Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 7., péntek: Közélet Külföldi hírekÚj médiatörvényt akar az MSZP Az MSZP az alkotmánybírósághoz fordul a tavaly év végén elfogadott médiatörvény miatt ― jelentették be tegnap a szocialisták, akik a jogszabály teljes megsemmisítését kérik a testülettől, mivel azt részleteiben javíthatatlannak tartják. Az MSZP ugyanakkor kezdeményezi, hogy a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön a médiatörvény visszavonásáról. Mesterházy Attila tegnap azt is elmondta: a szocialisták azt szeretnék, hogy június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvény kerüljön az Országgyűlés elé. Más fronton is támadást indítottak a szociálisták, hivatalosan kezdeményezte az Európai Parlament szocialista frakciója, hogy az EP polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága indítson vizsgálatot a magyar médiatörvény ügyében. Tegnap Orbán Viktor külföldi újságíróknak nyilatkozva azt mondta, ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadják. A miniszterelnök ugyanakkor visszautasította a törvény francia és német bírálatát, s jelezte, hogy semmit nem változtatnak a vitatott jogszabályon, amíg a többi európai ország nem teszi meg ugyanezt a saját idevágó törvényeivel. Visszakozott közben Franciaország is, Laurent Wauquiez Európa-ügyi miniszter tegnap azt mondta, Franciaország nem akarja leckéztetni Magyarországot, Párizs csak "komoly, objektív munkát" remél Magyarország és az Európai Bizottság között, ami lehetővé teszi adott esetben "a problémák" megoldását.
Magyarország támogatja Romániát A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb prioritása Románia és Bulgária schengeni övezethez való gyors csatlakozása, amelyhez minden energiánkat mozgósítjuk az ügy sikere érdekében ― közölte a Belügyminisztérium, cáfolva azt a román sajtóértesülést, miszerint Pintér Sándor miniszter egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta volna, elhalasztották Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez. A közlemény leszögezi: Magyarország megad minden segítséget Bulgáriának és Romániának a mihamarabbi csatlakozásuk érdekében. "Bárhogy is alakulnak a körülmények, a magyar elnökség úgy szeretné átadni a stafétát Lengyelországnak, hogy Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának ügyét a két ország szempontjából megnyugtatóan lezárta" ― áll a közleményben. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 935Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 7., péntek 07:17
zucu 667 hozzászólás Csak mérgelődni tudok a Mmesterházi Attila megnyilvánulásain, probálna aljas aláaknázási rágalmakkal népszerü lenni, azonban ez a fajta viselkedés csak visszavág Ő-rá meg az egész posztkomunista butyuró bandára.Ami a shcengeni csatlakozást illeti csak annyit, ilyen a román sajtó mert nem meri elismerni ,hogy a magyarok mégis csak szavatartobb nemzet mint ők...
2011. január 7., péntek 08:48
lacafaca74 2661 hozzászólás Magyarország értünk támogatja Romániát, ez világos. A francia nagy testvér, frankofon barátunk akinek évszázadok óta nyalják az ülepét viszont nem támogat. És 1 drb vétó is elég. Különben ennek a schengeni cirkusznak is inkább szimbolisztikus értéke van, mivel a szabad utazás már igy is biztositott. Ennek tükrében nem érthetem meg a két ellenző ország aggályait. Ez politikai döntés, másképp nem büntethetik Romániát, aki lássuk be nem készitette el a házi feladatait. Tévedtek akkor is mikor felvettek az unióba, de persze a piac kellett, a gazdasági érdekek erősebbek voltak. Most már nem kellünk és ez a licsi locsi román állampolitikának köszönhető ahol virul a korrupció és mindenki a másiknál keresi a hibát. Önvizsgálatot még hallásból sem ismernek.
2011. január 7., péntek 10:41
doboa61 1854 hozzászólás "Mesterházy Attila tegnap azt is elmondta: a szocialisták azt szeretnék, hogy június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvény kerüljön az Országgyűlés elé."
Tegnap előtt meg Lendvai Ildikó, volt MSZMP főcenbzor mondta ugyanezt. Már pedig ezek az VIP-ek, mint azt Schakespeare-től udjuk (Antonius szavailavl élve) "derék, becsületes emberek". Akárcsak Brutus volt. 2011. január 7., péntek 10:53
BBG 216 hozzászólás @lacafaca74
Sztem egyáltalán nem szimbolikus értékű a sch-i övezethez tartozás. Az Uniónak totál nem mind1, h hol néznek bele az ember papírjaiba: Ártándnál, vagy a Prutnál. Másfelől az ország felkészületlenségét illetően teljesen egyetértünk. A franciáknak meg jó a konyhájuk, s a boruk. Több jót hirtelen nem tudok róluk felsorolni... 2011. január 7., péntek 18:53
sico01 53 hozzászólás Amit az MSZP és kisöccse az LMP ennyire támadnak az csak jó törvény lehet. A vörös horda a 70-es 80-as években vajon miért nem ágált a sajtószabadságért? talán mert a Kádári főcenzor Acél mellett tanulta ki a szakmát az öreg tyúk aki most káricál. A szájkosártörvényt épp a vörösök szavaztatták meg az orsztággyűléssel akkor? Az kiabál kinek a háza ég.Kussolhatna már a vörös és a rózsaszínű bagázs is.
