Malacot tessék!

A környékbeliek inkább csak nézelődni, az árakról tájékozódni és eszmét cserélni mentek ki, néhányan épp a napsütés hatására. Tíz kilométernél messzebbről talán csak a késárus jött. Tőle vásárolgattak is többen (egy fanyelű disznóölőt pár lejért vihettek), de már a csengőknek nem volt keletjük, a seprű, kosár, kalap, ostor és jóféle falusi alma sem fogyott, egyedül az itókás-miccses asztaloknál mutatkozott némi élénkség. Az árakkal mindenki elégedetlen: a pár hetes malacokért 130 lejt, a nagyobbakért 160-at, a vágni való disznó kilójáért 7 lejt adtak — ez a vevőknek sok, az eladóknak kevés, csak a sürgős pénzszükség miatt engednek belőle. Szarvas­mar­hából kettőt állítottak ki, a borjúért ezer, az éppen nem tejelő, de amúgy igen szép tehénért 2500 lejt kértek, egy tavaszi csikóért pedig 2000 lejt — mindegyik rendesen tartott, megfelelő papírokkal rendelkező jószág, nem is ezzel volt baj, hanem az arányokkal: pillanatnyilag több az áru, mint a pénz, és a kilábalás messzibbnek látszik, mint a tavasz.