Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 17., hétfő: Közélet Hat esztendeje az önállósulás útján (Év elején a falugazdák) — Beszélgetés Molnár Istvánnal, Kézdialmás polgármesterévelA több mint hat évvel ezelőtt önállósult, közel ezerötszáz lelket számláló Kézdialmás a fejlődés útjára lépett, elkészült az ivó- és szennyvízhálózat, folytatják az új iskola építését, ravatalozóház készül stb. Önállósulása óta Molnár István vezeti a két faluból, Kézdialmásból és Csomortánból álló községet. Először a múlt év eredményei felől kérdeztük. ![]() — Tavaly egyik legfontosabb célkitűzésünk az iskola továbbépítése volt, ami pénzhiány miatt csak részben sikerült, sajnos, ebben a tanévben is négy helyen zajlik az oktatás. 2010-ben 372 000 lejt kaptunk a szakminisztériumtól célösszegként a munkálatok folytatására. A jó hír az, hogy az összes nyílászárót felszerelték, jelenleg az illemhelyeket csempézik. Ahhoz, hogy szeptemberben az új épületben kezdődhessék az új tanév, a teljes befejezéshez szükséges 750 000 lejnek legalább a felére volna szükségünk. Vízhálózatunk 2009 végére már elkészült, tavaly év végén az utolsó utcában kétszáz méteres szakaszon fektették le a szennyvízvezetéket. Tavaly 479 000 lejt kaptunk az állami költségvetésből a csatornázásra, a 7-es kormányrendelet alapján az addig elvégzett munkálatok törlesztésére. A derítőállomás és a csatornázás teljes befejezéséhez még 370 000 lejre lenne szükségünk. Molnár István: Csomortánban az ottani vízhálózatra tavaly nagyon kevés pénzt, alig 42 500 lejt tudtunk fordítani, az egyik utcában hétszáz méteren fektettük le a fővezetéket, és a munkálat befejezéséhez még 500 000 lejre lenne szükségünk. Ugyancsak tavaly végeztük el az almási művelődési otthon belső tatarozását, ahová a helyi költségvetésből 50 000 lejt költöttünk. A csomortáni egyháztanács által kezdeményezett ravatalozóház építési munkálatait tízezer lejjel támogattuk, és ugyanakkora összeget költöttünk az almásira is, amit idén szándékszunk átadni. A 2010-es évre csak annyit ígértünk, amennyit meg is tudtunk valósítani. Egyetlen pályázaton vettünk részt, a Leader-programban az Esztelneken bejegyzett Angustia Egyesület egyik alapító tagja vagyunk. Elmondhatom, kevés pénzből, azt jól beosztva gazdálkodtunk. — Idei tervek? Lehet-e már tudni, hogy mekkora lesz a költségvetésük? — Legfontosabb célunk az iskola átadása. Amennyiben az 577-es kormányrendelettel biztosítják a finanszírozást, Csomortánban befejezzük a vízvezetést, és önerőből nekifogunk a művelődési otthon tatarozásának, a tetőszerkezet javítása és az épület újrafödése már nem tűr halasztást, majd a belső javítások következnének. Csomortán esetében másfél éve már összeállítottuk a szükséges iratcsomót a csatornázásra, sajnos, egyelőre várólistán vagyunk. Készülőben az iratcsomó a 125-ös tengely alapján, mely az erdei utak rehabilitálását célozza meg EU-s pénzekből. Az Almásrét bejáratától, a Farkas patakától a Nyírestetőig kilenc és fél km-es szakaszon javítanánk ki az utat, amint az erdei utak visszakerülnek Kézdialmás község tulajdonába. Az útjavítást nem egyedül Kézdialmás vállalta fel, a Veresvíz Egyesület tagsága közösen pályázik rá. Hozzávetőlegesen ugyanakkora büdzséből gazdálkodunk, mint tavaly, az állami költségvetésből háromezer lejjel kapunk többet, ellenben a helyi bevételek csökkennek. Olyan adóhátralékunk van, amit nem igazán tudunk behajtani. Az idei költségvetésünk csak a túlélésre lesz elég, de csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1146Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
