Matild néninél mindennap karácsony

Fotó: Csinta Samu

A 79 éves Karácsony Ma­tildról amúgy fél Kommandó hasonló emlékeket idézhetne fel. A hajdan munkás-bérlakásoknak épített sorházak között a legkisebb szánkós gyerek is azonnal mutatja, merre lakik Há­romszék legmagasabb településének Teréz anyája. A végén még boldoggá avatják, mondom neki. ,,Nincs nekem arra szükségem, boldog vagyok így is" — vágja rá azonnal Matild néni.
Pedig élete során kijutott neki jóból-rosszból egyaránt. Tizenkét gyermeket szült, kettő közülük életképtelennek bizonyult, négy felnőtt gyermekét viszont el kellett temetnie. A szeme mégis akkor fátyolosodik be igazán, amikor unokájáról, Jánoskáról beszél, aki máig tisztázatlan körülmények között halt meg néhány éve Magyarországon. Huszon­négy unoka maradt, és 27 dédunoka, a legnagyobb 18 esztendős, lesz ebből ükunoka is, ha a Jóisten is úgy akarja.

Veszélyes kanyarok
Matild néni túl van a huszadik század minden veszélyes kanyarján: a román, majd a magyar világon, utána pedig a kommunistán is, amelyet — ahogy fogalmaz — tíz körmével kaparna vissza. Érthető, hiszen fiatalságát és az anyagi biztonságot jelentette neki. Pedig életereje, frissessége ma is irigylésre méltó, hiába veszekszik vele legfiatalabb, 37 éves fia, Béla, jószerint csak pillanatokra ül le. Közben folyamatosan szabadkozik, hogy éppen akkor áll feje tetején a konyhája, takarítja a fásládát, hamutlanítja az ős öreg főzőkályhát. ,,Negy­ven­éves, de nem adnám egy újért" — állítja.
Ágy, étel bárkinek
Tíz gyermek mellett is folyamatosan dolgozott, Kommandón nincs olyan intézmény, ahol ne takarított volna, de volt kőműves, boltos, harangozó és szegezett raklapokat a deszkagyárban. Közben pedig követte a munkát kereső férjét az ország különböző részeire. ,,Ibolyát Fălticeni-ben szültem, kicsin múlott, hogy nem a vonaton jött világra, amikor Maroshévízről az ember után indultam" — emlékezik hamiskás mosollyal.
Glóriát azonban az font elsősorban Matild néni feje fölé, hogy minden rászorulónak segítségére sietett. A történetek végeláthatatlanul sorjáznak. Például arról a lábtöréses, mozgásképtelenné vált szomszéd férfiről, akit heteken át táplált, gondozott. Vagy az alkoholista asszony­ról, akit az esztenán ért a halál, Matild néni készített-készíttetett neki koporsót, szemfedőt, ásatott sírt, majd vendégelte meg a testkísérőket. Megesett leány, férje-családja által kitaszított asszony is talált nála ágyra, meleg ételre, míg nem rendeződött az élete, vagy nem keresett máshol boldogulást. Jolán is alkoholista volt, Matild néni intézte neki az elvonókúrát, majd együtt varrtak falvédőt, szőnyeget, hogy ha majd egyszer Jolánnak sikerül kikászálódnia a gödörből, legyen mivel újrakezdenie az életet. Azóta is szomorú, hogy nem járt teljes sikerrel. De ma is megszólítja az este háza mellett elvándorló kalányos cigányokat, megeszik őket éjjel a farkasok, jöjjenek be, itt mindenkinek kerül egy fekhely, egy tál étel. Egyetlen esetben, egy rokon lány gondozásáért kapott fizetséget, a többit a lélek diktálta, s a lelkiismeret fizeti.

Lajstrom az égben
A szőnyegmosó legendáját kisujjának megmutatásával hitelesíti, amelyet a sok hideg patakvíztől nem tud már kiegyenesíteni. Rengetegen jártak hozzá a környék falvaiból szőnyeget mosatni, híre volt munkája minőségének. Fizetség? Ki mit akart, Béla fia szerint még avas csontot is kapott, a kutya napokig beteg volt tőle.
De nem is ez a fontos, állítja, az Isten mindent számon tart. Bizonyítéka is van rá. Még a nyolcvanas években Ibolya lánya eljegyzésének másnapján — ,,Kitettünk becsületesen magunkért, süldőt vágtunk, bor volt, pálinka..." — megjelent Tibor fia, hogy valamit mozdítani kéne, mert az a helyzet, hogy brassói román barátnője gyereket vár. ,,Mit csináljak, fiam, egy lejem se maradt, mindent elvitt az eljegyzés, mondtam. Még a buszra is kölcsön kellett kérnem — idézi fel a népmesébe illő történetet. — Öt perccel az indulás előtt jött valaki a tanácstól, hogy a titkárné azonnal vár a buletinemmel. Erőszakos asszony volt, nem lehetett vele vitatkozni. Odamentem, mire azt mondja, itt írja alá Matild néni, hős anya kitüntetést kapott, s hozzá kétezer lejt. Na, ebből csináltam a fiamnak Brassóban olyan eljegyzést, hogy abban hiba nem volt."

Viola verse
Karácsonyra húslevest főz — ,,azt mindenki szereti" —, bécsi szeletet süt, kalácsot nem, tavaly is a disznó ette meg. A többit hozzák a gyermekek, unokák, egyik a másiknak adja mindennap a kilincset. De ő főleg Márta unokáját várja, akit ő nevelt, s aki őt gondozza, ha rendetlenkedik az epéje, s az ő kicsi leányát, Violát. ,,Ők az én napfényem, s ezt kimondom, még akkor is, ha a többiek megharagusznak érte." Béla telefonjáról meghallgatjuk az ötéves kislány karácsonyi versét, Matild néni a hokedlin olvadozik a kislányt hallgatva.
Kikísérőben szabadkozik, hogy nem szóltam időben a látogatásomról, sütöttünk volna húst, s hozzá pityókát. Így csak virslit ettünk kézből, mustárba mártva. Mint oly sokan az évtizedek során Matild néni házában. És nem csak karácsonykor.