Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. december 24., péntek: Közélet Vizsgálat a Mikó visszaszolgáltatása ügyébenKarácsonyi hangulatrontónak ennél jobb sem kellett: a Korrupcióellenes Ügyészség átiratban értesítette a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, lépjen be abba a perbe, melyben az állam megkárosításával vádolják a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottságot. A városvezető testület tegnapi ülésén úgy döntött, nem engedhetik, hogy veszélyes precedenst teremtsenek némely szervek, tehát nem vesznek részt a perben. Az ünnepinek szánt — s amúgy valóban olyanná sikeredett — tegnapi tanácsülésen ismertette Antal Árpád András polgármester a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát, melyet hétfőn kapott kézbe, s arról értesíti a városházát, feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében, az állam 1,3 millió eurós megkárosításával vádolnak három személyt, köztük Markó Attilát, ki akkoriban a restitúciós bizottság vezetője volt. Az ügy olyannyira előhaladott, hogy a három gyanúsított személyi vagyonát zárolták már. A polgármester szerint azonban az államnak nem lehet jogi szerepe ebben az ügyben, hiszen a Mikó épülete az önkormányzat tulajdona volt a visszaszolgáltatás időpontjában, így ha igaz volna is, amit a feljelentők állítanak — mármint, hogy a Székely Mikó Kollégium sohasem képezte a református egyház tulajdonát —, akkor is a város károsodott volna, nem az állam. Azért ismertette az önkormányzattal a helyzetet, illetve kérte ki a képviselők véleményét a felszólításról, mert 2002-ben is a városi tanács szavazta meg az ingatlant az egyháznak átadó jegyzőkönyvet — tette hozzá. A frakciók nevében Klárik Attila elmondta, szerinte veszélyes precedenst teremtene Sepsiszentgyörgy, ha belépne a perbe, amilyen nehezen indult a restitúció, épp annyira vissza akarják most fordítani a folyamatot egyesek, ezért az RMDSZ határozottan elzárkózik az ügyészség felszólításától — mondta. A románok részéről a liberális Ivan Nicolae elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát nem ismeri, ezért nem foglalhat állást, de személyes véleménye, hogy az iskolának a város tulajdonában kellene lennie. Az MPP álláspontját a frakcióvezető Bálint József alpolgármester ismertette, mint mondta, a 2008 előtti képviselő-testületek számos döntésével nem értenek egyet, a Mikó visszaszolgáltatásával viszont igen. A szavazáskor csupán Ivan voksolt a perbe lépés mellett, a szociáldemokrata Pârvan Rodica véletlenül a tartózkodás gombját nyomta meg, de utólag kérte, javítsák szavazatát nemre. Hogy mennyire súlyos következményei lennének egy ilyen perben való részvételnek, azt a Háromszék kérdésére Antal Árpád András fejtette ki: lavinát indítana el, következne a szórványbeli egyházi tulajdonok — nem csak épületek, de földek, erdők is — visszaállamosítása, majd a többi városokbeli, végül a kolozsváriaké. ,,És a legszomorúbb az, hogy magyar emberek tettek feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészségnél“ — fűzte hozzá. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 2140Olvasóink értékelése: 3.73Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. december 24., péntek 02:18
Gebe 248 hozzászólás Hajrá székelyek ! Együk egymást !
A feljelentő megérdemelne legalább egy kiutasítást a városból. És ez nagyon enyhe büntetés lenne. Fantasztikus , hogy mire vihet egyeseket a kapzsiság . 2010. december 24., péntek 07:43
szocsmiklos 65 hozzászólás Valoszinu hogy a feljelentot erdekek fuzik az ingatlanhoz,masok meg adakoznak a magyar kozossegek javara. ''Mindenki maskepp csinalja''.
2010. december 24., péntek 08:38
bzoal 735 hozzászólás Ha a feljelentő az akire gondolok,akkor ne csodálkozzon senki. 1989 után hatalmas demokrata lett,de 89 előtt ott nyalta a főnökök s...t,ahol lehetett,hordta a fővárosba az anyagi javakat a főnökeinek,A nagy karrier érdekében még alapszervezeti titkár is lett,csak szerepelni lehessen.
1989 dec. 21-n " hova megy ...(xz) elvtárs".1989 dec.23-n már " Jó napot...(xz) ÚR". Az ilyen feljelentéseket semmi sem magyarázza meg,csak az illető jelleme. 2010. december 24., péntek 09:25
kottybele 77 hozzászólás A magyar nemzetisegu feljelento ( most a neve nem jut eszembe) szegyelhetne magat . Vajon most milyen a lelkiismerete, mert gondolom o sem gondolta hogy ide fajul az egesz dolog?!?!
2010. december 24., péntek 09:30
janocska 267 hozzászólás Jólenne a részleteket ismerni,számtalan cikk jelent meg már ezzel kapcsolatban.Az egyháznak adják vissza ami az övé volt a székelyeknek és a szorványbelieknek is.A mikó soha nem volt az egyházé még csak nem is támogatta.Az miénk.A grof úr és a székely közmunkások,adakozók mellé nem állt semmi egyházi támogató.
2010. december 24., péntek 09:41
janocska 267 hozzászólás Még csak anyit,hogy bért fizetünk azért ami amiénk és nem keveset.Még tünttetünk is ha kell ez való nekünk.Azért tartunk itt.
