Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 02:07
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 10., péntek: Közélet

Aggódnak a baróti kórházért

Több órán keresztül vitatták az erdővidéki polgármesterek tegnapi találkozóján a baróti kórház anyagi helyzetét és fenntartásának lehetséges módozatait. Mint mondották, Nagy István polgármestertől függ, hogy megmarad-e a közel százesztendős közegészségügyi intézmény: nem elég, ha a környék önkormányzatai támogatást szavaznak meg, a városi elöljáró akarata, kompromisszumkészsége is szükséges, hogy működése akadálytalan legyen. Nagy István csak néhány percig vett részt az összejövetelen.
Véleménye szerint a kórház gondjait nem pártgyűlésen, kocsmai körülmények közt kell megvitatni, ha a községek polgármesterei tényleg aggódnak, s tenni szeretnének a cél érdekében, hivatalába várja őket ,,tizenkét szem közti" megbeszélésre.
A kórház leköszönő igazgatója, dr. Ágoston László tízesztendei munkáját ismertette. Úgy érzi, a gyógyintézet állapota jobb, mint amikor átvette, a jelentős befektetések mellett sikerült elérnie, hogy orvosok érkezzenek, s a személyzet megmaradjon. Az intézmény havi negyvenezer lejes veszteségét elismerte, ám véleménye szerint annak csökkentése csak hosszú távon, új szolgáltatásokkal lehetséges.
Az időközben megérkező Nagy István kifejtette: sosem állította, hogy nincs szükség a klinikára, tisztában van annak jelentőségével. Gondot okoz viszont, hogy a költségek egy részének átvállalására egyik önkormányzat sem kötelezhető, így pénzügyi helyzete meglehetősen bizonytalan. ,,Cseke miniszter úr az átadáskor az ígérte, az önkormányzatoknak egyetlen lejt sem kell az intézmények fenntartására költeniük, erre Barótnak havi negyvenezer lejt kellene kifizetnie. Nem tartom méltányosnak, hogy a kis kórházakat is magára hagyta a minisztérium" — mondotta Nagy. A baróti városvezető beszédét befejezve el is viharzott, hiányát a vezetőtanácsba általa kinevezett Márton István próbálta feledtetni.
A kórháznál harminc esztendeje dolgozó dr. Serester Tibor kétségbe vonta Nagy István őszinteségét: bár a kórház fél esztendeje a hivatal alárendeltségébe tartozik, mégsem kereste fel őket egyszer sem. Megtartásának fontosságát hangsúlyozva a vidék elszegényedéséről és elöregedéséről beszélt. Tamás Sándor megyeitanács-elnök Nagy Istvánt az ügy központi figurájának nevezte, aki nélkül nem lehet a kérdésben lépni. ,,Ő a fő hitelutalványozó, s ha egyszer úgy dönt, keresztbe fekszik, semmire sem fogunk menni. Márpedig eddigi tevékenysége azt mutatja, hogy nem támogat egyetlen olyan ötletet sem, ami nem az ő fejéből pattant ki. Pedig ott lehetne Barót számára példaként Kézdivásárhely, vagy éppen Kovászna, ahol nagyobb gondok voltak, de a közösség idejében lépett, sikerült megegyezniük" — mondotta. Henning László megyeitanács-alelnök az ideiglenesen kinevezendő igazgató hozzáértésének, majd a versenyvizsgán a tisztséget elnyerő személy rátermettségének fontosságáról szólt. Ha nem orvos lesz, orvos-igazgatói tisztséget is létre kell hozniuk, egy sor kérdésben nem elég a jogi ismeret. Lázár Kiss Barna vezetőtanácsi tag és Bardocz Csaba baconi polgármester a minél hamarabbi cselekvést sürgette, mert ha a tétlenkedés tovább folyik, az elmúlt hónapokban felhalmozott kétszázezer lejes összeg tovább nő, s hamarosan kezelhetetlenné válik a helyzet. Balázsi Dénes bardoci polgármester az évek óta nem működő Erdővidéki Kistérségi Fejlesztési Egyesület felélesztését szorgalmazta.
Tamás Sándor kérdésünkre: a megyei tanácsnak lenne-e lehetősége, hogy a baróti intézményt is segítse, azt válaszolta, hogy a megyei közegészségügyi intézmények éppen elég terhet jelentenek számukra, így nem látja annak lehetőségét. Téves elképzelésnek tartja, hogy a helyi tanácsoknak kellene eltartaniuk a kórházaikat: azoknak csak kiegészíteniük kellene a biztosítóháztól kapott összeget.
Nagy Józsefet, az Országos Kör­nyezetvédelmi Ügynökség igazgatóját arról kérdeztük: a kórházat be lehetne-e vonni a napenergiát hasznosító pályázatok valamelyikébe. Mint mondta, a Zöld Ház Program lehetővé teszi, hogy a kórházak fűtését és a meleg víz előállítását abból oldják meg. ,,Ezek azok a lehetőségek, amelyeket ki lehetne használni, s a költségeket csökkenteni, de Nagy István nem hajlandó velünk együttműködni" — jegyezte meg.
Hozzászólások
2010. december 10., péntek 01:17
ladoga2009
571 hozzászólás
Kampanyolnak a komcsik...
Meghogy aggodnanak....
Szekelyfold gyilkosai...

