A munkanélküliség alkonya

Most éppen a napokban bejelentett — minisztériumi indoklás szerint az állástalanság mérséklésére, illetve a foglalkoztatottság ösztönzésére hozott — rendelkezések szaporítják a félresikerült jogszabályok sorát.
Józan ésszel nehezen felérhető az a képtelenség, miszerint egy megbetegedett munkanélkülinek hiába lesz frissen lepecsételt és aláírt orvosi bizonylat a zsebében, kötelessége egészségügyi állapotáról huszonnégy óra leforgása alatt írásban értesíteni a megyei munkaügyi hivatalt. Nem érdekli a jogalkotót a betegség, tehetetlenség, ágyhozkötöttség, hogy az érintett miként él, netán haldoklik egy elszigetelt településen, kórházban hever, hozzátartozók nélkül. De ez még mindig csak egy enyhe testcsel a kormány legújabb becsúszó szereléséhez képest: miközben jövőtől egyértelműen csökken a munkanélküli-juttatás értéke, egy újabb, januártól életbe lépő rendelkezés arra kötelezi a segélyben részesülő állástalanokat — a megyében most mintegy három és fél ezren vannak —, hogy munkát vállaljanak ott, ahol a hivatal állást ajánl. Magyarán, kínálhatnak munkát bárhol, akár széles e haza, akár az európai munkaerőpiac bármely koordinátája szóba jöhet a törvény betűje szerint. Aki pedig elutasítja az állam e gondoskodó ajánlatát, éhen is pusztulhat, mert megfosztják még ettől a minimális szociális juttatástól is. Újabb család- és munkavállaló-barát intézkedés, hiszen nem nehéz elképzelni, mily kitörő örömmel lendül majd munkába — az éppen divatos mobilitás jegyében — egy állástalan háromszéki valamelyik hegyen túli nagy- vagy kisvárosba.
Persze, az eddigi szociális háló jellegén is lehetne vitatkozni — igaz, immár fölösleges —: mert valóban kérdéses, az elmúlt másfél évtized során mennyire sikerült munkavállalásra ösztönözni a segélyből éldegélő, állást kevésbé igénylő társadalmi réteget. Ám az is egyértelmű, a mostani intézkedésekkel a kapkodó kormány munkahelyteremtés, régiófejlesztés helyett embertelen elvekkel kívánja felszámolni az állástalanságot, mindenfajta szociális érzékenység nélkül, durván faragná le a segélyezést. És e regulához rendelt politikai elszántsággal akár az is elérhető, hogy szinte senki ne kapjon bár néhány lélegzetvételhez elegendő munkanélküli-juttatást, hiszen már most borítékolható, legtöbben nem vállalnak majd munkát távoli településeken. Valós gazdaságélénkítés híján továbbra is csak a központosított tehetetlenség látszik terebélyesedni, s egyre egyértelműbb, a feladatainak megfelelni képtelen állam haláltusáját vívja.