Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 02:12
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 11., szombat: Közélet

A belső hang művészete

Az alkotó munka gyógykezelés annak, aki belső hangjára hallgatva alkotja önkifejezése tárgyát, a látható, tapintható, hallható művészetet, és gyógyír azok számára, akik élvezik annak látványát, hangzását. Töb­bek között erre hívták fel azok figyelmét, akik tegnap részt vettek a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban rendezett kiállítás megnyitóján.
A fogyatékkal élő alkotók számára létrehozott díj átadásával egybekötött tárlatnyitón a Mikes Kelemen Fő­gimnázium tanulói dalban fejezték ki azt az üzenetet, hogy mindannyian mások vagyunk, de vannak közös dolgaink, vonásaink. A diákok az elmúlt hetekben egy, az Írisz Ház, az iskola és a megyei közegészségügyi igazgatóság közös programja révén ismerkedtek a mássággal, a hátránnyal élők világával. Az esemény kiemelt vendégeként Érdi Tamás világhírű zongoraművész mutatkozott be rövid műsorral, majd délután az árkosi Szentkereszthy-kastélyban bűvölte el a közönséget Chopin- és Liszt-művekkel.
Az első alkalommal odaítélt Írisz Ház-díjat (egyenként kétszáz eurót) megosztva kapta a gyerőmonostori Gudor Mátyás és a dolji Biban Nicolae, a dicséretesek között szerepelt a sepsiszentgyörgyi Szabó Ró­bert, akinek bibliai ihletésű munkáit korábban is díjazták.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Dali Sándor: utána a hiányérzet
Emlékezés, anekdoták, a sokak számára már történelmet jelentő közelmúlt felidézése során rajzolódott ki újra a nemrég elhunyt Dali Sándor, a Háromszék elődje, a Megyei Tükör alapító főszerkesztőjének alakja a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Matekovics János vezette Holló Ernő Sajtóklubjában tartott ,,kegyeletes találkozón".

- Csinta Samu:
Saját lábnyomunkban járva (Könyv a romániai magyarság történetéről)
A legújabb kori romániai magyarságtörténelem szakaszainak ciklikus ismétlődésére döbbenhet rá, aki elolvassa Az Aranykorszak? — A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája, 1965—1974, valamint az Érdekképviselet vagy pártpolitika? — Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez, 1944—1953 című, nemrég megjelent könyvet.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS