Szőcs Gyula (Az egyetemes magyar sport halhatatlanjai)

S mintha ezt valóra is akarta volna váltani, diszkoszvető körben kezdte sportpályafutását. Első egyesülete a Marosvásárhelyi Vörös Zászló, edzője Grün László. 1954-ben, mint a sportlíceum kilencedikes diákja, bronzérmet szerzett az országos ifjúsági bajnokságon diszkoszvetésben. Túl az atlétikai edzéseken Szőcs Gyula a röplabdázásnak hódolt. 1955-ben elvégezte a sportra szakosított középiskolát. Egy évvel később a Brassói Traktor edzője, Tănase Tănase a Cenk alatti városba vitte. Nem városnézőbe, hiszen Szőcs Gyula akkor már az ifjúsági röplabda-válogatott tagja volt. 1958—1960 között a Dinamo sportszázadát és röplabdacsapatát erősítette, na meg kitartóan az ifjúsági válogatottat. Fan­tasztikus erő birtokosa volt. Egyszer a fővárosi Olimpia-pályán — mesélte a hozzá apai szeretettel viszonyuló edzője, Tănase Tănase — egy hosszúra sikeredett lecsapása oly erővel vágta a labdát a közeli épület ajtajának, hogy az beszakadt, majd a laszti egy vízcsaphoz csapódott, azt is letörve, vizet fakasztott.
A katonai szolgálat letelte után Gyula visszatért a Brassói Traktorhoz. 1961-ben meghívták a B-válogatottba, egy évvel később pedig a nagy válogatott tagja lett, együtt Derzsi Edével. Az 1963-ban Európa-bajnokságot nyert román válogatott erőssége volt. A tokiói olimpia következett, s ő is a japán fővárosba utazott azzal a reménnyel, hogy sikerül valóra váltani a csapathoz fűződő reményt — vagyis sikerül megszerezni az olimpiai aranyérmet. Az addig olajozottan működő gépezet menet közben meghibásodott, s a román röplabda-válogatott lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen zárt. Az olimpia után még egy évig viselte a címeres mezt. A különböző válogatottakban (ifjúsági, B-, A-válogatott) 110-szer öltötte magára a címeres mezt. Emelt fővel válhatott meg az úgymond legfelső háztól egy olyan korszakban, amikor nemzetközi rangja volt a román röplabdának, amikor nem rendezhettek úgy világversenyt, hogy a román válogatott ne végezzen a dobogón vagy annak közvetlen közelében.
1968-ban megvált a Brassói Traktortól, és a galaci egyetemi csapathoz, a CSU-hoz igazolt. A Duna-parti városban rá épült a csapat, így aztán szinte természetes, hogy elismerés, tisztelet, szeretet, megbecsülés övezte. Közben elvégezte az almérnökit (1972-ben). Játék, tanulás, játék, s észre sem vette, hogy lassan-lassan fölötte is eljárnak az évek, a röplabdasport új hullámának sodró ereje pedig őt is veszélyezteti. 1974-ben aztán befejezte játékos-pályafutását. Közel két évtizedes pályafutása alatt 412 mérkőzést játszott a román röplabdasport felsőházában. Edzőként dolgozott tovább Galacon, ahol újranősült, s két gyermek, egy fiú és egy leány boldog édesapja lett. Nem túl sokáig. 1992. augusztus 29-én visszaadta lelkét Terem­tőjének. Egy remek sportemberrel lett szegényebb a hazai és az egyetemes magyar sport.