Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 5., szerda: Közélet Feléledhet a Kiss Árpád-iskolaAz új oktatási törvény szerint nyolc osztály helyett tíz évfolyammal működnek majd az általános iskolák, egy-egy osztállyal bővül az elemi és a gimnáziumi tagozat. Ez maga után vonja az iskolahálózat átszervezését: osztálytermeket kell biztosítani az általános iskolához csatolt nulladik, illetve kilencedik évfolyam számára. ![]() A fejlesztési minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől tájékoztatást kért, hogy milyen új oktatási felületekre lenne szükség az új törvény előírásainak következményeként, hol kell épületet bővíteni, illetve újat építeni. Háromszéken csupán százötven bölcsődei helyre érkezett igénylés a tanfelügyelőséghez, de népszerű a napközis programú iskola, ötvennyolc egységben szeretnék bevezetni az étkeztetést és délutáni foglalkoztatást. Jelenleg óvodákban működnek az iskola-előkészítő csoportok, az új jogszabály szerint ez az elemi oktatás részévé válik, így több osztályteremre lesz szükség az I—IV. osztályos iskolákban, és ugyanígy a felső tagozat is bővül, V—VIII. helyett V—IX. osztályosra. Ezért előfordulhat, hogy újra megnyitja kapuját a sepsiszentgyörgyi Kiss Árpád-iskola — állítja Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő. Az átszervezés nem csak az általános iskolákat érinti, megszűnik annak lehetősége, hogy két tanintézmény működjék egy épületben, ezeket összevonják, és egyetlen vezetőtestület fogja irányítani. A főtanfelügyelő példaként a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégiumot és Református Kollégiumot említette. Az iskolahálózatban változást hoz majd a fejkvóta alapú finanszírozás is, mivel a jelenlegi kétszáz helyett csak a háromszáz tanulós iskolák nyerhetnek jogi személyiséget, és ezt a feltételt Háromszéken csupán öt község iskolája teljesíti. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1232Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 5., szerda 10:12
Janka219 109 hozzászólás Jo kis iskola volt, szerettem ide jarni. :)
2011. január 5., szerda 10:36
elsono 137 hozzászólás Volt egy kulonleges hangulata ennek az epuletcsoportnak, udvarnak, anyakent szerettem ide jarni., szuloi ertekezletre vagy szereplesre...
2011. január 5., szerda 12:12
Janka219 109 hozzászólás En elegge regen jartam oda( 1991-1997), akkor nagyon jo volt a tanari kara is.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
