Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 7., péntek: Közélet Összefogást keres az MPPAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki szervezetével kezdeményezett tárgyalást a háromszéki MPP — jelentette be Kulcsár-Terza József, a polgári párt megyei szervezetének elnöke. A megyei vezetőség a december 15-i elnökségi ülésen döntött arról, hogy megbeszélésre hívják az EMNT-t, és év végén küldték el levélben felkérésüket. ,,A jelek szerint örömmel fogadták megkeresésünket, és nyitottak a tárgyalásra" — mondta el a Háromszéknek Kulcsár-Terza József. A következő napokban leszögezik a találkozó időpontját, de nem kívánnak előzetesen egyeztetni a napirendről, lehetőséget akarnak teremteni minden közös téma számbavételére — hangsúlyozta az MPP elnöke. Nem azért fordultak az EMNT-hez, mert bejelentették egy új párt bejegyzését, hanem mert szintén jobboldali, nemzeti elkötelezettségű szervezetről van szó, az MPP-nek jó a kapcsolata az Székely Nemzeti Tanáccsal is, hasonló együttműködést kívánnak kialakítani az EMNT-vel. Az MPP elnöke azt is elmondta, a párt 2011-ben erősödni kíván, minden településen megkeresik a majdani polgármesterjelöltet, és mindenütt teljes tanácsi listával készülnek a 2012-es önkormányzati választásokra. Kulcsár-Terza József megismételte, az együttműködés a választások tükrében is rendkívül fontos, a helyi verseny után közös listát, széles körű magyar összefogást kell létrehozniuk, csak úgy lesz esélye a romániai magyarságnak a parlamenti képviselet megszerzésére. Az RMDSZ-szel most nem kezdeményeztek megbeszélést — fűzte hozzá az MPP háromszéki vezetője. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1008Olvasóink értékelése: 2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 7., péntek 13:04
PityiPal 1632 hozzászólás Gratulálok, MPP!
2011. január 7., péntek 19:41
BEA 34 hozzászólás ...parlamenti képviselet...:))) Álmodik a nyomor!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||