A szentgyörgyiek és a kultúra

Nevezetesen, hogy a városban élők egy szűk, következetesen igényes, ,,elitistának" nevezett rétege szereti és vevő a minőségi kulturális rendezvényekre — nem csak színházra, hanem zenére (s abból is a jobbik fajtára), képzőművészetre, sokan évek óta szívesen járnának moziba, ha lenne, viszont ezzel szemben van egy — mint mindenhol széles e világban — bizonytalanabb réteg, amely időhiányra és tájékozatlanságra hivatkozva már kevésbé ,,fogyaszt", mi több, számolni kell egy nagy többséggel, mely egyszerűen nem kér a nálunk honos műfajból.
Mégis korai lenne azt hinni, hogy ezentúl még inkább a minőségi, igényes kulturális rendezvényeknek áll majd a zászló Szentgyörgyön. A javaslat, miszerint a városházának az érintett művelődési intézményekkel együtt olyan, jövőre vonatkozó, kulturális stratégiát kell kidolgoznia, miáltal az eddigi érdeklődőkhöz képest még többen találnak majd kedvükre való kulturális eseményt, magában rejti az elértéktelenedés, a felhígulás veszélyét is. Mert az természetes, hogy az adófizető úgymond szórakozni is akar pénzéért, szükség van nagy vonzású produkciókra — a városnapok népszerűsége is ezt mutatja —, viszont végzetes hiba lenne feláldozni a tömegrendezvények oltárán azt a szentgyörgyi kulturális mikrokozmoszt, amelyre a megszólítottság arányaitól függetlenül mindannyian joggal büszkék lehetünk. Hiszen egy képzőművészeti kiállítás megnyitójára legtöbb száz-kétszáz érdeklődő fér be a képtárba, egy könyvbemutatón jó, ha vannak néhány tucatnyian, és sorolható: a minőség mércéje soha és sehol nem kizárólagosan a ,,fogyasztók" száma.
Zilált, kapaszkodókban szűkölködő korunkban az államnak igenis feladata az értékteremtés felkarolása, mert helyette senki más nem teszi. Két­ségtelenül a sepsiszentgyörgyi önkormányzat érdeme, hogy partnere, támogatója volt, lehetett azoknak a székelyföldi alkotóknak, akik létrehozták ezt a kulturális erőteret, ez azt is mutatja, hogy az autonómia igényét megfogalmazó politikusok autonóm művészek támogatását is fontosnak tartják. És bizonyára azzal is tisztában vannak, hogy értelmes székelyföldi jövő csak az eddigi kulturális teljesítmény megőrzésével, fenntartásával képzelhető el, s e mellé, nem ez ellenében lehet populárisabb produkciókat pászítani. Hiszen nyilvánvalóan más horderejű egy ezreket, akár tízezreket megmozgató Neoton-koncert sikere, mint egy stúdiószínházi előadás — mondjuk az éppen időszerű Ilja próféta — ismertsége, illetve elismertsége, még akkor is, ha utóbbi viszonylag szűk körön belül történik. Pénzben a számok mindenhatóak, kulturális érték tekintetében nem.