Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 6., csütörtök: Közélet Vásári komédia (Magasles)Megszokhattuk már újabb kori demokráciánk két évtizede alatt, hogy vannak egyenlők és még egyenlőbbek, s hogy például Corneliu Vadim Tudornak mindent szabad, mint a falu bolondjának. Azok a vásári komédiákba vagy Caragiale vígjátékaiba illő jelenetek, amelyeket a sokat próbált ország lakossága figyelhetett kedden a képernyőn élő adásban, minden képzeletünket felülmúlták, akár Pintilie is rendezhette volna az egészet. Megérkezett ugyanis a Nagyrománia Párt székházába egy bírónő rendőrökkel, hogy kilakoltassa Vadimot és pártját. Érvényes bírósági döntés van arról, hogy az épület a jogos tulajdonost illeti meg, akinek őseitől még az idők kezdetén, a negyvenes évek végén kobozták el a palotát, ahol egy ideig az NDK nagykövetsége is székelt. Vadim viszont törvénytelennek tartván a döntést, ellenállt, nem is akárhogyan, vízzel öntve le, keresetlen szavakkal mocskolta — leanalfabétázva és bűnözőnek nevezve — a bírónőt, majd egy felülmúlhatatlan gesztussal kettétépte a döntést és szétdobálta az iratokat, lökdöste a rendőröket, megfenyegette őket, hogy börtönbe kerülnek, akárcsak főnökeik. Ezután órákig tartott a színjáték, közben az alkotmánybíróság harmadik nekifutásra végre elfogadta a tanügyi törvényt, s ha valaki azt gondolta volna — Abszurdisztán a szcenáriók hazája —, hogy Vadim kilakoltatását azért időzítették erre a napra, hogy a média figyelmét eltereljék a vitatott tanügyi törvényről, tévedett. Băsescu államfő ugyanis, üdvözölve az alkotmánybíróság döntését, kedves, szép szokása szerint azonnal ellentámadásba ment át, és éles szavakkal, durván támadta az egyetemi klánokat, különös tekintettel a két nagy egyetem rektoraira, az államfő szóhasználata szerint ,,moguljaira", Ecaterina Andronescura és Andrei Margára, azt fejtegetve, a tanügyi törvény lehetőséget teremt arra is, hogy megtörjék a mogulok rémuralmát, s véget érjen a román felsőoktatást jellemző negatív szelekció. ,,Jöjjenek a tehetséges fiatalok!" — üvöltötte, miközben az ostromlott székházban egy nehéz nap délutánján Vadim őt okolta a kilakoltatásért, és természetesen a miniszterelnököt, teátrális gesztussal tépvén szét ama levelet, amelyet Emil Boc nemrég a születésnapjára küldött... Végül estére meghátrált, azt fejtegetve, hogy gyűlöli az erőszakot, és pártja tagjait nem akarja kitenni az agressziónak, majd elvonult. De panaszt tett a bírónő és a rendőrség ellen, igaz, tegnap ellene is eljárást indított az ügyészség. Viselkedésére nincs magyarázat — fejtegették a szakértők: elmekórtani eset. De ha ez így van, hogyan juthatott idáig? Hiszen akár európai parlamenti képviselő, akár nem, rá is vonatkoznak az ország törvényei. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 1095Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 6., csütörtök 07:35
vanist 241 hozzászólás Ha ezt az igyencirkuszt egy magyar ember csinálja, egy egész zászlóaj csendör és karhatalmi vitte volna el azonnal! Tipikus ez a mi "demokráciánkra" és még csodálkoznak, hogy a schengeni csatlakozást elnapolták. Értsék meg az úrak már végre, hogy addig nincs demokrácia amig a törvény és annak érvényesitése nem mindenkire vonatkozik és addig nincs mit keresni az EU-ba sem!
2011. január 6., csütörtök 08:40
PityiPal 1632 hozzászólás Hát igen, ilyen kapacitású emberek reprezentálják Romániát az EU-ban, mint az őrült Vadim vagy a "mélyművetségű" Becali...S mi ezek miatt is szégyenkezünk, ha az útlevelünket valahol be kell mutassuk..Nem csodálkoznék, ha azok az országok, akik vízumkényszert alkalmaznak Románia ellen, becsületességi bizonyítvány felmutatására is köteleznék az illető állam területére belépni kivánó romániait...
2011. január 6., csütörtök 11:13
tibisten 600 hozzászólás Igaza van PityiPál-nak, nemzetüknek és országuknak szégyenei ezek a lények...
2011. január 6., csütörtök 13:59
bzoal 735 hozzászólás Az ilyenekért fogja meg, a határőr,kesztyűvel az útlevelünket.
Amilyen a nép,olyanok a képviselők. Sajnos az ilyen képviselők kapják a szavazatokat.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||