Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 14., péntek: Közélet Leváltanák Nagy Istvánt (Aláírásgyűjtés Baróton)Aláírásgyűjtés indult Köpecen, Nagy István baróti polgármester leváltását kezdeményezik. A városi RMDSZ elnöke, Nagy József úgy nyilatkozott, a szövetség támogatja a kezdeményezést, hiszen Nagy István vezetése alatt az elmúlt hat évben semmi jó nem történt Baróton, sőt, egész sor fejlesztési tervről lemaradt, s "egyre élhetetlenebbé vált." Nagy István szerint nem eszik olyan forrón a kását, mint azt ellenfelei szeretnék: nem elég a választópolgárok egynegyedének támogató aláírását megszerezni, hanem akaratukat meg is kell tudniuk okolni. "Bizonyítaniuk kell, hogy a város közérdeke ellen cselekedtem, márpedig azt egészen biztosan nem sikerül nekik" — mondotta a városvezető. Nagy József szerint helyénvaló volt a függetlenként mandátumot nyert Bán István kezdeményezése, hiszen ők sem elégedettek Nagy István tevékenységével, úgy vélik, Baróton rosszabb a gazdasági és társadalmi helyzet, mint valaha. "Baróton nem lehet rendes vizet inni, a polgárokkal akarja megfizettetni a szemétdomb felszámolását, a vállalkozókat pedig elűzi! Nincsenek munkahelyek, a fiatalok elmennek, ha így haladunk, néhány év múlva már csak nyugdíjasok maradnak ebben a jobb sorsra érdemes városban. Aki azt hiszi, Nagy István a város érdekében cselekszik, tényleg azért kel fel minden nap, hogy hasznot hajtson a polgároknak, az nagyot téved. Nincsen jövőképe, s így a városnak sincs jövője, igenis, jó lenne, ha magába szállna, s saját elhatározásból venné a kalapját. Ha nem így cselekszik, meg kell próbálni az eltávolítását" — mondotta Nagy József. Nagy István úgy fogalmazott, az egész ügy nem egyéb, mint "a polgárok hülyítésének folytatása". A városvezető szerint a tudatos, felsőbb körökből irányított, koncentrált lejárató kampány évek óta tart, most pedig azért kezdték el ezt a csatát, mert az RMDSZ kormányzati tevékenységéről akarják a figyelmet elterelni. "Nem tudom, ki tud még hitelt adni egy olyan ember szavainak, mint Bán István? Az elmúlt években minden pártot és szervezetet megjárt, de sehol sem találta helyét, vállalkozóként jóformán egy lejt sem hozott a városnak, pénzen vett egyetemi okleveleket, s nem riadt attól sem vissza, hogy tisztségviselőket és rendes embereket feljelentgessen. Azzal hülyítik ő és barátai a várost, hogy itt a legdrágább a víz és a szemételhordási díj — ez nem igaz, sőt, itt a legolcsóbb! —, hogy elnézik majd, ha nem fizetik be adójukat, s dőlni fog a pénz, ha én nem leszek tisztségben. Ki hiszi mindezt el? Próbáljanak célt érni, de a referendumhoz pénzt is hozzanak, ne a város polgáraival akarják kifizettetni politikai frusztrációjuk számláját." Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1798Olvasóink értékelése: 3.45Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 14., péntek 00:37
estigkornel 46 hozzászólás Undorító. Destruktív. Primitív.
A "doktorosdi" is visszatetsző, enyhén szólva. A "politikai frusztráció számláját" a városbíró duzzasztja legintenzívebben. Nyomor és csömör van. Számít? 2011. január 14., péntek 08:11
Sascha 1641 hozzászólás Hab a tortán...pont Bán akarja ezt???
2011. január 14., péntek 08:40
PityiPal 1632 hozzászólás Összefogták erőiket rmdsz-ék, ki kell nyírni azt az mpp-s városatyát Barótról, mert nem az ő muzsikájukra ropja a táncot.Barót költségvetése a leggyengébb a városok közül, ott nagyon lehet éreztetni, ha Tamás úr nem oszt le nekik piculust.Nem úgy, mint Kézdin.Remélem, lesz annyi józanság a barótiakban, hogy nem dőlnek be ennek a hitvány lejáratási kampánynak.És jövőben még jobban összefognak ezen nemzetárulók ellen, s még többen rá fognak jönni, miért is olyan szegények...
