Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 22., szerda: Közélet Kevesebb, de súlyosabb balesetNyolcvankét súlyos autóbaleset történt az idén megyénkben, és bár ezek száma a rendőrségi kimutatás szerint évről évre csökken (tavaly 101), az elhunytak és súlyos sérültek aránya nagyobb: 18, illetve 89 személy (hárommal, illetve nyolccal kevesebb, mint tavaly). A könnyebben sérültek száma 29, akárcsak 2009-ben. A legtöbb balesetet átutazó sofőrök okozták, zömmel 14 és 22 óra között. Az okok közt első a gyorshajtás (10 alkalommal), utána egyenlő mértékben (9—9 esetben) a figyelmetlen és az úttestre került gyalogosok, illetve az elsőbbségadás elmulasztása következik. A legveszélyesebb helyszín Sepsiszentgyörgy, itt 11 balesetet jegyeztek (tavaly 25-öt) két halottal, 13 súlyos és 3 könnyű sérülttel. Kézdivásárhelyen 5, Dálnok és Kézdiszentlélek környékén 4—4, Maksán 3 szerencsétlen kimenetelű közúti esemény történt; a legtöbb (összesen 46) a megyét átszelő országutakon, a legkevesebb (9) a megyei utakon, de igencsak rossz a közlekedésbiztonság a kis sebességgel járható utcákon és községi utakon is, 27 baleset akkor sem kevés, ha tavaly kilenccel több szerepelt a nyilvántartásban. Durván számolva ijesztő a végeredmény: az derül ki, hogy 2010-ben Háromszék útjain átlagban minden negyedik-ötödik nap megsérült egy vagy több ember. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 780Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||