Tájsebészet az Olt Szotyor alatti lankáján

Amit egyszer elrontottak
Muntyán György, aki több mint negyven éve — az 1968-as megyésítés óta — az egykori sepsiszentgyörgyi Bazalt vállalat vezetőjeként végigélte ezeket az éveket, talál némi mentséget a kialakult helyzetre. A tét akkor Sepsiszentgyörgy felépítése volt. A hatalmas építkezési hajszában ,,kicsire nem adtak", a vállalat számára kiutalt, szállítóeszközönkénti húszliteres üzemanyagkvótából nem futotta arra is, hogy a sóderrétegről legyalult meddőt szakszerűen tárolják. Mély, bűzlő gödröket, kupacokba feltúrt meddőt, a talajba mart kráterek sokaságát hagyták maguk után.
Muntyán György a társtulajdonos Örsi Imrével együtt elkötelezett környezetvédőkként a Szotyor alatti térségben folyami kavics kitermelésére megvásárolt területekről a meddőt most ráhordatják a Olt-part degradálódott sávjára, magas teraszt képezve, amely majd beépítésre alkalmas területté válik egy leendő szabadidős és pihenőzóna kialakítására. A hatalmas erőgépekkel kikanalazott folyami kavics és a területfeltöltésre alkalmas meddő eltávolítása után az Olt lankáján jól kivehetően körvonalazódnak máris a leendő horgász- és haltenyésztő tavak nagyméretű medencéi, amelyek vizének mélysége átlag két-három méter, de néhol a tavakon üzemeltetett kotróhajó tízméternyire is lemarkolt.
És a természet mintha honorálná ezt a környezetrehabilitáló igyekezetet, november derekán a ragyogó napsütésben egy gólya tartott terepszemlét, vákogó vadrécék seregei lepték el a tavakat, s a vízimadarak lábukon, az ürülékben áttelepített ikra révén máris segédkeznek a tavak spontán halasításában. A novemberi napsütésben idilli látvány volt, amint a hosszú őszre hátramaradt gólya kanalazó mozdulatokkal felcsíp egy-egy bogarat, békát, s a gépkolosszus hasonló mozdulatokkal, nyakát nyújtogatva a víz alól kiemeli kupájával a többtonnás agyagos iszap­adagot, a billenőkocsik rakterére üríti, s ezek szája széléről alácsurog az iszapos lé.
A vállalatvezetőkön kívül csak a horgászok és a természetet hatalmas kukástartálynak képzelő szemetelők nem akarják észrevenni, hogy ebben a térségben a sóderkitermelést illetően szemléletváltás történt. A környék lakóinak egy része — tisztelet a kivételnek — ma is, most is szórja maga köré a szemetet, mocskot. A horgász név viselésére alkalmatlanok maguk mellett hagyják a csalis dobozokat, a sörös pillepalackokat egyenesen a vízbe hajigálják, s marad nejloncafat a parton is. A város szemetelői képesek ide, a településtől kilométerekre lévő területre kihordani a bontásból származó törmeléket, s a város és a falu közötti különbség eltűnőben, amint ezt a Kárpátok Géniusza valamikor kiötölte: a környezet elpusztításában és összerondításában városiak és falusiak együttesen vesznek részt. A tipikusan urbánus mocsok ebben az oázissá alakítható környezetben falusi eredetű hulladékkal vegyül. Egy-egy szekérderék kocsányt, kisebb kazalnyi pityókainat, a kezeletlen és éretlen ganét az Olt menti sódergödrökbe suvasztják. Kilyén alatt tavaly végigfotóztam a nagy kerek tó környékét, ahol szétrohadt paplantól oszlásnak indult rekamiéig, kiégett aragázkályhától gépkocsialvázig mindentől lehetett iszonyodni.
Muntyán Györgynek és Örsi Imrének, valamint a környezetvédőknek, természetbarátoknak, akik ebbe a térségbe máris kerékpártúrautakat terveztek, lesz még bajuk ezekkel. Muntyánék tervezik is, hogy a sóderkitermelés útvonalára sorompókat állítanak fel, és tiltótáblákat helyeznek el.
Nem rajongok semmiféle sorompózásért, de magam is látom, hogy ezzel a szemetelő kategóriával nincs, amit kezdeni.
Az Olt Sepsiszentgyörgy és Illyefalva közötti szakasza egy-két gondozott horgásztó gazdáját és a most folyó sódertermelés módját kivéve a képünkbe ordítja, hogy a környezetrehabilitáció ebben a térségben halaszthatatlan. Megyei és országos programokat kellene kidolgozni, támogatásban részesíteni azokat, akik a területrendezésre vállalkoznak. A gödrök elsimítása után ezt a vizenyős területet fásítani lehetne a cellulóz alapanyagául szolgáló hibrid nyárral, energiafűzzel. Meglehet, hogy még a Sepsiszentgyörgy egyre szépülő parkját ürülékükkel összerondító, károgásukkal a lakosság csöndjét zavaró madarak is telephelyet változtatnának, hisz belvárosi megjelenésük annak is betudható, hogy az útszéli nyárfasorokat kivágták.
Helyi és országos képviselőink szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a környezetrehabilitációs programok megvalósítása nekik is hálás tisztük lenne, talán az uniós támogatásokat is be lehetne vonni ebbe a körbe.
Jelenleg többnyire csak szavakkal, frázisokkal nyomjuk a környezetvédelmi sódert, azaz sokat szövegelünk, és keveset teszünk az ügy felkarolása érdekében.

Környezetvédelem és tájrehabilitáció
Egy verőfénnyel fényesített novemberi napon természetesen megkerestem a sóderkitermelés gazdáit is. Örsi Imrével bejártuk a szotyori, majd a kökösi telephelyeket, majd a vállalat Szotyor alatti székházában hármasban ültünk tárgyalóasztalhoz. Beszélgetésünk egyik fő motívuma a környezetvédelem, a táj rehabilitációja. Partnereim elmondják, hogy a környezetvédelmi előírások egyre szigorúbbak. A szortírozott folyami kavics közúti szállítását például bizonyos előírások szabályozzák. A beton-, homok- és kavicsszállítás tengelysúlya megszabott. Előfordult, hogy kétszáz kilós súlytöbblet miatt 30 000 lejes büntetést kellett fizetniük. A szotyori telephelyen annak ellenére, hogy a betonkeverő aggregátor pontosan méri és regisztrálja a súlyt is, harmincezer eurós beruházással hídmérleget kellett építeniük. Nemsokára a kökösi telephely is mérleget kap.
Vannak szállítóvállalatok, amelyek a drága beruházásoktól ódzkodva megkockáztatják a mérlegelés nélküli szállítást. Ha az országút mentén például látszólag pihenő tehergépkocsik konvojait látjuk, sejthetjük, hogy valahol a környezetvédelem és más ellenőrző szervek mozgó mérleget állítottak fel, és a gépkocsivezetők egyezményes jelrendszere riasztotta őket, szundizzanak egyet a gépkocsipihenőben, amíg a veszély elmúlik.
A vállalat kökösi telephelye nagyobb kapacitással dolgozik, mint a kilyéni. Teljes kapacitásuk óránkénti százhúsz tonna beton.
Kökös vizenyős határrészében hatalmas úszó kotróhajó szippantja ki a víz alól a homokos kavicsot. Az olasz gyártmányú, ötszázhetvenezer eurós beruházással előbb Szotyor alá, innen meg Kökös mellé telepített kavicsszippantó hajó képes 16 méter mélységig lenyújtani csápjait, és rugalmas vezetékrendszerével akár két kilométernyi távolságra is nagy nyomással eltávolítja az anyagot. Olyan ez, mintha gigantikus tűzoltótömlő kígyóznék, és nagy nyomással ontaná a homokos-kavicsos masszát egy derítőmedencébe, amelyben a homok és a kavics leülepszik, s onnan nagy kupás-kanalas rakodógépek kikanalazzák. Terveik szerint a kotróhajó nemsokára a kavicsmosó aggregátorhoz nyomja a sódert, ahonnan a mosóvizet derítőkbe csapják. Ez is környezetvédelmi előírás. A kavicsmosó és -osztályozó aggregátornak — az erőgépekkel történő sóderszállítási fázis kiküszöbölésével — energia- és időtakarékos, önköltségcsökkentő hatása van.
