Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 02:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. december 28., kedd: Közélet

Nehéz után még nehezebb (Sepsiszentgyörgy)

Dolgoznak a Gróf Mikó Imre utcában
Sepsiszentgyörgy számára nagyon nehéz év következik, nem azért, mert nem lesz pénze a városnak, épp ellenkezőleg: számos pályázat kivitelezése kezdődik, nagyon oda kell figyelni összehangolásukra, és arra is, hogy jó minőségű munkát végezzenek a vállalkozók.
Elégedetlen ugyanis a polgármester azzal, ahogyan némely helyi vállalkozó dolgozott, utcák újraaszfaltoztatását helyezte kilátásba a cégek költségére, illetve sokkal szigorúbb, a részletekre jobban odafigyelő feladatfüzetek összeállítását tervezik a következő beruházásokra.
Az utóbbi időben felújított utcákon egyik gond az esőzéskor megjelenő tócsáké, ezt nem annyira a vízelvezető csatornarendszer hiányosságai okozzák, mint inkább az aszfaltozást végző cégek oda nem figyelése — panaszolta el Antal Árpád András, egyik példaként a Petőfi Sándor utcát hozva fel, melyet tavasszal újra fog aszfaltoztatni a kivitelező költségére. Nem titok — mondta —, hogy a versenytárgyalások meghirdetésekor a helyi cégeket próbálják előnyben részesíteni, de ha azt akarják a vállalkozók, hogy az elkövetkezőkben is szerződéshez jussanak — és jövőben számtalan lehetőségük adódik erre, hiszen gyakorlatilag az egész város építőteleppé válik —, kifogástalan munkát kell végezniük, amit eddig elrontottak, azt saját költségükön ki kell javítaniuk. Nehéz a munkastílusukon változtatni, ha eddig nem kérték számon rajtuk a minőséget, ezután ez változni fog, például az utcafelújítások feladatfüzetébe beleírják, ha egy négyzetméternél nagyobb tócsa keletkezik aszfaltozás után, a kivitelezőnek a teljes utcát újra kell burkolnia saját költségén — közölte a polgármester.
A Gróf Mikó Imre utca aszfaltozásakor a közüzemek tudták, milyen ütemben folynak a munkálatok, a friss burkolatot mégis feltörték a Bene-ház sarkánál — nem esett jól, de ők fizették az újraaszfaltozást. Leg­na­gyobb a gond a gázasokkal, őket védi a törvény, bárhol bármikor feltörhetik az aszfaltot, nem is kell előre bejelenteniük — bár most már ez a szolgáltató is kezdett rugalmasabbá válni, idén több, felújításra váró utcában saját költségükön kicserélték a csöveiket —, igaz, volt, ahol miattuk csúszott a munkálat, a Dózsa György utcában például azért nem került sor idén aszfaltozásra, mert sokat kellett várni a gázasokra, míg kicserélték az utcai hálózatot. Van a városban néhány krónikus hely (Stadion, Váradi József, Kós Károly, 1918. December 1. utca), ahol igen gyakran kell a gázasoknak javítaniuk. Elkerülendő a friss aszfalt állandó feltörését, jövőben leadják a felújítandó utcák listáját a gázasoknak is, hogy be tudják ütemezni a hálózati cseréket.
Ami Sepsiszentgyörgy költségvetését illeti, bár az országos költség-előirányzat még nem született meg, tehát a sarokszámok sem ismeretesek, elkezdődött a bevétel-kiadási lista összeállítása. A polgármester konzultálni fog az önkormányzati frakciókkal, illetve közvitára is bocsátják a tervezetet, egyelőre annyi bizonyos, hogy a szabadon felhasználható összegek javát a pályázatok önrészének biztosítására kell fordítania a városnak, azonkívül a főbb befektetés a színházi stúdióterem építésének folytatása, a Mihai Viteazul tér felszíni rendezésének elindítása, a Kisstadion átépítésének elkezdése és az iskolai szabadtéri sportpályák felújítása a tanintézmények igényei (aszfalt- vagy műgyep burkolat, kivilágítás, felszerelés) szerint.
Hozzászólások
2010. december 28., kedd 08:49
bzoal
735 hozzászólás
Miért a polgármester kell foglalkozzon a munkák minőségével? Úgy tudom van fizetett alkalmazott építésellenőr ( diriginte de santier) Az miért vette fel a fizetését? Hogy lógassa a f.....?Vagy ha nincs,akkor van községgazdálkodási osztály.

2010. december 28., kedd 09:00
Ekeferi
278 hozzászólás
ugyanzert amiert a polgarmetser mondja meg ki kell nyerjen egy bizonyos versenytargyalason....

2010. december 28., kedd 10:13
abc
318 hozzászólás
az egyik helyi cég emberei az aszfaltozás befejeztével tömbházakat szigeteltek, lakásokat épitettek brassóban stb. Milyen minőségi aszfaltozást vársz el egy kömüvestől vagy egy gipszkarton szerelőtől? Ha én kerülnék az aszfaltozó gép mellé, talán nekem is sikerülne , de gondolom nem tudnák jobb minőséget csinálni mert nem a szakmám. Ez a legtöbb munkás problémája. Mindenhez értünk, de semmit sem tudunk igazán jól megcsinálni.

2010. december 28., kedd 22:47
prucsok
97 hozzászólás
kedves bzoal ,dontsuk mar el van,vagy nincs f... a az ellenornek

2010. december 28., kedd 23:20
tibisten
600 hozzászólás
Az én kedvencem a Mihály Vitéz tér...úgy szép, ahogy most található, méltó a névadóhoz és az államalkotó nép géniuszához. (csak ezt a szép várost csúfítja...)

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Kísérleti egerek vagyunk?
Értetlenül kapkodtuk a fejünket egész évben: miért a példátlan mértékű megszorítás-sorozat Romániában, amikor az ország állítólag nem állt ugyan túl fényesen, de legrosszabbnak sem tekinthető a térségben?

- Farkas Réka:
Prefektusi évértékelő Jó az év, ha nyugodt, csendes
A prefektúra szempontjából az a jó év, amikor csend, nyugalom és békesség uralkodik, nincsenek jelentős társadalmi konfliktusok, és elkerülnek bennünket az etnikai nézetkülönbségek is — fogalmazott György Ervin, Kovászna megye prefektusa.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS