Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 01:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 6., hétfő: Közélet

Szent István — az összetartó erő (Emlékműavatás Bölönben)

Hála Istennek — vagy éppen sajnos —, történelmünknek több olyan fordulópontja is volt, amely nemzedékekre menőleg meghatározta jövőnket, életterünket, sorsunkat, fejlődésünket.
A magyar összetartozás emlékművét felállítani kívánó bölöni unitárius egyházközség ezek­ből választott ki hármat: a népet kereszténnyé tevő Szent István királyunk megkoronázásának 1010., az országot szétsza­kító Trianoni diktátum aláírásának 90. és az ország egységét 1940-ben néhány évig helyreállító honvédcsapatok bevonulásának hetvenedik évfordulóját. A hideg és az esős havazás ellenére nagy számban képviseltették közösségüket a történelmi magyar egyházak, a közéleti szereplők és az erdővidékiek.
Ifj. Kozma Albert helybeli unitárius lelkész a keresz­ténnyé váló Magyar­ország által létrehozott értékeket hangsúlyozta. Mint mondotta, kilencven esztendeje a nagyhatalmak bár feldarabolták az országot, a közös értékeknek köszönhetően a nemzet egységes maradt, hiszen a szellemi örökségünk összekapcsolt. Sikó Imre, Bölön polgármestere azt kívánta, hogy az emlékmű erősítse meg a közösség és az odalátogatók nemzeti öntudatát, s tartsa meg szülőföldjén az erdélyi magyarságot. Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke elmondta: Bölön megmutatta már az elmúlt hónapokban, hogy a bajban sikerült összefognia, s nem szabad hagyni, hogy ez az érték elvesszen. ,,Nem szabad hagyni, hogy azon erők győzzenek, amelyek azt akarják, az emberhez illőt az embertelentől, az igazat a hazugtól, a búzát a konkolytól ne tudjuk megkülönböztetni" — mondotta. Keresztes Zoltán miklósvári plébános a hitet, nemzetet és templomokat építő, püspökségeket létrehozó Szent István történelmünkben játszott szerepét emelte ki. Simon László apácai evangélikus lelkész azt mondta, büszke arra, hogy az erdélyiek először magyarnak vallják magukat, s csak azt követően evangélikusnak, reformátusnak, unitáriusnak, katolikusnak, s a vallási meggyőződés sosem jelentett közösségünk tagjai közt leküzdhetetlen akadályt, nem­zetként egyek vagyunk, bármi is történjen. Krizbai Imre baróti református lelkipásztor az elmúlt évek magyarországi történelmét idézte. Hangsúlyozta, milyen hatással volt ránk, amikor a szocialista kormány december 5-én ,,kiszavazott" a nemzetből, majd az idén hatalomra kerülő Fi­desz ,,beszavazásának", az állampolgárságunkat visszaadó törvény. Márton Ár­pád kép­viselő azt mon­dotta, el kell kerülnünk, hogy a nehéz esztendőkben széthúzzunk, hiszen abból nem mi, hanem ellenségeink jönnek ki győz­tesen. Demeter János megyeitanács-alelnök is az egység és az önzetlenség fontosságáról szólt. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a családhoz, szülőföldhöz való kötelességünkről szólt: ha minket a Jóisten ide teremtett, akkor ezt a közösséget kell szolgálnunk, s értékeiben gyarapítanunk. Az emlékművet az egyházak képviselői közösen leplezték le és áldották meg. Közreműködött a köpeci Hangafa gyermek fúvósegyüttes.
Hozzászólások
2010. december 6., hétfő 12:11
tibisten
600 hozzászólás
Gratulálok a létrehozóknak! Amikor októberben arrafelé jártam, még csak a munkálatok folytak, most már el is készültek vele. Még egyszer gratulálok!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Döntöttek a pártalapításról (EMNT-küldöttgyűlés)
Döntöttek  a pártalapításról (EMNT-küldöttgyűlés)Fáklyával és gyertyával Orbán Balázs szobrához vonultak Erdélyi Magyar Néppárt néven új pártot hívnak életre — erről döntött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos küldöttgyűlése.

- Farcádi Botond:
Díjazták Sepsiszentgyörgyöt
Többek között a homlokzatversenyért, a városkép rendezéséért, a kulturális identitást erősítő programokért, a Míves Házban folyó tevékenységért díjazta Sepsiszentgyörgyöt a Realitatea hírtelevízió a Tízen Romániáért (Zece pentru România) verseny Kolozsváron megrendezett regionális szakaszán.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS