Színházat, mely szórakoztat, nevel és gondolkodtat (Beszélgetés KOLCSÁR JÓZSEF színművésszel, a Kézdivásárhelyi Városi Színház új művészeti vezetőjéve)

— 1980. május 22-én születtem a Maros megyei Körtvélyfáján. Az elemi iskolát itt, a középiskolát pedig Marosvásárhelyen végeztem. A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Szín­művészeti Főiskolán 2003-ban diplomáztam, és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződtem. Az itt eltöltött közel nyolc év alatt színházi elfoglaltságom mellett több kihívást is vállaltam. A Plugor Sándor Művészeti Líceum improvizációtanáraként működtem 2003—2006 között, 2004-től 2008-ig a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Arlequin színjátszó csoportját vezettem, 2008-tól pedig a kézdivásárhelyi Vigadó színjátszó csoportjával dolgozom. 2006 és 2010 között a Színházi Tükör című kulturális rádióműsor (sepsiszentgyörgyi Sláger Rádió) főszerkesztője és műsorvezetője voltam. Mind­emellett színházi szerepekben sem igazán szűkölködtem. Továbbá filmekkel is kacérkodtam, bár azok közül a Kató Zsolt által rendezett és itt, Kézdivásárhelyen is bemutatott La petit mort (2008) című filmet tartom említésre méltónak. 2010 tavaszán rendezőként tevékenykedtem az Égtájak Iroda budapesti évadnyitó gáláján a Kinek szíve merre vezet című műsorral, melyre szintén büszke vagyok.
— A kézdivásárhelyi hivatásos színház megalakulása előtt már kapcsolatba került a város színjátszásával, a Vigadóval, hiszen 2008 óta vezeti a Vigadó színjátszó csoportját, amellyel Shakespeare Szentivánéji álom című művét nagy sikerrel mutatták be. Kérem, beszéljen erről az időszakról.
— Ferencz Attila felkérésére vállaltam el a számomra nagyon izgalmas feladatot. Rendezői mesteri szakon voltam elsőéves hallgató, és éppen jól jött a kihívás. Ez volt az az időszak, amikor szívemhez kezdett nőni ez a város. Ugyanis olyan meleg és szeretetteli fogadtatásban volt részem, hogy már nagyon korán úgy kezdtem járni Kézdivásárhelyre, mintha hazamentem volna. Ennek és a diákok hozzáállásának is nagy köze volt a Szentivánéji álom sikeréhez. Nagyon jó csapatra leltem itt, mely mai napig szívem egyik csücske, ha lehet így fogalmazni. Most éppen egy Mrožek-darabbal készülünk, remélem, tavasszal láthatja majd a kézdivásárhelyi közönség.
— Tamási Ábeljében négy szerepe is volt...
— Igen, az Ábel című produkcióban való részvételem is valahol a színjátszó csoport érdeme. Ugyanis szükség volt kis szerepek betöltésére, és erre a legjobb megoldásnak a színjátszó kör bizonyult. Így történt a Figaro házassága, avagy bolond 1 őrült nap című koprodukcióban is. És mivel nagyobb szerepek is betöltésre vártak, engem is megszólított a rendező, aminek nagyon örültem. És nemcsak azért, mert egy más színházban is megmérettethettem magam, hanem mert részt vehettem egy számomra már igen kedves város éppen induló színházának első produkciójában. Mint azt akkor is nyilatkoztam, megtisztelve éreztem magam.
— Milyen meggondolásból jelentkezett a kuratóriumi meghallgatáson?
— Amint azt már több helyen olvasták, Csapó György távozása után a kuratóriumnak nagyon gyorsan egy másik művészeti vezetőt kellett keresnie, hogy a színház zavartalanul folytathassa munkáját. Ferencz Attila engem is megkérdezett. És én igent mondtam. Elkezdtem készülni, és pár napra rá már a kuratórium előtt fejtettem ki álláspontomat, elképzeléseimet.
— Társulatvezetőként hogyan képzeli el a színház további fenntartását, működtetését, a repertoárt?
