakult életem sora, hogy zsenge gyermekkoromban házunkból napkeletnek kitekintve hatalmas panorámát foghatott be a szemem: a legendáktól övezett Szent Anna-tavát rejtegető vulkáni hegytömbtől egészen Brassó környékéig, az elefánthátra emlékeztető Nagykőhavas sziklatömbjéig. Az Olton túl, közelebbi hegysor lejtői tavasztól kezdődően megszínesedtek — mint száradni kiterített szőnyegek sorakoztak a szántóföldek nyáron át változó árnyalatú csíkjai. Keletebbre, a hajdani országhatárt is hátán hordozó Három­széki-havasokba délutánonként visszasütő Nap sugaraitól bársonyos zöldben fénylett a hegyoldal fenyveseinek távoli világa."
A rajongó ragaszkodásig szeretett szülőföldkép saját plasztikus megfogalmazására, a nyomaték kedvéért más háromszéki származású vagy a térség szépségén elámuló hírességekkel is ráerősített. Kádár László Afrika-kutató geográfust idézve: ,,Nem tudom, az ősi föld szeretete az nálam, vagy valóban úgy van, de kevés olyan vonzó, kedves tájat ismerek hazánkban, mint a Háromszéki-medence. Ha úgy olykor-olykor hazaszabadulok nyáron, akkor mindig ugyanaz a kép fogad: mindenfelé aranyló gabonavetések ringatóznak az üde erdélyi szélben szerte a síkságon. Éretten várják a kaszát. Egy-két kilométerrel távolabb pedig erdő koszorúzta bércek, hegyek ölelik körül ezt a kicsiny medencét és székely népét, amelynek éltetője a hegy erdeje ugyanúgy, mint a síkság szántóföldje, szerszáma a fejsze, ugyanúgy, mint a kasza."
És, természetesen a háromszéki táj bemutatásában segítségül hívja mentorát, Kelemen Lajos történész-akadémikust is: ,,A régi Erdélynek és vele az egykori Magyarországnak ezt a délkeleti sarkát erős magyar érzelmű fiai közül sok szerette Magyarország kicsinyített másának tekinteni, melyben képzeletük szerint, az Olt menti Szép­mező térsége kicsinyben a nagy Magyar Alföld­nek, míg az áradásos Feketeügy a Tiszának felelt meg. A Kárpátok erdős bércei Háromszéket éppen úgy félkörkoszorúba fogják, mint az egykori Magyarországot."
Kónya Ádám nem csupán a háromszéki természeti tájban érzékelte-érzékeltette a csodát, hanem egy olyan kisvárosban, ahol csillagászati obszervatórium sem volt, csak egy-egy magasabb kémény emelkedett ki a cseréptetős házak sátorfedeléből, a tiszta égboltú éjszakákon csillagnézőbe babonázta a diákokat és fiatalokat, egy-egy napfogyatkozás, holdfogyatkozás szemlélésére hetekkel azelőtt kormozták a lámpacsöveket, üveglapokat.
Égen-földön eligazodó, az erdei, mezei és a csillagösvényeken egyaránt otthonosan, házigazdaként mozgó egyéniség és személyiség volt, aki most az örökkévalóságba vonulva onnan, felülről csodálja-csodáltatja a földi világot.
Ebben a szemlében megkerülhetetlen kalauz és messzelátó ez a földet és a csillagokat egybenézésre okító képes album, amelynek bemutatását péntekre várjuk.