Szerepjáték (Ferenczes István 65 éves) — Olvasólámpa

Ferenczes a soknyelvű, sokszínű, kalandos életű költő verseiből válogat, fantasztikus beleérzéssel teremtve meg magyarul ennek az örökösen menekülő, vándorló költőnek az életművét, nagyon sokszor egyensúlyozva a bökvers, a káromkodások és a sejtelmek határvidékén. A nyelvi szőttest az teszi különösen érdekessé, hogy a rengeteg lábjegyzet, magyarázat, utalás, életrajzi adat vagy feltételezés — mert Zazpi esetében semmiben nem lehetünk teljesen biztosak baszk származásán kívül, noha baszk nyelven írt szövegei a fordító bevallása szerint lappanganak — kirajzolja a költő kalandos életét, amely nagy részben Dél-Amerikában zajlott, azon a kontinensen, amelynek zűrzavaros, kavargó, megejtően mágikus történetét Gabriel García Márquez, Vargas Llosa, Cortázar, Borges és Fuentes örökítette meg, a huszadik századi Dél-Amerika különféle, spanyol nyelvű államaiban, Kolumbiában, Peruban, Mexikóban vagy éppen Argentínában alkotó írók. A kontinens a fény századát követően — amelyről egy másik dél-amerikai, Alejo Carpentier írt regényt — kezdett kiépülni a tülekvésnek, s a maga bizarr, színes, hangsúlyozzuk megint, karneváli kavargásával alkalmas terep lehetett egy Zazpi-szerű csavargónak életre, versírásra egyaránt.
Ferenczes Zazpi verseit konstruálva egy bizarr biografikus költészetet teremt, ahol a kalandor költő életének eseményei minden nehézség nélkül ömölnek át verseibe. "Nincs békém, és menekvést sem látok — visszhangozza bánatát (verseit melankólia hatja át, ám ironikus szösszenetei jelzik, hogy a mélakórnak sem adja át maradéktalanul önmagát, versei az önsajnálat és káromkodás bűvös egymásra hatásában alakulnak színesen, megejtően, felejthetetlenül — Remélek és félek, fáztam s megégtem, / Őrzőm nem tart, s nem oldja kötelékem, / Élni sem hagy, pedig nem zárt rám rácsot. / Nézem vakon, és hangtalan beszélek, / Könnyek közt nevetek, bánattól égek, / Ily sorsra jutottam Úrnőm teérted." Ha ezt a szomorú, megkeseredett vallomást össze­hasonlítjuk egy másik versével (Ádvent a tengeren), láthatjuk, milyen hangfekvésben születik költészete: "Mint az oktalan állat, / Keresem azt a jászlat, /Ágyat s mélyén a vágyat, / A semmibe tűnt társat, / Ki poharamba bort önt, / mert értem csak egy vers jön, / Tán a hazám lesz, rejtek, / Hol nem sír fel a gyermek."
Ferenczes új vállalkozása fordulópont a hatvanötödik születésnapját az elmúlt napokban ünneplő költő életében (akit szeretettel köszöntünk), és remélhetőleg folytatódik még, hiszen bármikor kerülhetnek elő új Zazpi-kéziratok.

* Ferenczes István: Zazpi. Kortárs Könyvkiadó, 2010