Hogyan tovább, RMDSZ?

Az SZKT szombati, könnyhullatással, ölelkezéssel, nosztalgiával, végrendelkezéssel, drámai jelenetekkel tarkított ülésén történtek azonban inkább valamiféle koronaátadást sejtetnek, nem egy igazi verseny nyitányát jelzik. Nyílt titok volt, hogy Markó Béla csak akkor száll versenybe, ha nem látja biztosítottnak védence, Kelemen Hunor győzelmét. Visszavonulása tehát voltaképpen azt jelzi: a háttéralkuk megszülettek, így a sokak által esélytelennek tartott Eckstein-Kovács Péter kivételével nem is jelentkezett senki a megmérettetésre — igaz, meglepetések bármikor történhetnek.
De jelenleg talán nem is a leendő elnök személye a legfontosabb. Sokkal jelentősebb, jelzés értékű üzeneteket tartalmaz Markó Béla "utolsó beszéde", melyet az elmúlt tizennyolc év politizálásának egyfajta szintéziseként is értelmezhetünk. Terjedelmes beszámolójában egyetlen szót sem ejtett az esetleges tévedésekről, hibákról, rossz döntésekről, a lehető legelutasítóbb módon viszonyult a Tőkés László és az EMNT által kezdeményezett pártalapítás ügyéhez, kigúnyolta és megfeddte azokat a székelyföldi vezetőket, akik partnerségről, összefogásról beszéltek ez ügyben, erénynek kiáltotta ki az ide-oda csapódást, a mindenkivel való szövetkezést, majd gyakorlatilag az érdekérvényesítés kizárólagos módozatának minősítette a kormányzást.
És Markóval jóformán senki sem vitatkozott — Eckstein pedzette csupán, hogy az új párt létrejöttében az RMDSZ sem teljesen ártatlan —, az utána felszólalók csak túllicitálták némely gondolatát, ami azt jelzi, a Markó-doktrína — mely szerint az RMDSZ-en kívül nincs is élet — tovább él a szövetségen belül. Márpedig ez mindenféle reformnak, megújulásnak, irányváltásnak akadálya lehet, függetlenül attól, hogy hívják majd az új szövetségi elnököt. És akkor a korona átadása után könnyen kiderülhet: országot nem is örököl a legkisebb királyfi.