Parazsat szítottak, tüzet gyújtottak (Létkultúra)

A sporttörténészek, valahányszor a mai értelemben vett jégkorong múltját emlegetik, a kanadai Québec melletti William erőd udvarán lezajlott ,,játékra" gondolnak: ,,...az erőd parancsnoka egy napon elrendelte az unatkozó katonáknak, hogy seprűkkel tisztítsák meg az udvaron befagyott lefolyókat. Az egyik katona seprűje elé egy kis fadarab került. Ütögetni kezdte. Játszótársa is akadt. Aztán még egy, és még egy... Két csoportra oszoltak a katonák, és játszani kezdtek, mit sem sejtve arról, hogy azon a téli napon egy új sportágat indítottak útnak. Az új játék hamarosan világhódító útra kelt." Hasonló játék előzte meg Sepsiszentgyörgy jégkorongsportjának újraéledési korszakát is.
A sporttanács udvarára rögtönzött jégpályán egy este megjelent Köcher János, a bútorgyár alkalmazottja — nem is olyan régen még a Gyergyószentmiklósi Lendület játékosa — hokibottal és egy gumikoronggal a kezében. Nem figyelt a csendesen pilinkélő hópelyhekre, az udvar kapuján be-bepillantó járókelőkre, őt csak a maga elé ejtett korong érdekelte, s szorgalmasan ütögetni kezdte, majd kergetni körbe-körbe. Nem sokáig. Játszótársa akadt. A következő este többen csatlakoztak, kapcsolódtak be a ,,játékba"... Egy hét sem telt el, két csapatra való játszótárs várta, hogy jöjjön már az este, kigyúljon a villanyfény, s útjára engedjék a korongot. Így telt el egy tél. De nem nyomtalanul. Köcher János azon a télen határozta el, hogy a felszított parazsat lángra lobbantja, s a következő télen összehoz egy jégkorongcsapatot.
Felkereste egykori játszótársait, barátait, s a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi és a csíkszeredai jégkorongozókból összehozott egy csapatot. A közvélemény idegenkedve, hűvösen fogadta. De Köcher János a tettek embere volt, nem hátrált meg, derekas, kemény, férfias munkával egyengették egymás útját, készültek a kitűzött cél elérésére: hosszú időre életre kelteni a sepsiszentgyörgyi jégkorongot.
Igyekezetüket siker koronázta, nem csak életre keltették, hanem az ország élmezőnyébe emelték a sepsiszentgyörgyi jégkorongot. Köcher János és maroknyi csapata — a gyergyószentmiklósi Veress Mihály, Lénárd Pál, Lénárd Lajos, Tódor József, Lukács Csaba, Antal László, a székelyudvarhelyi Bán István, Székely Levente, a csíkszeredai Bartha Csaba, Bogyán János, Jére, Székedi — felszította a hosszú éveken át a feledés hamujában lassan hamvadó parazsat, hogy az lángra lobbant, és megnyerte a sporttal rokonszenvezők széles rétegét. A parázsszítás idegtépő perceiben, amikor minden korong mázsás súlyt nyomott a nagy útra induló csapat szekerén, amikor minden mérkőzés egy-egy mérföldkövet jelentett a szentgyörgyi jégkorong történetében, jó érzés volt látni a csapat mellé állt Hargita megyei edzőket, Mezei Imrét, Tarcsi Bandit, Ferencz Jánost, akik szakmai tudásuk magaslatáról irányították, segítették a sepsiszentgyörgyieket. Munkájuk eredményeként alakultak megyeszerte — Rétyen, Gidófalván, Szentiván­laborfalván, Uzonban, Nyujtódon, Ozsdolán, Kommandón... — az úttörő gyerekcsapatok. Az egykor kitűzött cél új árnyalatokkal gazdagodott: túl a játékon megalapozni Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye jégkorongsportját, majd ezt megszilárdítani. Ez a feladat is a ,,parázsszítókra", az ,,úttörőkre" és a később csatlakozó Hargita megyei jégkorongozókra (sokan, nagyon sokan voltak), edzőkre — Fogarasi Zoltánnal az élen — hárult. Becsületükre váljék, valamennyien megértették, igazi sportemberekhez méltó magatartással magukévá tették, és teljes odaadással dolgoztak érte. Ez volt ám az igazi székely összefogás.
A Hargita megyéből érkezett Köcher János csapattársainak és barátainak, a székely jégkorongozóknak a tette nem csak Kovászna megye, hanem a hazai sportmozgalom történetében is a legszebbek közé sorolható, igazi követendő példa. Méltó a legszebb fair play díjra.