Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 15., szerda: Máról holnapra Törvénnyi résLegyünk óvatos duhajok, és tekintsük úgy, hogy már majdnem van egy új oktatási törvényünk. A liberális képviselők és szenátorok ugyanis tegnap visszavonták aláírásukat a törvénytervezet elleni bizalmatlansági indítványról, így a képviselőház elnökének értelmezésében az indítvány már nem létezik, következtetésképpen a tanügyi törvény elfogadottnak tekintett. Óvatosságunkat azért táplálja az a valószínű forgatókönyv, amely szerint a szocialisták az alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben. A történet mindenképpen a végéhez közeledik, így lassan érdemes arccal a jövőnek fordulni. A törvény azonban csak keretet biztosít a fontos változtatásokhoz, és akkor ér majd valamit, ha tartalommal töltjük fel. És azért fontos a többes szám első személyben való fogalmazás, mert korántsem csak a tanárokra várnak feladatok, a paradigmaváltásnak a szülőkben is kötelezően meg kell történnie. A jogszabály ugyanis olyan folyamatra nyit résnyi ablakot, amelynek kiteljesítése elvezethet a valóban közösségi célokat szolgáló, arra felkészítő intézményminta megteremtéséhez. Az iskolaalakításban, a döntéshozatalban való részvétel azonban nem puszta elhatározás kérdése sem a szülői közösség, sem pedig az önkormányzatok részéről. Egyrészt a jellegzetes, megrögzöttségekből táplálkozó közegellenállás miatt, ami az iskolavezetők többségében élő, ,,nekem kívülálló ne szóljon bele iskolai dolgokba" típusú álláspontban nyilvánul meg. Másrészt mi, szülők csak folyamatos önnevelő munka árán nőhetünk fel a feladathoz, hogy megfelelő informáltsággal, határozottsággal, ugyanakkor kompromisszumkészséggel tudjunk állást foglalni. Ma még csak az anyagi hozzájárulást várják el tőlünk — több-kevesebb jogossággal. Mi tagadás, ennek a feladatnak is csak fogfájósan teszünk eleget, hiszen bőven él még a többségben az oktatás ingyenességének tévképzete. A közösségi áldozatvállalás nélkülözhetetlenségének tudatosításával párhuzamosan a döntéshozatalban való részvétel felelősségében is izmosodnia kell szülőnek és önkormányzatnak egyaránt. A cél: az intézményvezetésben valamennyi szereplő a maga eszközeinek és lehetőségeinek arányában vállaljon részt, de semmiképpen sem alá-, sem fölérendeltségi viszonyban. Ennek az egyensúlynak a megteremtése az előfeltétele a tényleges intézményi függetlenségnek, amely aztán az értékek szerinti tanárválasztásban, a minőségi oktatás számonkérhetőségében, az igazi iskola megteremtésében nyerheti el igazi értelmét. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 978Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 15., szerda 07:00
Tepes 758 hozzászólás Mind ez igy igaz.A szülők megnevelése az egyik fő prióritás. A tanárok megválógatása teljesitmény szerint ( ez már bonyolultabb feladat ).A megfelelő bérezésről nem szól a fáma. 600-1000 lejes fizetéssel, 4 év egyetem után, rengeteg tanár még annyit sem keres mint a TEGA dolgozói. Ez normális ?akad rengeteg félanalfabéta polgár ( más ágazatok alkalmazotjai ) akik bunkó agyában csak ez van : Mit pofázik a tanár is ? Csak 4 orát kell megtartson naponta, sok vakáció, szabadság, buli és mi gürcölünk egész nap ugyanannyi fizetésért. Senki ( vagy kevesen ) tudják, hogy azért az orára fel es kell készülni, anyagot gyűjteni mert sokszor tankönyv sincs, kijavitani a felmérőket, továbbképzések, vizsgák, ellenőrzések stb. A tanári munkához mindenki olyan jól ért, hogy az nem lehet igaz. Látszik es : az iskolába belépő diákok milyen gyönyörű neveltetéssel érkeznek otthonról. Reform reform hátán és a tanár már kezdi nem utolérni a turkálós árakat sem. A diák neveletlen, pofátlan, jövőképnélküli, agressziv. ( tiszt. a kivétel ). A baj sok. A duma es sok. Okosok is sokan vagyunk. Hosszú a reform es. Hát reméljük 50 év mulva lesz valami a tanügyből es, mert ami most van azt nem lehet oktatásnak nevezni. Megőrzés, felügyelet esetleg. A tanárok kemény rostálása, a fizetések kemény emelése, hogy legyen ösztönző a pálya, a szülők aktiv részvétele, mehet az önkormányzat es, mehet bárki számon kérni és kiértékelni a tanár munkáját. Addig fejlődésről beszélni értelmetlen haladzsa.
2010. december 15., szerda 09:25
ihajtyuhaj 22 hozzászólás Kedves Tepes,
Bízok benne, hogy a fenti a hozzászólásodat nem pedagógusként írtad, bár ilyen elemi dühöt a diákok és szülők ellen csak frusztrált pedagógusoknál tapasztaltam. Ugyanakkor nem vet jó fényt rád tanárként, hogy néhány mondatban ennyi helyesírási hibát voltál képes leírni. Ez az a "teljesítmény" ami alapján ki kellene "válógatni" az iskolából a tanárokat. A bérezésre való hivatkozásod természetesen állja a helyét, de az általad említett fejlődést talán magadnál kellene kezdened. Ne vár el szimpátiát kívülállóktól ha problémáidért a diákokat és szüleiket hibáztatod, ugyanakkor tanárként csak fél-analfabéta módon tudsz írni.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||