2011. január 14., péntek 09:08
jackfive 239 hozzászólás .....erdekes...
2011. január 14., péntek 10:40
rodejo 66 hozzászólás Bán Pista története is megér egy kisebbecske misét, de amit Nagy Pista elművelt az elmúlt esztendőkben ezzel a kisvárossal, azért az életfogytiglani börtönbüntetés ajándék lenne! Amennyi lehetőségtől megfosztotta a várost és amennyi fejlesztési próbálkozást meggátolt, azokból többkötetes regényt lehetne már írni. Víz, csatornázás, utak, középiskola, középületek, Tyrom, strandok, szemét, öregotthon, művelődési ház, gátak, temető, korház, stb ....
Meg lehet nézni, hogy milyen a hozzáállása a baróti korház ügyéhez: http://www.erdtv.com/erdovidek_korhaz.html 2011. január 14., péntek 10:47
KSzila 502 hozzászólás A tőrbecsaláshoz ért a legjobban az RMDSZ, belerángatni minél nagyobb költekezésbe, hogy aztán elzárhassák a pénzcsapokat, s belefulladj a költségeidbe. Ügyes Nagy István, hogy átlát a szitán.
2011. január 14., péntek 10:51
KSzila 502 hozzászólás Az RMDSZszel csak kemény idegzetű, edzett bozótharcosok tudják felvenni a versenyt, a gyengéknek hamar bepalnak a fenekűkbe és máris beállnak a sorba.
2011. január 14., péntek 10:58
KSzila 502 hozzászólás Az Erdővidékieket a legnehezebb az orruknál fogva vezetni, jó öntudatos székelyek, itt tudta a leggyorsabban az SZNT a népszavazásra az aláírásokat begyűjteni. A legjobban az orbaiszékieket (ők érintkeztek a legtöbbet románokkal) és az Olt-mentieket (régi jobbágy településeink) lehet irányítani.
2011. január 14., péntek 12:11
arpi 138 hozzászólás erdemes utanna nezni hogy Barot is MIERT NEM KAP PENZT?es miert nem halad Kezdi,Korospatak s amasok ahol nem RMDSZ-ES vezetok vannak!!! Tamas ur minden projektjuket felreveti,nem segiti,hazudozik,nem szamit hogy magyarok lakjak ezeket a telepuleseket,egy ***** ember!amig a vezetoseg nem all be az RMDSZ-BE addig semmi eselyuk!!!neki megeri igy harcolni,mert csak egy 30 000 lejes munkalatbol is 10 szazalek Tamas urnak kell,ha nem,akkor a kivitelezo nem kapja meg a munkalatot.ez csak egy pelda!! de mit szoltok hogy mik mennek vegbe!Tamast a nagy bajszatol kene felakasztani!!!mikor mindenutt az RMDSZ fog uralkodni,BAROTON is persze,akkor majd fognak penzt is kapni,mert akkor megeri!!!!!!!!!!
2011. január 14., péntek 12:13

2011. január 14., péntek 12:20
jackfive 239 hozzászólás Holgyeim es Uraim, ezennel tudatom, hogy tegnap megnyitotta kapuit a baroti nagy ingyen Cirkusz,,
ha ehesen is de figyelemmel fogja vegig kovetni a "nep"....(prosti, dar multi..:P) 2011. január 14., péntek 12:24
arpi 138 hozzászólás erdemes utanna nezni hogy Barot is MIERT NEM KAP PENZT?es miert nem halad Kezdi,Korospatak s amasok ahol nem RMDSZ-ES vezetok vannak!!! Tamas ur minden projektjuket felreveti,nem segiti,hazudozik,nem szamit hogy magyarok lakjak ezeket a telepuleseket,egy ***** ember!amig a vezetoseg nem all be az RMDSZ-BE addig semmi eselyuk!!!neki megeri igy harcolni,mert csak egy 30 000 lejes munkalatbol is 10 szazalek Tamas urnak kell,ha nem,akkor a kivitelezo nem kapja meg a munkalatot.ez csak egy pelda!! de mit szoltok hogy mik mennek vegbe!Tamast a nagy bajszatol kene felakasztani!!!mikor mindenutt az RMDSZ fog uralkodni,BAROTON is persze,akkor majd fognak penzt is kapni,mert akkor megeri!!!!!!!!!!
