A Pannon-tenger Múzeuma és a mocsári ciprus

Ezt megelőzően a társadalom tudományos érdeklődésű és természetbarát rétege aggódva figyelte, hogy mi lesz a mocsáriciprus-lelet sorsa, félő volt, hogy a vastag homokréteg alól és a lignit fogságából, légmentes közegből a napvilágra került famaradványok a levegővel érintkezve gyorsan szétesnek. Most olvassuk-halljuk az örvendetes hírt (HírTV-portál), hogy több mint tizenöt tonna cukor érkezett a Herman Ottó Múzeumba a Bükkábrányban talált ősfák konzerválásához. A cukrot a szerencsi és a kaposvári cukorgyár ajánlotta fel, de a famentésbe tíz-húszezer, sőt, egy-kétmillió forintos segély is érkezik cukorvásárlásra és más konzerválási költségekre. 40 tonna cukorra van szükség, amelyet Pusztai Tamás régész tájékoztatása szerint óriási acéltartályokban cukoroldatként tárolnak, három-négy éven át ebben ,,áztatják" — impregnálják — az óriás fatörzseket. A konzerválás mintegy 56 millió forintba kerül, amelyet, mindannyian sejthetjük, a jelenlegi magyar kulturális vezetés nem tud vagy nem akar egészében biztosítani (hárommillió forintot biztosítottak, még nyolcat ígértek). A cukros leletmentés ilyen módon a társadalmi összefogást is erősíti és konzerválja, ami igazán ráfér a Kárpát-medence magyarságának egészére.

A távlati tervben félmilliárdos beruházásra lesz szükség, hogy a Pannon-tenger Múzeuma kiállítótermét felépítsék, amelynek a bükkábrányi lelet egyik fő attrakciója lesz. A múzeumi kiállítótermet pályázati pénzekből és további adományokból szándékoznak összehozni.

A valamikori mocsáriciprus-erdő fáival kapcsolatosan többféle becslés is napvilágot látott. Vannak, akik 70 méter magas faóriásokról beszélnek, mások 40 méterre becsülik a fák magasságát. A lelet érdekessége, hogy a fák nem váltak kővé, ahogy ez történni szokott, hanem megőrizték eredeti szerkezetüket. (A jelenséget a mi tájainkról is ismerhetjük: a Feketeügy mederváltoztatásai során kisebb mélységből a Réty melletti homokrétegekből kerültek elő özönfák — magam is láttam ilyeneket —, amelyek a meder partján egy-két esztendő alatt a levegővel érintkezve egyszerűen szétestek. Ezek mocsáritölgy-maradványok, amelyek kiterjedt térségben erdőként borították a Rétyi Nyír homokos-mocsaras részeit.) Veres János régész azért is jelentősnek tartja a leletet, mert amint megállapítja: ,,Általában a talajba kerüléskor azonnal megkezdődik a fosszilis diagenezis, azaz a kövesedési folyamat, amely során a szerves anyag »által nemződik« az ásványi világ részévé. Pontosan ez a folyamat nem valósult meg a bükkábrányi mocsárerdő-lelőhely körülményei kapcsán, s ennek pontos okának meghatározása visz minket közelebb az itt lejátszódó földtörténeti folyamatok tisztázásához." A régész a folyamatot a következőképpen rögzíti: Egy hirtelen jött, nagy területet érintő, magas víztartalmú homok- vagy iszapréteg, melynek vastagsága 6 méter körüli lehetett, elborította az erdősáv talajszint körüli zónáját, légmentesen lezárva az itteni, az egykori bioszférához tartozó élővilágot. Levegő nélkül, a folyamatosan jelen lévő nedves közeg konzerváló hatása mellett fosszilis diagenezis, a megkövesedés folyamata a minimálisra csökkent, s így maradt meg napjainkra az erdő, mint egy hiteles, több millió évvel ezelőtti pillanatkép.

Az Erdészeti Lapok címlapfotója is két hatalmas mocsáriciprus-maradvány. A szerző és szerkesztő ezzel is felhívja a figyelmet a lelet rendkívüliségére. Egyébként a szarvasi arborétum egyik büszkesége az ottani mocsári ciprus. A Kárpát-medencében ritkán előforduló fafaj egy nagy foltját — talán hektárnyi területen — a Duna-deltában, Mahmudia alatt mintegy ötkilométernyi távolságra találjuk a hatalmas meander jobb oldalán. Az erdőt kísérleti jelleggel ültették, a gyönyörű fák 20— 25 méter magasságúak lehetnek. Nem vagyok képzett biológus, de ez az erdőrész látványként is gyönyörű, csodálkozom, hogy a kísérlet tapasztalatai alapján nem bővítették a mocsáriciprus-erdők területét.