Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 15., szerda: Közélet Roma vagy cigány? (Jegyzet)Óriási felháborodást keltett, és teljesen felesleges — mert elkerülhető! — botrányt kavart Silviu Prigoană demokrata liberális párti képviselő javaslata a roma közösség nevéről. Prigoană azért tartaná indokoltnak, hogy a roma megnevezést cigányra cseréljék, mert szerinte Nyugaton állandóan összetévesztik a románokat a romákkal. Nem tesznek közöttük különbséget. És ez, a képviselő úr szerint, csak a kisebb baj, hiszen át kellene írni minden olyan román irodalmi művet, ahol cigány megnevezés szerepel. Ami iszonyatos munka. Amellett szerinte a ideiglenesen Olaszországban tartózkodó romániai cigányok állandó randalírozásai miatt az olaszokat is sértheti a roma megnevezés, mert teljesen egyértelműen Rómára, a szent városra utal. Érdekes, mi ezt eddig még nem fedeztük fel a napfényes Itáliában tevékenykedő roma honfitársaink kétes ügyleteivel kapcsolatban. Senki az ég kerek világán nem gondolja, hogy ők rómaiak lennének, noha nevükben szerepel a szent város neve. Prigoană álláspontjával sajnálatosan nem áll egyedül, osztja a Román Tudományos Akadémia is, azt állítva, hogy ,,a cigány a helyes megnevezése ennek a nemzetek fölötti lakosságnak". S nem véletlen, hogy (a Román Tudományos Akadémia névtelen szakértői szerint) más európai népek is nagyon helyesen a cigány nevet használják. Láthatólag sem Prigoană képviselő, sem az akadémikusok nem tudnak mit kezdeni a kérdéssel, hiszen végső soron teljesen mindegy, hogy nevezzük őket, a problémáikat kellene megoldani, már volt széles e hazában olyan liberális külügyér, igaz, bele is bukott, aki Egyiptomtól bérelt területre gyűjtötte volna össze, egy óriási gettóba tehát, Európa ,,niggereit". Nyilvánvaló, ez nem megoldás. Az egyetlen megoldásnak az integráció tűnik. Igaz, ez hosszú, fáradságos, évtizedekig tartó munka, programok kellenek, és pénz, sok pénz. Közbevetőlegesen, az unió soros elnökségét januártól átvevő Magyarország arra készül, hogy egy általános integrációs programot fogadtasson el az unió államaival. Hogy ez sikerül-e, nem tudni. Addig is nyelvészkedjünk tovább, előttünk az élet. Magukat az érintetteket ugyanis, egyáltalán nem meglepő módon, felháborította Prigoană javaslata. ,,Olyan hangulata van a cigány szónak — mondotta Oana Mihalache, a Romani Criss munkatársa —, mint az afroamerikaiak esetében a »nigger« megnevezésnek." Nem ért egyet a javaslattal a külügyi és művelődésügyi tárca, az Országos Romaügynökség, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és az Országos Diszkriminációellenes Tanács sem. Érvényben az Európa Tanács határozata, a testület pedig a roma szót ajánlja minden tagországnak. Ráadásul a román külügyminisztérium egy 2000-es memoranduma is leszögezi, hogy a tárcának a nemzetközi szervezetekkel folytatott levelezésében a roma megnevezést kell használnia. A többi néma csend, hiszen fel sem merül, hogy a roma szó összetéveszthető a románnal vagy Rómával... Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 999Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 15., szerda 05:46
Tepes 758 hozzászólás Filozófálunk azon, hogy hogyan nevezzük a cigányokat. Hát cigányok. Tulajdonképpen ők sem nevezik a románokat románoknak vagy a magyarokat magyaroknak, az ők romani nyelvűkben e népcsoportok ugyanaz a gyűjtőnév alatt futnak éspedik a : gádzsók- ami kb azt jelenti : -nem cigányok, -a többiek
Hogyan lehet a cigányokat nevezni ? Cigányok. 2010. december 15., szerda 06:21
Sascha 1641 hozzászólás Ha tudja Ohm törvényét, akkor teljesen mindegy hogyan is nevezik az ipsét ... a kukás bácsi pedig álljon neki dolgozni is...
2010. december 15., szerda 08:15
klauka09 505 hozzászólás ichtyologus
ujságot ha az irodából irsz, riporterek nélkül, az internetről, összetallózva, az csakis ilyen lehet. Még soha nem láttam egy 3szek ujságirót sem, egy balesetnél, az utcán, ... Az igaz hogy ott vannak a szinházban, fogadóestéken, párt gyüléseken. Ennyi. igy bármelyikünk otthonról is tudna ujságot csinálni............. 2010. december 15., szerda 09:28
gsuszi 6 hozzászólás Hát tulajképpen a kettő között semmi különbség,ugyan az mind a kettő.
2010. december 15., szerda 11:39
kunio 4 hozzászólás Ha ez segit nekik, nem akarjak megbelyegezve erezni magukat, akkor legyen "cigany" helyett "roma". Habar "nem is tudom" mi miatt erezhetik magukat megbelyegezve mikor valaki azt mondja egyikukre, hogy "cigany"...
Nekem nem nagy erofeszites atterni egyik megnevezesrol a masikra. De ha ez egy megujjulasi kiserlet reszukrol, akkor szerintem tegyenek egy kis erofeszitest annak erdekeben, hogy erdemeljek ki a "roma" megnevezest. 2010. december 15., szerda 20:56
eberendre 1632 hozzászólás Nektek soha nem volt gyenge napotok? Vagy talán ebből lesz több, ezután...
2010. december 15., szerda 23:33
bagi2 341 hozzászólás szerintem a "cigany" kifejezes sem hangzik rosszabbul mint a "roma" elvegre egykutya a mindketto. Miert lenne barmelyik is diszkriminativ jellegu. Mindenki tudja kirol van szo, egyik sem szebb vagy Urambocsá pozotivabb mint a masik. Huzd ra cigany!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||