Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 20., hétfő: Máról holnapra A munkanélküliség alkonyaMintha sportot űzne a munkaügyi tárca abból, hogyan lehet a rossz és a nagyon rossz intézkedések számát újabb dicstelenségekkel növelni. Most éppen a napokban bejelentett — minisztériumi indoklás szerint az állástalanság mérséklésére, illetve a foglalkoztatottság ösztönzésére hozott — rendelkezések szaporítják a félresikerült jogszabályok sorát. Józan ésszel nehezen felérhető az a képtelenség, miszerint egy megbetegedett munkanélkülinek hiába lesz frissen lepecsételt és aláírt orvosi bizonylat a zsebében, kötelessége egészségügyi állapotáról huszonnégy óra leforgása alatt írásban értesíteni a megyei munkaügyi hivatalt. Nem érdekli a jogalkotót a betegség, tehetetlenség, ágyhozkötöttség, hogy az érintett miként él, netán haldoklik egy elszigetelt településen, kórházban hever, hozzátartozók nélkül. De ez még mindig csak egy enyhe testcsel a kormány legújabb becsúszó szereléséhez képest: miközben jövőtől egyértelműen csökken a munkanélküli-juttatás értéke, egy újabb, januártól életbe lépő rendelkezés arra kötelezi a segélyben részesülő állástalanokat — a megyében most mintegy három és fél ezren vannak —, hogy munkát vállaljanak ott, ahol a hivatal állást ajánl. Magyarán, kínálhatnak munkát bárhol, akár széles e haza, akár az európai munkaerőpiac bármely koordinátája szóba jöhet a törvény betűje szerint. Aki pedig elutasítja az állam e gondoskodó ajánlatát, éhen is pusztulhat, mert megfosztják még ettől a minimális szociális juttatástól is. Újabb család- és munkavállaló-barát intézkedés, hiszen nem nehéz elképzelni, mily kitörő örömmel lendül majd munkába — az éppen divatos mobilitás jegyében — egy állástalan háromszéki valamelyik hegyen túli nagy- vagy kisvárosba. Persze, az eddigi szociális háló jellegén is lehetne vitatkozni — igaz, immár fölösleges —: mert valóban kérdéses, az elmúlt másfél évtized során mennyire sikerült munkavállalásra ösztönözni a segélyből éldegélő, állást kevésbé igénylő társadalmi réteget. Ám az is egyértelmű, a mostani intézkedésekkel a kapkodó kormány munkahelyteremtés, régiófejlesztés helyett embertelen elvekkel kívánja felszámolni az állástalanságot, mindenfajta szociális érzékenység nélkül, durván faragná le a segélyezést. És e regulához rendelt politikai elszántsággal akár az is elérhető, hogy szinte senki ne kapjon bár néhány lélegzetvételhez elegendő munkanélküli-juttatást, hiszen már most borítékolható, legtöbben nem vállalnak majd munkát távoli településeken. Valós gazdaságélénkítés híján továbbra is csak a központosított tehetetlenség látszik terebélyesedni, s egyre egyértelműbb, a feladatainak megfelelni képtelen állam haláltusáját vívja. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1426Olvasóink értékelése: 3.88Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 20., hétfő 07:44
szocsmiklos 65 hozzászólás Az etnikai aranyokat igy lehet megvaltoztatni, botrany nelkul.
2010. december 20., hétfő 08:46
kaba 287 hozzászólás Sőt mindenkinek másmegyében kell felajánlani a munkahelyet és akkor sokkal hamarabb kikerülnek a rendszerből.
2010. december 20., hétfő 09:05
Tepes 758 hozzászólás Egy kis ciánt az ivovizhálózatba ! Lassan elszenderedünk s többet nem pofázunk. A munkanélküliség felszámolva. Feladat teljesitve.
2010. december 20., hétfő 09:50
Mandy 74 hozzászólás Véleményem szerint nagyon helyes, hogy a munkanélküli-juttatás értékét csökkenteni szeretnék, mert a jelen helyzetben a szociális juttatásoknak köszönhetően kialakult egy olyan társadalmi réteg akik nem is akarnak dolgozni, mert a minimális szükségleteik kielégitésére elég ez az összeg. Egyszerüen nem a munkavállalást ösztönzik, noha munka van, csak meg kell keresni, mert nem megy házhoz. Ha a fizetéseket csökkentik, nyugdíjakat megadózzák akkor ez a minimális.
Ne értsen félre senki, egyáltalán nem értek egyet a kormány „válságellenes” intézkedéseivel, de tény és való, hogy, az eddigi szociális háló jellegén lehetne vitatkozni – mint ahogyan azt a cikkíró is megfogalmazta 2010. december 20., hétfő 09:52
janoska44 740 hozzászólás En ezt a ket lokott minisztert,a penugy es a munkaugyest ahogy nap mint nap figyelemmel kiserem,ugykepzelem mint Stan es Bran,azzal a kulombseggel hogy amit ok mondanak a legtobb esetben nem kacagtatoak hanem hatborzongato ket idiota.