2011. január 7., péntek 19:59
doboa61 1854 hozzászólás telitatlálat: sico01
Ebből a szégyensorból a kéket se hagyjuk ki!!!(Azok az igazi ÁVH-s ivadékok. Lásd Chrudinák letiltott filmjét az ÁVH-ról.) 2011. január 7., péntek 20:27
sico01 53 hozzászólás Benne vannak doboa61 nyugodj meg ! Az LMP-nek mit gondolsz miért olyan szivárványos a kaftánja?Mert a kaméleonok is mind ott tolonganak. Igaz most kissé sikongatnak itthon és világszerte, mióta MO szabadságharcot hírdetett a multik ellen, ennek része a médiatörvény is. Nincsenek hozzászokva? Istenem ! épp itt az ideje, hogy beleszokjanak mint tehén a járomba !
Akkor lesz még itt ihaj-csuhaj,ereszd el a hajamat,ha végre megébred a többi közép- kelet- és déleurópai állam is,hogy másképp is lehet élni mint ahogy azt a pénzoligarcha ránk szeretné erőszakolni. 2011. január 7., péntek 21:00
Zeta 140 hozzászólás BBG: "A franciáknak meg jó a konyhájuk, s a boruk. Több jót hirtelen nem tudok róluk felsorolni..."
Ugy hallottam, a nojeik sem rosszak, csak ritkan mosakodnak... 2011. január 7., péntek 21:53
sico01 53 hozzászólás A schengeni határ azért némi felelősséggel is jár,nem merül ki abban,hogy hol kell uti okmányt mutatni.Nagyon észnél kell lenni a keleti végeken, hogy feltartóztassák az újkori népvándorlás megújuló rohamait.
2011. január 7., péntek 21:59
doboa61 1854 hozzászólás Kedves Zeta!
Bármennyire is van valaki ellenérzéssel egy nép iránt, a hölgyekről ilyent egy úriember nem ír és nem mond. Ez is csúnya dolog, mint a kollektív néputálat - ellenére annak a sokszor nívótlan magatartásnak, amilyen módon ezek velünk szemben gykran viseltetnek. Ennyivel vagyunk és legyünk különben náluk. Üdvözlettel 2011. január 8., szombat 11:20
zeta 140 hozzászólás @doboa61
Ez bok volt, egyebkent kosz a valaszt, udv. 2011. január 8., szombat 12:16
katalin 86 hozzászólás No, azért a Napkirály óta sok víz lefolyt a Szajnán és a franciák is felfedezték idõközben a víz jótékony hatását, csakúgy mint a magyarok. Jobb nem lépni erre az ingoványos talajra, mert ha azt nézzük, más népeknek mi jut eszükbe a magyarokról, hát a gulyáson, paprikán kívül lehet nem sok más.
2011. január 8., szombat 12:59
sico01 53 hozzászólás Kedves Katalin!
Csak eszébe kell jusson egyéb is másoknak a magyarokról, hiszen nem a véletlen műve az a mondás sem, hogy ha egy forgóajtón utánad lép be egy magyar,az előtted fog kilépni abból. Nem minden a gyomor, nagyon sok találmányt is adtak a magyarok a világnak, hogy a szürkeállomány termékenységén túl a művészeteket és a sportot már ne is említsem. Nagyon kevés nemzet dicsekedhet azzal,hogy létszám arányához képest ennyi kuriózummal lepte volna meg az Univerzumot. 2011. január 8., szombat 13:54
katalin 86 hozzászólás Igen, kedves sico, de gondolom, a franciák is bornál, konyhamüvészetnél többet adtak a világnak, mégis úgy-e, nagy hirtelen csak ez jut eszünkbe róluk (vagy csak ennyit akarunk elismerni nekik).
2011. január 8., szombat 15:00
sico01 53 hozzászólás Igen messze jutottunk a magyar médiatörvény kapcsán, a franciák és egész Európa csak hallgasson ez ügyben,mindeniknek van vaj a fején. Most sikongat minden ország,mivel Magyarország szabadságharcba kezdett a multik ellen.Érdekes a szocik kormányzása alatt kedvükre volt a megszorítások halmaza. Ha már valaki más utakon találja meg a megoldást visítanak mint a patkányok?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||