2011. január 14., péntek 12:25

arpi 138 hozzászólás erdemes utanna nezni hogy Barot is MIERT NEM KAP PENZT?es miert nem halad Kezdi,Korospatak s amasok ahol nem RMDSZ-ES vezetok vannak!!! Tamas ur minden projektjuket felreveti,nem segiti,hazudozik,nem szamit hogy magyarok lakjak ezeket a telepuleseket,!amig a vezetoseg nem all be az RMDSZ-BE addig semmi eselyuk!!!neki megeri igy harcolni,mert csak egy 30 000 lejes munkalatbol is 10 szazalek Tamas urnak kell,ha nem,akkor a kivitelezo nem kapja meg a munkalatot.ez csak egy pelda!! de mit szoltok hogy mik mennek vegbe!Tamast a nagy bajszatol kene felakasztani!!!mikor mindenutt az RMDSZ fog uralkodni,BAROTON is persze,akkor majd fognak penzt is kapni,mert akkor megeri!!!!!!!!!!
2011. január 14., péntek 12:26

2011. január 14., péntek 13:30
pifa 34 hozzászólás Nem tanultak a BAROTIAK a KOVASZNA 2000-2008 peldajabol !!!
2011. január 14., péntek 13:44
hillsnail 317 hozzászólás arpi, nem elég egyszer ?
2011. január 14., péntek 15:35
hawk 108 hozzászólás Az tény hogy a szóban forgó kezdeményezés nem épp a megfelelő személytől érkezik ez több mint jogos, de nem is az a lényeg itt a tények magától beszélnek. A hat év az egy város életében a fejlődéről kéne, szóljon, de sajnos egyre elszegényedik a város ennek fő szerzője a polgármester…
2011. január 14., péntek 15:54
Sascha 1641 hozzászólás Miért?
2011. január 14., péntek 15:58
KSzila 502 hozzászólás A főszereplője kedves Hawk, mert a fő szerzője Tamás Sándor, a talpalá valót húzza a Megyei Tanács.
Egy amúgy is hátrányos helyzetbe került régiónak húzhatnának mást is. A Megyei Tanács most veti az ágyat az ürmösi, ágostonfalvi cigányoknak, hogy a prefektusnak legyen munkája. Barót kiéheztetésre játszanak, sajnos a dögszedők a szomszédos cigányok lesznek. 2011. január 14., péntek 16:03
hawk 108 hozzászólás Miért? Én, ha vezetek egy autobuszot és ha az utasok sérülnek, nem én vagyok a felelőse kérdem én?
2011. január 14., péntek 16:05
KSzila 502 hozzászólás Nem az aki az egész buszt hátulról egy taffal (az a fakitermelő gép - úgy is mondják Drujba lui Dumnezeu) betaszítja az oldalon.
2011. január 14., péntek 16:11
Gobe 78 hozzászólás Van egy ókori mondás: Cirkuszt s kenyeret a népnek! A cirkusz már megy közel húsz éve jó lenne tisztelt politikum a kenyérre is gondolni.
2011. január 14., péntek 16:11
Sascha 1641 hozzászólás hawk ! Meseországban élünk! Ne vegyen mindent készpénznek, amit a korrupt ramadánosok mondanak. Van belátása a dolgok hátterébe?
Sántít az autóbuszos hasonlata .. mi van akkor, ha nem a kormányos a hibás? 2011. január 14., péntek 16:31
hawk 108 hozzászólás A kormányos minden körülményekben hibás, mert ő felel a polgárért akár tolják vagy húzzak. Belátás a dolgok hátterébe.!! Saját bőrünkön érezzük a dolgok menetét sajnos.
2011. január 14., péntek 16:34
Sascha 1641 hozzászólás Nem próbálom elmagyarázni...agymosásból jelesre vizsgáztak a ramadánosok.
2011. január 14., péntek 16:36
tulipan11222 85 hozzászólás Bajusz Marci egy hétpecsétes gazember,Nagy István meg akarja fojtani de nem fog menni,hány polgit váltottak le ilyen módon-egyet sem.Az Atena 3 bemutatta,hogy Henning Lacinak(megyei tanács alelnök) milyen sok busás szerződése van az Állammal,DNA leszz belőle.
2011. január 14., péntek 17:34
PityiPal 1632 hozzászólás Hát kedves háromszékiek, csak össze kell fognunk, hogy kiszavazzuk a hatalmat bajuszék kezéből.Akkor midjárt megnyílik a csap Barót felé is...
2011. január 14., péntek 17:35
PityiPal 1632 hozzászólás S még csak egy hasonlat: ha a kupleráj nem megy, nem a bútort cserélik ki...
2011. január 14., péntek 17:45
bibanul 21 hozzászólás az nyilhat, ez az ámokfutó azt is visszautasítja. adjon neki a polgár jenő pénzt, mért folyton az rmdsztől kéri? rmdsz-es? nem! akkor?. mindenestere barótból egy gettó lett már csak a gesztapósok hiányoznak belőle
2011. január 14., péntek 17:46
Sascha 1641 hozzászólás :-)
2011. január 14., péntek 18:02
KSzila 502 hozzászólás A LOVAGIASSÁG hiányzik teljesen Tamás Sándorból, egy sok sebből vérző beteget könnyű fenekelni, lásd bezárt bányák és az abból kifolyó munkanélküliség..., vagánykodna Kézdin, ahol erős a polgárság. Onnan két lábbal rúgták ki...
2011. január 14., péntek 18:35
KSzila 502 hozzászólás S miért kellettek Barótnak a Szentgyörgyön leselejtezett second hand képviselők, nincs egy tökös gyerek Baróton aki képviselné Bukarestben a barótiakat, segítse a polgármester munkáját? Lobby uraim, erről hallottak? Ez a dolga az erdővidéki képviselőnek és szenátornak!!!
2011. január 14., péntek 20:15
PityiPal 1632 hozzászólás Micsoda felfogás, még hogy "kéri"?Az Barótnak alanyi jogon jár, nem egy kakaskodó kiskirály kellene eldöntse, hogy ad vagy nem.Barót lakossága nem fizet áfát?A villanyszámlától a gyufaszálig, mindenen rajta van a 24%, a baróti polgár is vásárol egész esztendőben.Nekik mennyit osztott vissza főbajusz?
2011. január 14., péntek 21:12
ladoga2009 571 hozzászólás Hany vallalatot zaratott be a polgarmester? Pl: Banyavallalatok, Bibco, stb.
Hany vallalkozot kergetett el? Pl. iparipark, cementgyar, torok vallalkozok, EZEK rmdszes trukkok, vagy altaluk tamogatott bukaresti tettek. Hitelt nem vehet fel, adokat csokkentenek, megyei tanacs gancsoskodik, a kormanyon levo rmdsz detto, Tanacsban kisebbseg, minden javaslatat leszavaznak... A baroti kepviselo: Marton Arpad (20 eve), tovabba Albert Almos (detto...) Soha nem szolaltak fel Barot erdekeben a roman parlamentben. Illetve egyfolytaban csak tuntetni, koszoruzni erkeznek Barotra. Kivetel mikor NI ellen lazitjak a komcsikat. Fo szerzoje az elszegenyedesnek a polgarmester???? Mert nem alkuszik? Husz eve ugyanazok vannak az elzart videkek "élén". Hidat az Oltra es ne a Bolonpatakara harmat kellene epiteni!!! Ez az autonomia??? A hatalom autonomiaja. Pfujj! 2011. január 14., péntek 22:10
Jobbik_mpp 4 hozzászólás Kedves barótiak!
Hát soha nem tértek észhez? Még most is beveszitek ezt a "süket" RMDSZ-es dumát? Ezelőtt 2 héttel jelent meg a Székely Hírmondóban "kedves barátunk", Tamás Sándor felszólítása a szavazatgyűjtésre ... és lám " doktor BÁN" máris lépéseket tesz a " jó űgy" érdekében. A doktor úr maradjon meg a jó Csillag bárjánál és hagyjon fel a városvezetéssel, mert ezt nem lehet pénzen megvenni, mint a "doktori" címet. Bán úr tessék folytatni az udvarhelyi csajok futtatását és tessék Barótnak békét hagyni!!!! Ha mindenki olyan nagyon támogatja a mi kis erdővídéki városunkat, akkor december 27-én miért nem kapott a városunk egy banit sem a kormány által kiutalt pénzekből? A válasz: azért, hogy Barót nehogy valamit fel tudjon mutatni és minél jobban megalázzák NAGY ISTVÁN-t. A jelenlegi polgármesterünk minden dícséretet megérdemel, hogy legalább ennyit megvalósított az egész megyei és országos RMDSZ gáncsoskodása ellenére. Kérek minden Erdővídéki lakóst, hogy ne adjunk hitelt minden jött-ment, ide betelepült emberkének (lásd Bán István, Váncza Tibor, stb.) és bízzunk a saját székely vérünkben. Egységben a jövő! Kérek minden jóhiszemű erdővídéki polgárt, hogy ne engedjen és ne higyjen a csábító, megalkuvásra késztető udemerés szövegeknek. Kívánok mindenkinek SZEBB JÖVŐT! 2011. január 14., péntek 22:46
hoodia 10 hozzászólás Kedves Jobbik_mpp,mintha NAGY ISTVANT latnam e nickname alatt....
2011. január 14., péntek 22:59
ladoga2009 571 hozzászólás Hoodia, egy ido ota ez igy van, mindha egyre-tobb nagyistvan lenne. A valosagban es a rossz lelkiismeretuek agyremeiben is.
2011. január 14., péntek 23:22
estigkornel 46 hozzászólás "KSzila"! Enyhén szólva hosszú az a cső, amiből kinézel. Bizonyos perspektívából nem lényeg, "nem látszik" sem az MPP, sem az RMDSZ. Csak az abszurd és a *****, ami látszik, látható. Detartósan ám.
2011. január 15., szombat 10:39
KSzila 502 hozzászólás @estigkornél
Hozsannát elegen írnak a pártsajtókban, a Hírmondótól az Erdély MA-Transindexig, valakinek néha fel kell tenni egy fókuszlencsés szemüveget :). Én ezzel próbálkozom, tudatosan. 2011. január 15., szombat 11:18
kaba 287 hozzászólás Aki a kapott penzt nem, vagy masra kolti az ne verje az asztal, hogy nem kap.
Es ezek tagadhatatlan tenyek, sajnos a barotiaknak sok butasagot ellehet adni. Attol, hogy valaki folyamatosan szembemegy a forgalommal, nem biztos, hogy o egyedul a normalis. 2011. január 15., szombat 13:40
mendre 24 hozzászólás estikornel!igy van:borzasztoan abszurd es nyomaszto lett a kozelet Haromszeken.Mindenki, mindenkinek ellensege.Ez az elmult 20 ev hozadeka?Vagy a maiNem tudjuk becsulni a keresztyeny ertekeinket egymas eletere torunk.Manipulalva az embereket a masok lejaratasat,egymas lelki es leti biztonsagara torunk.
2011. január 15., szombat 14:01
kisbence 4 hozzászólás "jobbik"??? mpp,
Kérdem én, miért akadályoz NI minden fejlődést Baróton, lásd kórház stb. Neki nem kell az RMDSZ-es pénz mi? Mindig megtalálja a bűnbakkot saját tehetetlenségéért. Nekem az ne mondja meg a tutit aki részegen összehányja magát a kocsijában és összesz...rja polgármester létére. Nagy I csak a gyűlöletről tud beszélni és úszítani tud. Addig ne is várjon pénzt sehonnan amíg nem számol el a campus-nál ellopott 16 milliárdról. De ő ezért jár koccintani december 1.jén hogy mindezt "intézni tudja" pdl-s barátaival. amennyit lopott már rég "bent" lenne a helye, de románokkal szövetkezik ellenünk, egyszerű emberek ellen, hogy ne fejlődhessünk! 2011. január 15., szombat 14:06
kisbence 4 hozzászólás Nem tudom miért prédikál nekünk szép nagy szavakkal bibliai idézetekkel valaki aki az öreg nagyanyját és szerencsétlen anyját verte részegen??? Gondolkozzunk emberek ilyen vezetőkre van szükségünk??
2011. január 15., szombat 17:13
KSzila 502 hozzászólás Bencike mi ez a halandzsa?
2011. január 15., szombat 17:20
KSzila 502 hozzászólás Kicsit szedd össze a gondolataidat, nem kell így megijedni, még találhattok egy jó ellenjelöltet Barótra...