2010. december 10., péntek 08:14
kaba
287 hozzászólás
Áldot szerencse, hogy Nagy István nem aggodik.

2010. december 10., péntek 09:08
anti-Minden
110 hozzászólás
nyugi fiuk,,!! nem kell oket ide ki irni,,,oket helikopterrel hamarabb odahordjak a megyei intezmenyhez, mint ahogy mi kisetalnank a kapun(baj eseten)
megkezdododtt tenyleg a kapmany, csak mar nem lesz aki szavazzon rajuk....
ladoga 2009, hiaba is irsz akarmit, mert latod az ellenlabas ugyis egybol erkezik, kaba neked pedig sok sok sikert kivanok, mint elso soros katona a harcteren, kellenek ilyen kuzdeni vagyo "fiatalok", mint te, akit kiallitanak a frontra hogy legyen akit leloni eloszor..!! es gratulalok a kitartasodhoz, meg akkor is, ha az altalad oly kedvelt babkatonak, mar reg lejarattak magukat egesz Europa elott..!!

2010. december 10., péntek 09:13
anti-Minden
110 hozzászólás
jah es ez mar nem az elso volt, amikor ezt a hitvany baroti polgarmestert oly "szeretettel' idezed
egy kutya az egesz, ne erolkodj..!!!
hidd el, ez ugy mukodik, hogy kivalasztanak olyan egyeneket akiknek sem szemelyisege, sem igazai barati kore nincs, jol kihasznaljak oket ezek a hienak, legyen aki plakatoljon, semmi jovedelemert, legyen olyan aki kiall mellettuk barmi is a realis szitu..kaba bacsi, hatha te pont nem ilyen vagy csak veletlenul csoppentel oda?? meg van idod, kicsit szabadabb lenni

2010. december 10., péntek 09:18
erdovideki
21 hozzászólás
Vanca elvtars hogy nem rofogott hozza a temahoz, vagy epp az eladasi osztajon tevekenykedett a Technikan?? erdekeli a judemerajt, mert ha sok penzt tudnanak lehozni a kormanyuktol tobb jut nekuk is, a 800.000 lej mar nem is jut szoba, nem lathato koltsegeknel.


2010. december 10., péntek 09:20
jackfive
239 hozzászólás
nem tudom mi lehet ott igazabol, de mar az embereknek szerintem ki van mint az osszes farkuk az ott levo honatyakkal..!! valtsatok erdovidekiek, ez igy nem lesz nektek jo..!!

2010. december 10., péntek 09:44
lina
44 hozzászólás
Hajrá!!! Csak igy tovább Nagy István polgármester úr!!! Már sikerült felszámolni az öregotthont, megszüntetni a Művelődési Ház jogi személyiségét. A kórház felszámolása vagy a működésének ellehetetlenítése lenne csak igazából a korona az eddigi tevékenységére. Hiába na, mindenki hagy valamit maga után... Ki épít valamit, ki szétb...a azt, mit előtte mások felépítettek...

2010. december 10., péntek 09:58
ferenc
91 hozzászólás
Ha annyira agodnanak, mint ahogy gyuleseznek, akkor kilepnenek a kormanybol es nem lennenek cinkos tarsak a korhazbezarasokhoz. Ha nem tudnatok az egezsegugyi miniszter az eppen magyar embernek mondja magat. Tehat akkor tegyen is erte, hogy legyen penz. Egy kis pozitiv diszkriminacio!!!!!!!!

2010. december 10., péntek 12:45
Charles
15 hozzászólás
Sürgösen bezárandó, s az orvosok szélnek eresztendök! Az nem lehet kórház, ahol nincs rtg-osztály, sem kissebészet.

2010. december 10., péntek 12:59
kaba
287 hozzászólás
Tudod ferenc a barótiak éppen mostanában mondtak le néhány százezer új lejről amit a te általad említett miniszter javaslatára kpott. Vajon miért nem kellet nekik?

2010. december 10., péntek 13:01
golden
20 hozzászólás
Az erdekes az, hogy az embereknek sosem tetszik semmi. En az esemenyek szemlelojekent elmondhatom, hogy Barot helyzete siralmas...Mindent lerombolt a helyi vezeto! De ez van, ha a tobbseg egy kis alamizsnaert megszavazta! Es most mosoly ul a szajamon amikor latom, hogy a Np partiak, hogy maradnak munkahely nelkul, mert az imadott varos atyjuk mind kidobja oket. Ilyen polgarmestere nem volt, es nem is lessz a videknek! Lehet, hogy az RMDSZ nem jo, de az MPP meg annyira sem. Es ha megnezzuk a videket, az RMDSZ-es polg'rmesterek ugy fejlesztik a falvakat, hogy Barot soha nyomukba sem er! Kell is meg egy 3-ik part, csak rontunk a helyzeten! Erdekes modon T.L. atyank is mar mindket partban megfordulta magat es most akar egy harmadikat! Kampany ide vagy kampany oda, Nagy Istvan mint kampany sem erdekli az ugy.... Majd ha emberek hallnak meg ugy, hogy nem ernek be szentgyorgyre vagy a legkozelebbi korhazba, akkor elgondolkodik mindenki, hogy a nagy erdek hajhaszo (ahogyan sokan nevezik) RMDSZ-nek valoban igaza volt...ok legalabb felmutattak valamit!!!!! Neked pedig draga erdovideki ajanlom kedves figyelmedbe az Erdovidek hetilap (evidek.ro) mai szamat, ami a 800.000 lejt targyalja, ami latom teged ugy izgat!!!! Ebbol az osszegbol nagyot haladhatott volna a korhaz, de sajnos a polgarmesternek nem kellett ez a penz sem, es lam onerobol semmire nem kepes!!!!!

2010. december 10., péntek 16:18
lina
44 hozzászólás
köszi, golden, a figyelembe ajánlott cikket. Amúgy itt a teljes link: http://www.evidek.ro/?p=olvas&cikk=2335&nr=694

érdemes elolvasni...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Már fűtéstámogatásra sem telik
A megszorító intézkedések miatt Háromszéken több mint felére csökken a fűtéstámogatásban részesülők száma: míg tavaly havonta mintegy negyvenezer család részesült a 16 és 262 lej közötti juttatásban, az igénylők száma most csak tizenkilencezer körüli. A fűtéstámogatás értéke nem változott, és most is azok a családok igényelhetik, ahol az egy főre eső nettó jövedelem kevesebb 615 lejnél. Az önkormányzatok egyelőre a kéréseket összesítik, a megyei szociális kifizetőügynökség várhatóan jövő év elején utal pénzt a jogosultaknak.

- Demeter J. Ildikó:
Kevés szülő választhat
Háromszéken várhatóan elég kevés családot állít választás elé a kormány szerdán elfogadott rendelete, amely a 2011 januárjától születendő gyermekek számára egy- vagy kétévi szülői gondoskodást enged meg. A döntést az érintettekre bízzák a jogalkotók, de a mielőbbi munkába állást támogatják — a második évben ugyanis jóval kedvezőtlenebb feltételeket biztosítanak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS