A fotográfia és a valóság (A Mohos tárlata)

Egyetlen megoldás: a tárlat anyagából kiemelni néhány jellegzetes fotográfiát, s ezekre fókuszálva töprengeni el a fotó és a valóság írásunk címében nem véletlenül kiemelt kapcsolatáról, hiszen, de ezt is leírtuk már a Mohos Fotóklub tagjairól, rendkívül tudatos művészekről van szó, akik pontosan ismerik lehetőségeiket, s ugyanarra — mert azért pontosan körülhatárolhatóak témáik is — soha nem ugyanúgy reagálnak, a változatosság meggyőző és elbűvölő... Nézzük például Hlavathy Károly aktfotóit, a művész régi visszatérő témája a női test a maga szépségével és brutális kiszolgáltatottságával. A Tériszony című képen (felvételünk) például már-már embrionális állapotban látható a női test, nyomasztó környezetben, kövek között, kiszolgáltatva a különben igen szigorúan megkomponált fotográfia mélyén rejtőzködő erőknek. A kövek, a rések, a nyomasztóan sötét háttér kiemeli a női test esendőségét és védtelenségét. Rendkívül izgalmas Szebeni Mihály tájképe, a Körbevéve, egy pajtaszerű épület látható egy domboldalon aranyos fényben, és hét fa veszi körül, mintha elmozdulnának sötét árnyékaik, s az idillikus tájkép talán pontosan ezektől az ugrásra kész árnyékoktól válik fenyegetővé. Vagy itt van Varga Teréz fotója egy csontvázra csupaszodó fáról, mely mögött, mintegy kiemelve a fa magányos eltökéltségét, bizarr alakú fehér felleg komorlik, mintha el akarná nyelni a fát. E találomra — vagy talán mégsem teljesen véletlenül? — kiragadott fotográfiák közös jellemzője a zárt világ, a tudatos kompozíció, amely hihetetlenül kitágítja a fotó lehetőségeit. Ezek a képek önmagukban is értelmezhető egészek, de környezetükben is leírhatóak variációikkal, amelyek csak kiemelik erős atmoszférájukat.
Valóság és fényképezés különös lehetőségei villannak fel ezen a tárlaton. Pál Antal ars poeticáját idelopva tanúi lehetünk, hogy egy-egy pillanat miként rögzül látvánnyá...