2011. január 15., szombat 20:27
hollo 378 hozzászólás " "meg kell próbálni az eltávolítását" — mondotta Nagy József." ugyan miert...??? kik ők? mi az hogy nagyjozsef ? Nagy István polgármester kinek kellene elszamoljon , mirol ?arról a megalázóan kevés, fizetésnek nevezett juttatásról? megérdemelne Barót egy nagyjét ...hogy ne említsem vánczát, ...akkor majd felfejlődél szépen saját magad szintjére kisbence, ti szervezkedtek saját magatok ellen, szembekötősdit jatszva. Persze innen sepsirol nem tudunk és nem is szándekszunk titeket okítani, ott van nektek a BSZD líceum ... szükségleteid (sorolhatnám, amint látom van bőven) nem a nagybetűs Emberek fogják neked megoldani... primitívnek sem minősíthető hangnemben rágalmazzátok azt, aki titeket választott, ti tényleg ennyire be vagytok zárva ott evideken ?????

2011. január 15., szombat 20:31
hollo 378 hozzászólás hillsnail esküszöm, csak egyszer akartam, a nyomda ördöge a neten is munkálkodik ellenünk....
2011. január 16., vasárnap 07:53
zucu 667 hozzászólás Nagyon sok pro és kontra hozzászoló volt ehez a cikkhez ,java mind Barót várossáról szólt.Én baróti vagyok már sok éve.../itt is születtem itt is érettségiztem, majdani tanulmnyaim után pár év után itthon lakom/ Nagy Istvánt kölyökkora óta ismerem, a legelső Magyar Demokrata Szövetséget is ismertem, most már ismmsrem
a mostanit is.Nagy István is tagja vlot a RMDSz-nek de Ő méghamarabb kiábrándult a sok akkori már megkezdett gazemberség miatt .Aztán ki is állot onnan, én is de én jóval később.Ő mint polgármester eleinte sok szép elgondolással kezdte a polgármesteri pályafutását.Aktivitása kezdetétől már állandó ellensége volt abaróti meg a megyei RMDSz politikussai. Volt sok jó megoldásai, de aztán a sok ellenségeskedések miatt kevest tudott megvalósitani.Ő is csak egy ember, s mint olyan hibával tele. Nagyon jól ismerem az RMDSZ-es politikát, sajnos én is nagyon kiábrándultam de egy dolog /szent/ igy nem is lehet egy közösség dolgait rendezni,mert csak a város lakói iszák meg mindenek a levét....No comment. 2011. január 16., vasárnap 08:35
PityiPal 1632 hozzászólás Hogy NI megnyerte a helyhatósági választást Baróton, az , szerintem, a barótiak kiábrándultságát jelentette az rmdsz-el szemben.Tehát a többségét.Ezért tesz keresztbe az rmdsz úton-útfélen Barótnak NI-n keresztül, hogy adják be a derekukat 2011-ben,emeljék a bársonyszékbe valamelyik hűséges seggnyalójukat.Nagyon remélem és hiszek az erdővidékiek józanságában, hogy sikerül majd kiseprűzzék a tanácsból a kerékkötő rmdsz- es tanácsosokat.Hiszen Barót volt Udvarhely után a következő helyiség, ahol az emberek szeme ki kezdett nyílni és tettek is valamit a változtatásért.
2011. január 17., hétfő 12:42
hawk 108 hozzászólás A helyhatósági választáson N István malmára hajtotta a vizet az RMDSZ jelöltje, sok polgár el se ment szavazni vagy a jelölt ellen szavazott. Ne felejtsük el azt a tényt se, hogy a legnagyobb kisebbségnek támogatásával nyert a polgármester úr, de vajon meddig lehet ezt a kártyát még kijátszani…?
2011. január 17., hétfő 19:19
ladoga2009 571 hozzászólás Az rmdsz jeloltje NI malmara hajtotta a vizet??? Az egyeduli allamtitkar jelolt, megyei segitseggel? Hawk a mese a kisebbsegi kartyaval sem all. Baroton, falvaival max. 5% a roma lakosag ( a roman 2,5%). Az elso (kisebbseget) nezve ez a legkisebb az erdovidek kozsegeivel osszehasonlitva. Gondolj Bardoc, Bacon, vagy Bolon kozsegekre, de akar Sepsiszentgyorgyre is. A ket jelolt kozti kulonbseg joval nagyobb mint az "osszkisebbsegek" teljes letszama Baroton, purgyeval egyutt... Ne haragudj, de a kerdes az, hogy a te magyarazatod kartyajat meg meddig lehet kijatszani, es kiknek!?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||