Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 17., péntek: Közélet Sikeres gépselejtezésKözel négy tonna elektromos és elektronikus hulladék, azaz kiselejtezett háztartási gép gyűlt össze, és az ezer tombolajegy kevésnek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. és a bukaresti CCR újrahasznosítási társaság több hete kezdődött közös kampánya során, amely sorshúzással fejeződött be. Az eredmény a fővárosi vendéget is meglepte: Sorin Pîrcălabu programfelelős elmondta, hogy más városokban jóval kisebb sikerrel jártak, itt azonban láthatóan nagyobb a környezet iránti odafigyelés. Ezt nyilván az értékes nyeremények — négy vasaló, három fényképezőgép, egy hanglejátszó berendezés, egy mosógép és egy plazmatévé a ,,zöld angyal" hozadéka — is ösztönözték: volt, aki 24 cédulát dobott be, és egy angyalosi férfi két tárgyat is nyert (vasalót és fényképezőgépet), pedig ezúttal nem egyszerű lomtalanításról volt szó, kacatot nem fogadtak, csak ép (de nem működő) készülékeket. A sorshúzáson néhány érdekelt helybeli és Antal Árpád polgármester is részt vett, aki a mindenki számára előnyös kezdeményezés üdvözlése mellett azért is örömét fejezte ki, hogy a köztisztasági vállalatot nem magánosították, hiszen így olcsóbb és jó minőségű, folyamatosan bővülő szolgáltatáshoz jut a lakosság. A következő, nyereményjátékkal egybekötött szelektív begyűjtési kampányt húsvét előtt szervezik meg, aki pedig nem erre vár, a Tega hulladékudvarán bármikor leteheti használhatatlanná vált tévéjét vagy akár motoros fogkeféjét is. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 612Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||