A Daczó család és a Daczó-kúria

A család kiemelkedő tagjai között találjuk Daczó Pált, Háromszék főkapitányát, aki 1547-ben a régi templomot saját költségén templomerőddé építette át, hajóját keleti irányban meghosszabbította (ebben az időben épült a belső várfal is); Daczó Pétert, aki 1575-ben elkísérte Báthori Istvánt Lengyel­országba, s 1603-ban esett el Székely Mózessel együtt a Barca síkján; Daczó Jánost, aki 1575-ben fejedelmi követ a pasánál; Daczó Györgyöt, aki 1661—71 között Doboka megye főbírája; Daczó Pált (II.), aki Bethlen Gábor bizalmi embereként jelen van a belgrádi fejedelemválasz­táson; Daczó Jánost (II.), Csík-, Kászon- és Gyer­gyószék főkapitányát, aki 1663-ban portai követ; végül Daczó Zsigmond huszár őrnagyot, aki 1849. július 31-én halt hősi halált a segesvári csatában, életét áldozva Bem Józsefért.
Daczó Ferenc 1602-ből származó, a vártemplom belső falán látható sírkövén a Daczó család címerét láthatjuk: stilizált, indás virágmezőben koronából kinövő, kardot tartó oroszlán. (1. kép)
A család úgy fonódik össze Sepsiszentgyörgy történetével, hogy annak fejlődését hol segítette, hol pedig — az egyéni érdekek előtérbe helyezése vagy a hatóságokkal való huzalkodás miatt — gátolta. Rátartiságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az állítólagos tény, miszerint a Mária Terézia korában élt Daczó Ferenc azzal az érvvel utasította vissza 1770 körül a királynő által felajánlott grófi címet, hogy ha már herceg nem lehet, inkább megmarad nemesnek. 17. század eleji lustrák bejegyzéseiből az is kiderül, hogy a Daczók több városi örökséget is elfoglaltak, s a város gyakran volt tehetetlen ellenük akkor és a későbbiek során is, bár a város és a család közti gyakori érdekellentétek több alkalommal pereskedésben csúcsosodtak ki. Ez történt az állatvásárok esetében is, ugyanis a család kuriális belsőségének tőszomszédságában (a mai 105-ös tömbház környékén) zajlottak, és a sikeres vásárt követő kötelező áldomáshoz kocsmára volt szükség. A pereskedés a 18. század első felében amiatt indult, hogy kit illet meg a kocsma fenntartása s főleg annak jövedelme: a Daczó családot-e vagy a várost. Sepsi­szentgyörgy város tanácsa, érezvén a helyzet feszültségét, egy rugalmas hadmozdulattal áttetette az állatvásár helyszínét a város déli részébe (a mai park helyére), mire a Daczók az új vásártér tulajdonjogát kezdték vizsgáltatni. A per még a 19. század első felében is folyt, ám 1849 júliusában a cári csapatok, elfoglalván Sepsiszentgyörgyöt, széthányták és felégették a levéltárakat, így a döntés a perben végleg elmaradt.
Egy másik történet a Daczók viselt dolgairól: 1814-ben a francia háború már a vége felé járt, ennek ellenére a katonatoborzás folytatódott. 1814 áprilisában Kiss Miklós városi bíró Daczó János nemes ember városellenes magatartását panaszolja a guberniumnak, és annak közbelépését kéri, ugyanis a katonaságra alkalmas ifjakat a szolgálat elől birtokára csalogatja örökös jobbágyságuk vállalása esetén: ,,Daczó János kiválasztja szolgáinkat, mesterembereinket és elfogatja, aztán azzal biztatja, hogy megszabadítja, ha magukat örökös jobbágyoknak kötelezik, mindezt meg tudjuk bizonyítani, fogdossa a szegény városi nép zselléreit, megkímélvén a magukét".

A 18. század közepére tehető a Daczó család népi barokk stílusú udvarházának építése, melyet a lakosság Daczó-kúria néven ismert. Orbán Balázsnak még sikerült megörökítenie barokk kori eredeti alakját (2. kép), mely későbbi átépítése során klasszicista jelleget kapott. (3. kép)

Első írásbeli említését 1767-ből ismerjük, amikor egy oklevélben mint helymegjelölés fordul elő: "...Vásármezején fellyel... vagyis a Daczó József Udvarháza kapuja eleje..." Maga az épület a fapiactól északkeletre ― a mai 105-ös tömbház közelében, a családi házak mögött ―, az ún. Kőházkertben volt, mely nevét épp a kúria épületanyaga miatt kapta, és a hagyomány szerint alatta több irányba ágazó alagútrendszer volt, melynek egyik vonala az Olt felé irányult. (A Kőházkert előtti területet, mely átnyúlt a mai Híd utcába, Városmajornak nevezték.)
1880-ban itt nyílt meg a női ipariskola, ahol varrást és hímzést tanítottak. Eleinte a Potsa József alapította háziipari egyesület, majd az állam is támogatta. Jellegénél fogva a megye egyetlen ilyen intézménye volt. (4. kép)

A kúria mellett épült — közelmúltban romos állapota miatt lebontott — hosszú, földszintes épület 1892-től adott otthont az akkor induló, államilag támogatott óvónőképzőnek. (5. kép)

Első igazgatója Láng Mihály volt. 1895-ben a kőházkerti lucernásban új hajlékot terveztek az intézménynek, mely később, 1899-ben tanítónőképzővel bővült. A kúriában rendezték be az igazgatói lakást és az étkezdét, míg a tantermek a fent említett hosszú épületben voltak. Az új képző elkészültével (1910, ma a Mihai Viteazul Főgimnázium működik ott) az épületet ismét a női ipariskola birtokolta. A hosszú épületbe 1918 után a városi börtönt költöztették. A kúriát a negyvenes években bontották le.