Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 01:59
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 7., kedd: Közélet

Főhajtás Kőhalomban (László Gyula-centenárium)

A székelyszáldobosi László Gyula-emlékmű A SZERZŐ FELVÉTELE
Ősrégészetünk Széchenyi-díjas kutatója, a festőművész László Gyula (1910—1998) születésének 100. évfordulójára emlékeztek szülővárosában. Márkos Ervin unitárius és Szegedi László református lelkész fogadta a vendégeket, a tudós leszármazottjait-rokonait, tudományos ülésszakot szerveztek, és a helyi önkormányzat képviselőjének jelenlé­tében emléktáblával jelölték meg a professzor szülőházát.
Dr. László Gyulát, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja — az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító — Abásfalváról szár­mazott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, akit — mert korán árvaságra jutott — a székely­száldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelt. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székelymagyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosz­talgiával emlékezett egyik köny­vében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki-feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928—2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Amint arról utóbbi lánya, Ko­vács Irén helybeli tanár tájékoz­tatott, édesapja hagyatékában őrzik kettejük levelezését is.
1998-ban tartották Kéz­di­már­kosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810—1998) halálának centenáriumát. Ide sietett dr. László Gyula, amikor Nagyváradon útját állta a halál. Ennek hallatán az említett Kovács József, aki a népi faragást is tehetséggel művelte, másfél méter magas emlékkopját faragott, és eljuttatta a magyar fővárosban lakó utódoknak.
— Édesapám dolgozószobájában őrizzük a száldobosi emlékkopját — felelte kérdésünkre a kőhalmi centenárium alkalmával László Gyula fia, László Zoltán. — Apám budapesti sírjára saját kezemmel faragtam sírjelt.
Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Ekkor hozott országzászlót id. László Gyula felesége falujának, Bibarc­falvának is. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére a 2009. szeptember 12-i falunapon egyházi és világi vezetők jelenlétében emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben.
Hozzászólások
2010. december 7., kedd 12:11
tibisten
600 hozzászólás
László Gyula emléke ápolásra méltó, méltatása minden, történelem iránt érdeklődő számára kötelező (lenne). Szerencse, hogy vannak olyan tanítványai, mint pl. Dr. Bakay Kornél, akik tovább viszik szellemiségét és emlékét!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Félszáz parkolóhely licitre
Idén mintegy 450 lakónegyedi parkolóhelyet újított fel a sepsiszentgyörgyi városháza, többnyire a tömbházak közti meglévő, de elhanyagolt részeket bővítették (ahol lehetett), aszfaltozták újra, festették fel a megállósávokat.

- Hecser László:
Karácsonyi hangulatban Nagyajtán
Karácsonyi hangulatban Nagyajtán
Két esztendővel ezelőtt a Béke Hadtest segítségével szervezték meg első alkalommal az Erdővidéki Karácsonyi Kézművesvásárt Nagyajtán. A rendezvény célja fórumot teremteni a régióban általában egymástól elzárva dolgozó kézműveseknek, illetve a távolabb élők figyelmét Erdő­vidékre irányítani.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS