Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 23., csütörtök: Közélet Erdély Hangja — a döntőA Bexmon Marketing és KR Stúdió első alkalommal szervezte meg az október 12-én rajtolt Erdély Hangja, 2010 tehetségkutató versenyt, amelynek fő célja a zenélésben, éneklésben és táncban kimagasló hazai tehetségek felkarolása és népszerűsítése. A versenyre Erdély minden szegletéből, Szatmártól Csíkszeredáig, Bukaresttől Budapestig háromszázan neveztek be, de csak 165-en jelentek meg az első selejtezőn. A válogatás és a három elődöntő után egy táncospár, egy hegedűs és tíz énekes maradt versenyben, ők lépnek fel ma este 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében. Az öttagú zsűri — Cserkész Emese zenész, Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, Szilágyi Zsolt Herbert zongora és ének szakos tanár, Kopeczky Annamária táncoktató és Ferencz Attila, a Vigadó igazgatója — ma este dönti el, ki lesz Erdély hangja, az új erdélyi sztár. Megyénkből a mikóújfalusi Bartos Barna, a kézdivásárhelyi Deszke Otília és Imre Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond jutott be a döntőbe. A fődíj ezer euró készpénz s egy videoklip és zeneszám stúdiómunkálatainak elkészítése, a második, harmadik díj pedig egy-egy zeneszám elkészítése. A fellépőkön kívül a ma esti gálán a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal Band, a kézdivásárhelyi Silver Proof, a szatmárnémeti Sztend Áp Lájt társulat és Roland szórakoztatja a közönséget. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1030Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 23., csütörtök 19:34
tibisten 600 hozzászólás Erdély Hangja: Budapestről, Bukarestből..???
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||