2010. december 24., péntek 10:08
bj 70 hozzászólás janocskanak: mienk az uzem, mienk a gyar... ilyet mar hallottunk, nem? Adjak vissza aszekelyeknek. OK, adjak. Mit irjanak a telekkonyvbe? Janocska, a szekely?
Ajanlom szives figyelmebe a Reformatus Szekely Miko Kollegium ketkotetnyi tortenetenek - kulonosen Peter Mozes 1909-ben megjelent konyvenek - atolvasasat, oszt' meg targyalhatunk arrol, hogy kinek mihez volt koze. Az "azert tartunk itt"-hez meg csak annyit: mikor epult-javult ez az epulet az utobbi husz evben? az elso tizben, mikor allami tulajdonban volt, vagy a masodik tizben, mikor egyhaziban? 2010. december 24., péntek 11:02
janoska44 740 hozzászólás Hat en leirom a nevet hogy ki is a feljelento aki 89 elott a rohadt Causeszku korszak haszo elvezoje volt akik terorizaltak a nepet,nemmas mint Benedek Levente,hiszen nagyon is erdekelt azzal az epulettel kapcsolatosan amelyiket potom aron megvasaroltak Feher Zoltannal es most nemlehet az oveke mert alittolag a Szekely Miko tulajdona,azzal a tudattal el hogy most is az oveke a hatalom.
2010. december 25., szombat 09:40
janocska 267 hozzászólás Tisztelt bj.Szivesen fogadom a kiigazitást vagy bármit éredekel.Elfogult nem, vagyok.Köszi szépen.
2010. december 25., szombat 21:32
kolumban 4 hozzászólás Janoska! BJ-hez hasonlóan én is melegen ajánlom a fennebb említett mű alapos tanulmányozását, már csak abból a szempontból is, hogy ha valaki Háromszéken él, illene tudnia a régió egyik legerősebb iskolájának, ha nem is alapos, de legalább minimális történetét. És végre tényleg jó lenne leszámolni a kommunista örökséggel. Amúgy, az egyházi tulajdonban lévő Mikó kinek az érdekeit szolgálta? A sajátját, vagy a székelyekét? És mindezt úgy, hogy szinte semmibe nem került az ott való tanulás. Egyszóval a kommunista szlogeneket és főképp gondolkodásmódot tényleg abba kellene hagyni. A végén még megárthat.
2010. december 26., vasárnap 10:55
ittelek 8 hozzászólás Sajnos nem az egyetlen, a Székely Mikó Kollégium épülethez hasonló esetről vélekedtek már hasonlóképpen: egy bizonyos épület a „miénk a községé, a falué, adják vissza nekünk”! A probléma csak annyi, hogy az épület SOHA nem volt a község tulajdona, illetve a „miénk”. Csak ugyebár akadt néhány ütődött (köztük még faluvezető is) aki azt hitte, hogy a kisajátított, elrabolt vagyont soha nem kell majd visszaszolgáltatni az egykori tulajdonosoknak, vagy ezek, örököseinek - mert ez a „miénk”! S még pofátlanul pénzgyűjtögetésre buzdította a népet, hogy majd később panziót nyithasson az egykoron tisztes család lakásából.
2010. december 26., vasárnap 12:40
janocska 267 hozzászólás Ismét csak köszönöm,főleg a kellő tiszteletet.A ,,a miénk,, az MÁR tényleg tulzás.Legyen a jogos tulajdonosé mint a múzeum,tanulok háza stb.Ha ilyen egyértelmű a tulajdonviszony akkor mi hibázik?Nem a janocskáknak kell visszaszolgáltatni.Nem egyedül az egyházitulajdon ismeretes városunk történetében.Azok akik a kollégium történetéről irnak még a honlapon is nem hivatkoznak sem két sem több kötetre.Sajnálom,hogy nem azok intézik az iskola jogviszonyát akik ilyen jól tisztába vannak ezzel.Sok ütődött van tényleg és ez az igazságon semmitsem változtat.Ezért hátha kiderül.
2010. december 26., vasárnap 14:29
kolumban 4 hozzászólás Janocska, te szándékosan csinálod, vagy tényleg csak ennyire az eszed? Ha akarod találkozzunk személyesen és felvilágosítalak.
2010. december 26., vasárnap 20:31
janocska 267 hozzászólás Én szivesen .Végre.Emailt vagy telszámot adjak.??
Hátha jőnek a többiek is. 2010. december 26., vasárnap 20:32
janocska 267 hozzászólás Én szivesen .Végre.Emailt vagy telszámot adjak.??
Hátha jőnek a többiek is. 2010. december 27., hétfő 19:25
janocska 267 hozzászólás Úgynézki leis tiltottak.Pá sok sikert.
2010. december 27., hétfő 22:57
tibisten 600 hozzászólás ???
2010. december 31., péntek 01:10
Gebe 248 hozzászólás @janocska
Ha akkor nem kapta volna vissza az egyház a Mikót , még most is vegyes iskola lenne. Lehet , hogy ez neked nem fájna , nekem igen. Az igaz , hogy bért kap az egyház ( de kitől , mert tőled nem ) , viszont legalább javít is valamit azon az épületen. Szerintem a bér még nem hozta vissza a befektetett összeget. Nem vagyok vallásos de kis odafigyeléssel az egyház foghatná össze legjobban a magyarságot .( Nem írok székelységet , mert nem akarok tovább porlani .) Erre ugyanis sem az rmdsz sem az mpp nem való.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||