Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 11., szombat: Közélet Kultúrház-felújítás megyei támogatássalTamás Sándor elnök a megyei tanács új kezdeményezéséről számolt be Baróton: a falusi kultúrotthonok felújításához nyújtanának támogatást. Mint mondotta, első lépésként felmérnék, milyen állapotban vannak az intézmények, majd az adatokat figyelembe véve írnák ki a pályázatot. ,,Sok helyen szükséges lenne a külső-belső meszelés, a mennyezet megerősítése vagy a színpad rendbetevése. Az ilyen kérdések megoldásához szeretnénk hozzájárulni esetenként öt-tízezer lejjel" — ismertette tervüket. Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc elsőként jelentkezett, mondván, nekik kész tervük és költség-előirányzatuk van, tehát amikor indul a program, ők azonnal benyújtják az iratcsomót. Nagyajta polgármestere, Bihari Edömér arra kérdezett rá, lehetséges-e, hogy ők akkor is részt vegyenek a kiíráson, ha előzőleg már kormánytámogatásért folyamodtak a műemlékké nyilvánított kultúrotthon felújításához. Tamás Sándor azt javasolta, mindenképp vegyenek részt, a két dolog nem zárja ki egymást. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 610Olvasóink értékelése: 3.17Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||