Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 8., szerda: Közélet Egy az összeg, más az értékA személyi jövedelemadóból az önkormányzatnak visszaosztott összegből az derül ki, a sepsiszentgyörgyiek jobban kerestek idén, mint a gazdasági szempontból csúcsévnek tartott 2008-ban, és alig három százalékkal kevesebbet, mint tavaly ― annak ellenére is, hogy idén év közepétől a közalkalmazottak bérét 25 százalékkal csökkentették. Ami azt jelenti, vagy a magáncégek alkalmazottjainak fizetése emelkedett ebben az esztendőben, vagy számottevően nőtt a munkahelyek száma. Az már más kérdés, hogy a számadatok nem tükrözik a lej folyamatosan csökkenő vásárlóerejét.
A személyi jövedelemadó meglehetősen pontos mutató, az adott közigazgatási területen a munkavállalók jövedelmi adójának 47 százaléka marad helyben, s ez az összeg Sepsiszentgyörgy esetében nőtt 2008-hoz képest, csekély mértékben alulmaradva a tavalyi végösszeghez viszonyítva ― mondta el Antal Árpád András polgármester. Okáról ― tehát hogy a magánszféra alkalmazottjainak fizetése emelkedett-e, vagy nőtt a munkahelyek száma ― egy ezután elkészülő felmérés eredményei vallhatnak. A sepsiszentgyörgyiek ugyanakkor becsületes adófizetők is, a városlakók például a helyi adójukat, illetékeiket egy november végi összesítés szerint 94 százalékban törlesztették, a városvezető szerint ,,érződik az eredmény, nagyobb kedvvel fizetik be adójukat az emberek, ha látják, valamit kapnak is cserébe". A bírságokat viszont már nem ilyen kedvvel fizetik a szentgyörgyiek, e téren mindössze 55 százalékos a ,,teljesítmény". A városvezetés egyébként azt az elvet követi, hogy a település fejlesztésére máshonnan kell idehozni a pénzt, nem a helybeliek zsebéből kivenni. Ennek megfelelően a jövő évi helyi adókat jogi személyeknek nem emelték, a magánszemélyeknél pedig az ingatlanadót öt, a területadót tíz százalékkal alacsonyabbra szabták az ideinél. Antal Árpád András szerint azonban a cégeknek kedvezmény az, hogy míg az adótörvénykönyv szerint ingatlanuk értékének 1,8 százalékát róhatná ki rájuk adóként az önkormányzat, Sepsiszentgyörgyön csupán 1,2 százalékos adókulcsot alkalmaznak, ami városi szinten azt jelenti, 300 000 lejt hagynak a cégeknél. A város költségvetése ilyen körülmények között már novemberben meghaladta a tavalyi szintet, jelenleg 1158 milliárd régi lejes az egyenleg az év elején tervezett, nem egészen ezermilliárdhoz képest, a többletbevétel kormányzati programokból, pályázatokból származik, és ezt mind befektetésekre fordította a város. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 797Olvasóink értékelése: 1Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 8., szerda 08:34
lacafaca74 2661 hozzászólás Az EURO/RON árfolyama azóta sokat változott, az árak meg emelkedtek. Egyszóval sz@rabbul élünk, akár mit is mond a statisztika.
2010. december 8., szerda 10:36
kaba 287 hozzászólás Ez ügyesvolt polgármester Úr.
2010. december 8., szerda 10:48
jackfive 239 hozzászólás ICHTYOLOGUS....gobe termek mi......??:)))))) nagy szoveg lett ez arrafele..!!:)))
2010. december 8., szerda 11:35
bzoal 735 hozzászólás Nahát, a jóléttől mind a falhoz verem a s.....t.A városvezetés meg van elégedve, a lakósok pedig menjenek az anyjukba, és újból szavazzanak majd Antal úrra.
2010. december 8., szerda 13:31
Woland 57 hozzászólás Ez tényleg furcsa. Ha jól emlékszem Bukarest az idén még csökkentette is az önkormányzatoknak visszaosztandó összeg hányadát.
2010. december 8., szerda 13:32
tibisten 600 hozzászólás Statisztikák...ugyan, kérem?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||