Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 02:40
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 23., csütörtök: Közélet

A fekete, a fehér, a rozsdás

Az Árkosi Művelődési Központ frissen felújított Istálló Galériájának avatása is lehetne akár az Albert Levente és Péter Alpár képzőművészek tegnap megnyílt közös tárlata.
Mindketten grafikákkal, installációkkal mutatkoznak be most közönségüknek, s miként a kiállítást megnyitó Túros Eszter művészettörténész is megállapította, a közös munka, vagy épp ellenkezőleg, az egymás kiegészítésének eredménye tárlatuk.
Albert Levente a saját térfelét Végtelen folyosó címmel határozta meg, az egyszerű jelenségekből ― most épp a rozsdásodás ― való kiindulás vezet a végtelennek tűnő folyamatokhoz, Péter Alpár pedig a Szaggatott vonal címmel behatárolt térben mintegy válaszol, vagy művésztársa gondolatát viszi tovább fekete-fehér installációjával. Így válik teljessé vagy épp befejezetlenné egy, lehet, nehezen emészthető, ám annál több fantáziálásra lehetőséget adó tárlat. Mely akár pont is lehet egy mondat végén, akár a nagybetű az elején. Kettejük továbbgondolkodásától, a művésztársak viszonyulásától függően.
Hozzászólások
2010. december 23., csütörtök 19:38
tibisten
600 hozzászólás
Én sem bírom lenyelni...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Belföldi hírek
Elfogadták a költségvetési törvényt 207 szavazattal 143 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a jövő évi állami költségvetési törvényt a parlament két háza. Az ellenzék összesen 11 000 módosító javaslatot nyújtott be, ezek közül azonban csak a Legfelsőbb Semmitőszéknek kiutalt összeg megemelését fogadta el a kormánykoalíció.

- Iochom István:
Csinosítják a kézdiszéki művelődési házakat
A felső-háromszéki polgármesterek idei utolsó találkozójának házigazdája Dimény Zoltán berecki polgármester volt.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS