Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 6., csütörtök: Világfigyelő RövidenNem korlátozható az elnökség Magyarország kormánya határozottan elutasít minden olyan megnyilatkozást, amely kétségbe vonja az uniós elnökség cselekvőképességét, és az elnökségi feladatok korlátozásának lehetőségét veti fel ― közölte a Külügyminisztérium. Werner Hoyer német külügyi államminiszter kedden jelentette ki: a német kormány ellenzi, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként keleti partnerországokkal médiaügyekről tárgyaljon, ezeket inkább az Európai Bizottságnak kellene megtennie. Hoyer ezt a magyar médiatörvénnyel indokolta, amely szerinte a médiát szigorú állami ellenőrzésnek veti alá. A közlemény szerint a kormány várja annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet az Európai Bizottság a médiatörvényről a megküldött angol nyelvű szöveg ismeretében lefolytat, ugyanakkor elkötelezett uniós elnökségi programjának végrehajtása mellett.
Két nap alatt 1665 kérelem Az egyszerűsített honosítási eljárás első két munkanapján 1665 kérelem érkezett ― közölte a nemzetpolitikai államtitkárság. Kérelmet fogadtak be Abu Dhabiból is, probléma sehol nem adódott az eljárással kapcsolatban. Külföldről a legtöbb kérelem Szabadkáról, Csíkszeredáról és Kolozsvárról érkezett be. Ezenkívül még több nyugat-európai nagyvárosban, továbbá az Egyesült Államokban és Kanadában nyújtottak be nagy számban honosítási igényt. A tájékoztató szerint két nap alatt csaknem annyi kérelmet adtak be, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Le Monde-bírálat A Le Monde francia lap tegnapi számában szerkesztőségi cikket szentelt a magyar kormány politikájának, valamint a decemberben elfogadott médiatörvénynek, kérdőre vonva az EU-tagállamok többségének vezetőit, amiért nincs merszük bírálni a budapesti lépéseket. ,,Az Európai Unió január elsején ― majdhogynem lopva ― egy olyan kormány, Magyarország kormánya kezébe adta soros elnökségének gyeplőjét, amely nyíltan megsérti az európai szerződéseket, s amely fittyet hány az EU azon értékeire, amelyeket az európai alapjogi charta is rögzít" ― írta a Le Monde. ,,Németország, Luxemburg és a megkésve tiltakozó Franciaország kivételével a legtöbb EU-tagország vezetői bátortalanok. Nincs merszük bírálni azt a magyar kormányt, amely megnyirbálta a többi hatalmi ág ― köztük az alkotmánybíróság ― jogkörét, és egy letűnt kor nacionalizmusát hirdeti... Rosszul teszik. Európa nem lehet csupán egy nagy piac. Az nem lehet, hogy egyik tagja, miután megszerezte a tagságot, levesse magáról annak lényegi vonását: a politikai értékek közösségét. Ez alapvető (kérdés), amely megér egy kellő formában Budapesthez intézett figyelmeztetést" ― zárja szerkesztőségi cikkét a tekintélyes francia újság. Szankciók Fehéroroszország ellen Az EU-országok Fehéroroszországban akkreditált nagykövetei jegyzékben kérték a helyi hatóságoktól, hogy tegyék lehetővé számukra a találkozást a december 19-i elnökválasztás nyomán letartóztatott elnökjelöltekkel ― jelentette be Kontra Ferenc, az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország minszki nagykövete. Kontra Ferenc úgy fogalmazott, hogy a december 19-én történtek ― az EBESZ normáinak nem megfelelő választás, a tüntetés feloszlatása ― váratlanul érte az EU-országokat. Az EU a 2006-os elnökválasztás után hozott gazdasági büntetőintézkedéseket Fehéroroszország ellen, és tiltotta meg tisztségviselőknek, köztük Aljakszandr Lukasenka elnöknek, hogy belépjenek a területére. A Lukasenkára és még 35 személyre vonatkozó utazási tilalmat a múlt év októberében egy évvel meghosszabbították. Az újabb szankciókról várhatóan az EU külügyminiszterei döntenek, akik január 31-én tartják soros ülésüket. Víz alatt Ausztrália Két nap leforgása alatt majdnem a duplájára nőtt az árvíz által körülzárt városok száma az északkelet-ausztráliai Queensland szövetségi államban, és a lakosok felkészülnek arra, hogy a várható újabb heves esők miatt tovább fog emelkedni a folyók vízszintje. Anna Bligh queenslandi kormányfő közölte tegnap, hogy az árvíz sújtotta városok száma negyvenre emelkedett. Hétfőn még huszonkét elöntött városról számoltak be a hatóságok. A víz Franciaország és Németország együttes területének megfelelő térséget öntött el a szövetségi államban, s az árvizek már több mint 200 000 embert sújtanak. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 648Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 6., csütörtök 09:00
lacafaca74 2661 hozzászólás A franciáknak még van pofájuk beszélni? Ők mit csináltak a cigányoknak? Vagy a szabad utazást nem rögziti európai charta? Képmutató nemzettség, pfujj. Az ilyen ne biráljon.
2011. január 6., csütörtök 19:19
doboa61 1854 hozzászólás Nem eszik olyan forrón a kását!
A le Mond nem azonos a franciákkal. Bár különösebb vonzalmam nincsen Verne Gyula vagy Moliere népéhez, fogadjuk el, hogy kollektív bűn márpedig nincsen. Egyébként, ha egy külföldi újságot idézünk, tegyük már meg, hogy a korrektség kedvéért annak irányultságát is jelezzük. Azért van némi jelentősége ennek is. Tán csak nem ez is baloldali (liberál-szocialista "brancs"-beli)? 2011. január 6., csütörtök 19:53
savoy66 456 hozzászólás A minap lattam egy dokumentumfilmet a korzikaiakrol.A Le Mond foglalkozzon veluk,az oket ert serelmekkel,mert van amivel.Ilyen szemet banda mint a francia nem sok van a vilagon.Es szerintem igenis van kollektiv bunosseg.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||