— Szerencsémre Sepsiszentgyörgyön sok mindent megtanulhattam. A színház iránt érzett alázatot, az igényes munkát, a csapatszellemet, és még sorolhatnám. Ezek olyan erős élmények, tapasztalatok, melyek segítenek és vezérelnek az itteni munkámban. Az idei repertoárt alapjaiban nem szeretném módosítani, megpróbálom igényesen elvégezni a már korábban elkezdett munkát. A jövő évadra elég színes műsortervvel készülök, de hát az még csak elképzelés formájában létezik. A színház lehetőségeihez mérten megpróbálok olyan vendégeket hívni, akik színesíthetik a város kulturális életét.
— Az első évadban két darab, A padlás és a Tündöklő Jeromos csupán öt-öt előadást ért meg, ami rendkívül kevés, ha a befektetett munkát, energiát és pénzt vesszük figyelembe. Hogyan fog ezen a helyzeten változtatni?
— A padlás nem öt, hanem kilenc előadást ért meg, ez persze mindenképp kevés, hiszen Presser Gábor harminc előadásra írt alá szerzői jogdíjat a színházzal. Ha állandó társulata van a színháznak, akkor ezek a gondok már nagymértékben csökkennek. Továbbá olyan színészeket próbálok meghívni az előadásokba, akik remélhetőleg több alkalommal ráérnek, illetve olyan szabadúszó művészeket, akiknek elfoglaltsága megengedi, hogy előadásainkat többször játsszuk.
— A bérletet vásárlók között nemtetszést váltott ki, hogy eddig nem tartották tiszteletben a meghirdetett bérletnaptárt. Bizonyára ezen is változtatni fog...
— A színház költségvetése, noha az soknak is tűnhet, nem az. Természetesen, nem is várjuk el, hogy több legyen, hiszen tisztában vagyunk, hogy gazdasági válság van, és semmire nem jut elegendő pénz. Éppen ezért megpróbálunk a következőkben csak annyit ígérni, amennyit az adott helyzetben meg is tudunk valósítani. Ez az intézmény még gyerekcipőben jár, ezért érthető módon nem megy minden, mint a karikacsapás. Türelemmel, munkával és összetartással viszont sokra is vihetjük.
— Megbízatása csak erre a színházi évadra szól. Miért?
— Megbízatásom másfél évre szól, pontosabban másfél évadra. Az elődöm, Csapó György által tervezett évadot szeretném végigvinni, illetve a következő évadot megtervezni és társulatot építeni. Ez mindkét félnek előnyös helyzet. Ha másfél év után úgy dönt a város vezetősége, illetve én is, hogy megtartjuk egymást, akkor egy hosszabb lejáratú szerződést írunk alá.
— Hogyan egyeztethető össze kézdivásárhelyi munkája a Tamási Áron Színházban betöltött színművészi feladataival, hiszen mindkét munkakör egész embert igényel?
— Az elvállalt munka súlyával és jelentőségével tisztában vagyok. Tudom, nem lesz egyszerű a dolgom, és azt is tudom, hogy időmet nagyon pontosan be kell osztanom, hogy mindkét színháznál megfeleljek az elvárásoknak. Fiatalságom, energiám, hitem, barátaim és színház iránt érzett alázatom viszont mellettem áll... és ez nem kis dolog. És ha Isten is megsegít, nincs, mitől tartanom.
— Melyek jövőbeli tervei?
— Emelni a művészi színvonalat, állandó társulatot erősíteni, növelni a nézőszámot, a repertoár sokszínűségét. Továbbá szeretném, ha a színház művészei több kulturális megmozdulásban vennének részt, hogy — amint azt Nemes Levente volt igazgatóm mondta — eljöjjön az az idő, amikor kölcsönös egymásra figyelés eredményeként megszilárdul az egyensúly a kulturális értékeket létrehozni szándékozó színház és az érdeklődő, ezt a szándékot elismerő, igénylő és megvalósításában alkotó módon részt vevő közönsége között. Egy olyan színházat akarok teremteni Kézdivásárhelyen, melyre mindannyian büszkék lehetünk, olyan színházat, mely szórakoztat, nevel és gondolkodtat.