A kökösi üzem sóderkitermelése után a tervek szerint az önkormányzat már jövőben hozzákezd a sport- és turisztikai komplexum kiépítéséhez. A községet a telephellyel aszfaltozott út köti majd össze. Kökös a rohamosan építkező Brassó megyét is ellátó telephely. Brassó vidékén bőségesen található folyami kavics, homokban viszont szűkölködnek. Kökös mellett és Szotyor alatt százezer tonnákkal mérhető homokhegyek várnak elszállításra.

Túlélésre berendezkedve
Persze, ebben a témában is pergeti a homokóra a visszás történeteket, amelyek valamiképpen mindig is a környezetvédelemhez kapcsolódnak. A szotyori-kökösi vállalat a gazdasági recesszió miatt túlélésre rendezkedett be. Jövedelmük minimális. A hanyatlás a leginkább az építőipart sújtotta. De előfordul, hogy a homokot, a válogatott folyami kavicsot brassói cég vásárolja, saját állomásán betonná keveri, majd a kökösi telephely mellett szállítja vissza akár Tusnádig az országúti hidak építéséhez. Mert a nagy értékű pályázatok elnyerésénél a mi térségünk vállalatai nem jutnak se szóhoz, se levegőhöz. Beszélgetőtársaim példaként említik, hogy a Kézdivásárhely—Kovászna útszakasz rehabilitációjához a térség vállalatai minden anyag szállítására képesek. Építőcégeink szintén. Ennek ellenére még mindig nem tudják, kavicsozhatnak-e, homokozhatnak-e, betonozhatnak-e ott, vagy ezeket a megrendeléseket is mások nyerik el.
A vállalat vezetői abban reménykednek, hogy előbb-utóbb a vidombáki repülőtér és az észak-erdélyi autópálya építésére is sor kerül, s ezek olyan horderejű munkálatok, amelyeknél az ő kapacitásukat is figyelembe kell venniük. Ennek reményében folytatják a megkezdett beruházásokat. A bankkölcsönöket nem felélik, hanem fejlesztésre fordítják.
A cég telephelyein természetesen nem sártenger fogadja a látogatót. Kavics kerül bővében, az is tisztára mosott. Majd ha esztendő múlva megkezdik a horgász- és halastavakká kiképzett medencék bekerítését — reméljük, hogy a tájba illő kerítéssel védik a kialakított tavakat —, s ha elkezdik a kerékpárutak, pihenőhelyek kiépítését, a város alatti egykori szégyentelepből szabadidős oázis alakul ki. Az Olt második teraszának homokfalából soktonnás görgetegkövek mutatják homlokukat. Természet formálta tájesztétikai elemek ezek, példázzák a tájarculat-formáló gigantikus erőket, amelyek az egykori beltenger tusnádi átszakadása után az Olt völgyét és a Szépmező hordalékkúpját létrehozták, s a térségben sok billió tonna kavicsot-homokot terítettek szét. A Szotyor alatti és Kökös melletti létesítmény egyben geológiai tanösvényként is működhet majd, amelyen végighaladva már zsenge gyermekkorban találkozhatnak maradékaink a természet kímélésének igényével, a növény- és állatvilág szépségével.
Lám, a gólyák is milyen nehezen válnak meg ettől a földtől, az északi madarak pedig télre itt keresnek szálláshelyet, s én hiszek abban is, hogy a csókákat sem kell majd síppal-dobbal, nádi hegedűvel kiűzni a városból, önként telepednek majd át az Olt menti galériaerdőbe, oda, ahol most kecskék ágaskodnak a satnya fűzfabokrok hajtásai, a labodakórók után.