Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 6., csütörtök: Közélet Belföldi hírekElbocsátásoktól tartanak a szakszervezetek Az oktatási törvény bevezetése nyomán 3500 tanári állás szűnik meg a közoktatásban, az egyes fokozattal és 25 év fölötti régiséggel rendelkező oktatóknak pedig a jelenlegi 16 óra helyett heti 18 órát kell tartaniuk — állítja a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége. ,,Semmi sem véletlen az oktatási törvényben. Ez a csökkentés a 2011-es költségvetési törvényben is szerepel, amelynek értelmében a tanügyi rendszer a személyzeti kiadásokra 25 százalékkal kevesebbet kapott, mint 2010-ben. Így elkerülhetetlenek az elbocsátások a második iskolai félévtől kezdődően. A szakszervezetek szövetsége nem ért egyet a kormány politikájával, amely úgy akarja korszerűsíteni az oktatást, hogy utcára küldi a rendszer alkalmazottjait" — állítja a szervezet közleményében Simion Hancescu elnök.
Nem változik a vizsgák menete Daniel Funeriu oktatási miniszter tegnap bejelentette: idén a záróvizsgák ugyanúgy zajlanak majd, mint tavaly, az új oktatási törvénynek az iskolai ciklusokra vonatkozó előírásai pedig azokra lesznek érvényesek, akik a 2012—2013-as tanévben kezdik a IX. osztályt. ,,A szülőknek tudniuk kell, hogy új tantervet dolgozunk ki, a magolásnak nem lesz többé helye. Ez a minisztérium legfontosabb prioritása" — szögezte le. Hozzáfűzte: az új oktatási törvény kötelezővé teszi a tízéves képzést, amely akkor ér véget, amikor a gyermek betölti a 16. életévét. Minden gyermek hatéves kortól kezd iskolába járni, egy évig előkészítő osztályba jár. Azt is elmondta, csökkentették a kötelező heti óraszámot, ez húsz óra lesz az elemi tagozatban, huszonöt az általános iskolai oktatásban és harminc a középiskolai ciklusban. Konzervatív—liberális szövetség Politikai szövetséget készül kötni a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt. Tegnap a liberálisok politikai bizottsága egyhangúlag jóváhagyta Crin Antonescu pártelnök erre vonatkozó javaslatát, de még az alakulat választmányának is döntenie kell a szövetségről. Daniel Constantin, a Dan Voiculescu alapította Konzervatív Párt elnöke szerint a szövetség az NLP—KP Jobbközép Szövetség nevet viselné, és közösen indítanának jelölteket a 2012-es és a 2016-os választásokon. Közben Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke is bejelentette: felhatalmazást kapott az alakulattól, hogy hosszú távú, hat-nyolc évre szóló választási szövetséget kössön a liberálisokkal, ez az esetleges közös kormányzásról is szólna. Államfői intelmek Egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalappal megkötendő egyezményről, a schengeni csatlakozásról, az alkotmánymódosításról, a munkatörvénykönyvről és az ország regionális átszervezéséről fejtette ki véleményét a kormány tegnapi ülésén részt vevő Traian Băsescu államelnök. Azt kérte a kormánytól, a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásba iktasson be egy olyan elképzelést, mely szerint 2011-től a kórházak és az iskolák szerződést kötnének az orvosokkal és tanárokkal, így ők már nem minősülnek állami alkalmazottaknak, fizetésüket pedig tevékenységük összetettsége függvényében kapnák. ,,Ne csináljunk koldust az orvosokból" — mondta Băsescu a minisztereknek. Figyelmeztette a kormányt: ne húzza az időt az új munkatörvénykönyv kapcsán, hiszen a szakszervezetek akadályozni próbálják az új jogszabály elfogadását. Az alkotmánymódosítás kapcsán azt mondta, azt csak a népszavazáson kinyilvánított kérdésekben tarja fontosnak — vagyis az egykamarás parlamenti rendszer bevezetése és a honatyák számának csökkentése tekintetében — és sürgette az ország regionális átszervezését is. Gazdaságélénkítés vagy kilépés Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es szenátor tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: ha a kormány idén sem hoz gazdaságélénkítő intézkedéseket, akkor az RMDSZ kiléphet a kormányból. Kifejtette, a gazdaságban nem hozták meg az élénkítő intézkedéseket, a külpolitikában elszalasztották a schengeni csatlakozást, az igazságügyben leállt a reform az ,,ügyészek és ellenőrző szervek megerősítésénél", de nem sikerült véget vetni a korrupciónak, és a helyi közigazgatást még jobban központosították. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1352Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 6., csütörtök 08:37
lacafaca74 2661 hozzászólás Lakatos Péter egy kicsit későn ébredt fel és nem valószinű hogy illetékes lenne ebben a kérdésben. Erről a Simon Pista viccek jutnak eszembe," who the fck is" L.P. ?
2011. január 6., csütörtök 14:04
kgabris 8 hozzászólás Csak heti tizennyolc? Én és sokan mások ebben az országban minimum heti negyven órát dolgoznak, ki lehet bírni. Nekem el hihetik.
2011. január 6., csütörtök 16:12
HZo 1 hozzászólás Ejnye-bejnye, tisztelt kgabris. Ugye nem gondolja komolyan, hogy egy pedagógus csak heti tizennyolc órát dolgozik. Annyi tesz ki egy katedrát, ami a hetente leadott órák számát jelenti, de közel sem jár a valóban munkával töltött órák számához. Aki azt hiszi, hogy egy tanárnak a munkája, munkaideje a tanteremben kezdődik és végződik( az államfőt is beleértve) az gondolkozzon még egy keveset.Amennyiben magától nem képes felmérni, hogy miből is áll egy pedagógusnak a munkája inkább nézzen utána picit,és esetleg kérdezze meg a gyereke, gyerekei akármelyik tanárát, mivel szokta tölteni déluánjait, hétvégéit, vakációit, mit csinál szabadidejében, ha van neki egyáltalán, és ha megkapta a választ , akkor tegye a kezét a szívére s mondja mégegyszer, hogy valóban csak tizennyolc az a tizennyolc.
2011. január 6., csütörtök 19:41
doboa61 1854 hozzászólás Kedves HZo! amit kgabris írt, arról nekem az jut eszembe, amikor valaki azt mondta, hogy "nálunk két ember van, aki elégedett a bérekkel." ? "A főnök az enyémmel, én a főnökével"
A hírthez csak annyit: lehet, hogy nemsokára Romániának is felül kellene vizsgálnia a Valutaalaphoz (nb. pénzszivattyú) fűződő viszonyát? Jó példa már akad. Erre is :-) 2011. január 7., péntek 14:32
kgabris 8 hozzászólás Voltam diák, nem kell bemutatni a tanárok tevékenységét. A mai tanárok pedig... Nem tudom, miért is van annyi bukott ebben a megyében?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||