Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 9., csütörtök: Közélet Elakadt pereskedés (Felfüggesztették Bálint József ügyét)Felfüggesztette a bíróság Bálint József alpolgármesternek a sepsiszentgyörgyi tanács ellen indított perét, amelyben az MPP színeiben megválasztott elöljáró a testület egy évvel ezelőtti, leváltását célzó határozatának érvénytelenítését kérte. A november 19-re kitűzött tárgyaláson egyik fél sem jelent meg, és nem készült el a régóta várt szakértői jelentés sem, s bár Bálint József előre jelezte, hogy Budapestre kell utaznia, a bírónő a per felfüggesztése mellett döntött — mondta el az MPP-s alpolgármester. Kiemelte, ha akár az alperes, akár ő a per folytatását kéri, akkor újraveszi a bíróság az ügyet, ám még nem egyeztetett ügyvédjével, és nem döntött arról, folytatja vagy sem igaza keresését. A sepsiszentgyörgyi tanács 2009. december elején hagyta jóvá Antal Árpád beterjesztését, és leváltotta az MPP-s alpolgármestert. Bálint József perelt, és a végleges ítélet megszületéséig a brassói táblabíróság felfüggesztette a vitatott határozat végrehajtását, így Bálint márciustól ismét alpolgármesterként tevékenykedett. Kérdés, végleges ítélet hiányában mi történik a brassói testület döntésével? Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 852Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 9., csütörtök 12:41
tibisten 600 hozzászólás Innen messziről nem értem az egészet. De szerintem jó ez nekem...
2010. december 9., csütörtök 12:52
BBG 216 hozzászólás @tibisten
Milyen messze vagy? Már csak azért, hogy tudjuk hányat kell hátralépjünk, hogy mi is élvezzük a távolság védettségét. :))))) 2010. december 9., csütörtök 13:28
bzoal 735 hozzászólás Nem értem az egészet. Szavazz marha,mert ha megválasztassz úgyis azt csinálok ami én akarok. Gondolom,hogy a sok gödrös járda-út csak másodrendű dolog a pereskedés mellett.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||