2010. december 20., hétfő 10:21
Falco 139 hozzászólás Kíváncsi lennék, mit szólnának az egyes megyékbeli lakosok, ha nem közülük, hanem más megyékből importálnák a munkaerőt??? Ha van egy eladói állás Vrancea megyében, oda miért kellene egy háromszékit vagy maros megyeit vinni? Szentgyörgyre meg kihelyeznének bukaresti varrónőket, mi? Meg brassóiakat. Ekkora baromságot életemben nem hallottam. A dolog persze működhet, de csakis regionálisan, illetve megyéken belül - mondjuk ez nem volt pontosítva a cikkben, gondolom a törvényben sem :)
Egyebek: * Akik eddig nem dolgoztak, ezután más megyében pláne nem fognak, nem ment el az eszük... * Még nagyobb lesz a kivándorlás * Erdély megint félhet az etnikai arányok kérdéskörtől... * Oda jutottunk mint a kommunizmusban: utazó építőbrigádok pl. (mondjuk ezek most is vannak) * Valaki gondolt-e majd a szállítási költségekre? (meg utak, járművek, stb) * ... éstatöbbi. Őrült ország. 2010. december 20., hétfő 11:54
Mandy 74 hozzászólás Az Európai Unió egyik alappillére a munkaerő szabad áramlása, szóval mindenki ott vállalhat munkát ahól szeretne. Különben meg senki nem kényszeríti a munkanélkülieket, hogy menjenek más megyébe dolgozni. Mindenkinek szabad elhatározása, hogy hól vállal munkát. A munkanélküli juttatást viszont valóban az kell kapja, aki nem tud elhelyezkedni a munkaiacon, és nem az aki nem is akar.
Kovászna megyében meg annyira alacsony az átlagbér, hogy nem kell félni attól, hogy Bukarestből fog áramlani a munkaerő :D. Szerintem túl van lihegve ez a dolog és felesleges pánikkeltés. Kétlem hogy bármiféle súlyos következménye lenne majd. 2010. december 20., hétfő 11:56
klauka09 505 hozzászólás Mandy nagyon beletapitottál a dolog közepébe. Kialakult egy réteg amely csakis a segélyekből vegetál, nem akar semmit sem csinálni. Ha nem ad az állam ingyen akkor indul a sztrájk. Sokkal több a munkanélküli a megyében mint a statisztika indokolja, ellenben a munkanélküliek 90-95% -a nem akar dolgozni.
A mult héten történt, hogy egy "somer" pecsétet kunyerált nálam, amikor pedig emlitettem, hogy munkásra lenne szükség, ugy elhuzott a cégtől. hogy köszönni is csak az ajtótól szólt vissza. Brassóban két kézzel kapkodnak a magyarul beszélő irodai személyzetért, elárusitóért, szállodai alkalmazottakért. De brassó egyeseknek kurvára messze van, inkább ül otthon, bambulja a tv-t és panaszkodna egész nap. (tisztelet a kivételnek amely igenis dolgozik) 2010. december 20., hétfő 14:31
X-dik_munkanelkuli 45 hozzászólás Akinek munkaja van fogalma sincs a munkanelkulisegrol. Nem olyan konnyu MEGFELELO munkat kapni, ahogy gondoljatok!!!!! Es bizony sok munkanelkuli szeretne becsuletes berert becsuletes munkat vegezni! A becsuletes bernel legalabb 1500 lejre gondolok, ez kellene legyen a minimalber!!!! Nem 700 lejecske!!!!
Na klauka09 varok egy brassoi szamot ahol "két kézzel kapkodnak a magyarul beszélő irodai személyzetért". Surgosen!!!!! 2010. december 20., hétfő 15:26
Tepes 758 hozzászólás Kevesen kapják meg az 1500 ront sajnos. 700 lejecskéért dógozik a kezdő orvos, tanár, tisztviselő stb es. A dógozó maflák zöme 1000 lej alatt teljesit. Kellemes Karácsonyt. Ez pedig úgye nem a pénzről kell szóljon hanem a lélekről. Megfagytunk, silány ételt fogyasztunk, szerény ajándékot hoz majd az Angyal, de sebaj, a lelki üdvösség a fontos nem a zsé. P.s Karácsonyfát hól lehet lopni ? Vagy beszéljek a cigánnyal ?
2010. december 20., hétfő 17:06
Lemhenyi63 376 hozzászólás Ez a legújabb intézkedés szervesen illeszkedik a "Takarodj itthonról" programhoz. Dacára annak, hogy itthon, Székelyföldön kevesebb a munkahely, mint az ország egyéb régióiban, meglátjátok, hirtelen mennyi "vendégmunkás" fog érkezni a románlakta megyékből és ők érdekes módon fognak kapni munkát... és nem is rosszul fizetettet. A dolog, sajnos, működni fog, ha nem is indul be teljes fordulatszámmal azonnal. Több éves vagy akár évtizedes folyamat lesz ez - és már elkezdődött, csak most fel fog gyorsulni! Aki ezt kitalálta, nagyon jól tudja, hogy a háromszéki, egyáltalán a székely munkavállalóknak csak elenyésző hányada fog élni azzal a nagyszerű "lehetőséggel", hogy a "hegyen túl" vállaljon majd munkát. Ez azt fogja eredményezni, hogy még több lesz a kivándorló, - a végleges kivándorló is - a földjét, házát, ingatlanát eladja majd (vajon kiknek?) s így egyre többen lesznek a betelepülők...
Mandy hozzászólásai legjobb esetben is naivságra utalnak - nem akarom azt hinni, hogy rosszindulat. A "munkaerő szabad áramlása az Unióban" üres blabla. Nem akarom ismételni Falco- t és SzőcsMiklóst. Amíg még vannak a Parlamentben szenátoraink, képviselőink, oda kell hatniuk, hogy ezeket a rendelkezéseket maradéktalanul visszavonják! 2010. december 21., kedd 08:51
Mandy 74 hozzászólás Köszönöm Lemhenyi63 a "kedves" megjegyzést a naivságomról, mindenkinek joga van itélkezni meg véleményét kinyilvánitani. Olyan területen dolgozom, ahól nap mint nap tanúja vagyok annak, hogy Székelyföldön az emberek makacssága, nagyfejüsége és együgyüsége és szüklátóköre az, ami ezt a régiót visszahúzza gazdasági szempontból. - és X-dik_munkanelkuli, csak egy parányi példa a sokból.Igen., mindenki szeretne 1.500 lejes minimálbért, 4.000 lejes átlagbért, 2%os munkanélküliségi rátát stb.stb....de ébresztő, ez nem az a film, s ebben a világban kell boldogulni, nem pedig a TV előttt futurisztikus utópiákat megfogalmazni.
2010. december 21., kedd 09:14
abc 318 hozzászólás Sokan szeretnének sok pénzt, de csak dolgozgatva. Ezzel a felfogással "amit ma megtehetsz halaszd holnapra, vagy holnaputánra" nem lehet több pénzre számitani. Lemhényi ur, nem lehet mindent etnikai kérdésre lehozni. A háromszékiek nem tudnak a hegyen tul munkát vállalni, mert nem tudnak románul. A sok magyar iskolának és egyetemnek hála, fiataljaink kénytelenek külföldön munkát vállalni, mert jobban beszélnek angolul mint románul, és ez nem a román kormány hibája.
2010. december 21., kedd 10:36
abc 318 hozzászólás sokadik munkanélküli
csak pár nagyobb céget emlitek... Metro, real, rapid, ezeknél mind kerestek magyarul tudó személyzetet. Ellenben ha nem gond a román nyelv szinte biztos, hogy szakmádnak megfelelő állást találsz brassóban 10-15 nap alatt. 2010. december 21., kedd 11:17
Lemhenyi63 376 hozzászólás Ez mind igaz lehet, kedves abc ur, csak az a gond vele, hogy max. nehany tucat embernek jelent megoldast a brassoi munkahely, ezek kozul is csak azoknak, akik viszonylag kozel laknak Brassohoz. Nem a roman nyelvtudas hianya az oka, hanem a tavolsag es divatos terminussal elve, a "kozossegi kozlekedes" elegtelen volta, jobban mondva hianya! Mit tegyen egy erdovideki vagy egy felsoharomszeki? Ingazzon? Hogyan, mivel? Koltozzon Brassoba? Nem hinnem, hogy a roman nyelvtudas jelentene a gondot, a 30-50 evesek aranylag jol beszelnek romanul. Az pedig vegkepp nem igaz, hogy a magyar nyelvu tanitas az oka, hogy, ahogy On allitja, "jobban beszelnek angolul, mint romanul" esetleg talan nehanyan. Azt akarja talan sugallni ezzel, hogy azert van annyi munkanelkuli kies tajainkon, mert a magyar fiatal magyar oskolaban magyarul tanul? Ismerek jo neheny embert, aki roman tannyelvu osztalyba jart, olyant is aki a" hegyen tul" akar, megis munkanelkuli vagy valami sz@r minimalberes allasban tengodik. Pedig majdnem perfektul beszelik a roman nyelvet, emellett magasan kepzett, jo szakemberek. Csak valami okbol, fene tudja, miert, az istennek se akarnak a "hegyen tulra" koltozni. Gondolom, eleguk volt beloluk, amig iskolaba jartak, meg leszolgaltak azt a kis idejuket a hadseregben....
2010. december 21., kedd 11:35
Lemhenyi63 376 hozzászólás Tisztelt Mandy, nem vontam ketsegbe velemenye nyilvanitasanak jogat. Tiszteletben tartom, de nem tudom elfogadni. Majd, ha idosebb lesz es tapasztaltabb, remelem, maskepp fogja latni ezeket a dolgokat. Sajnalom, ha esetleg megsertettem. Csak arra kerem, fejtse ki bovebben, mit ert a szekely emberek "makacssaga, nagyfejusege, egyugyusege (nemcsak nekem vannak "kedves" , sot, serto megjegyzeseim, ugye...?) es szuklatokorusege alatt... ez utobbival korlatozottan egyetertek, de nem a munkajukkal kapcsolatban!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||