Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 03:26
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. január 19., szerda: Közélet

Kivágják a fákat (Betegek, veszélyesek a gesztenyék)

Tavaly, a nyár végén Kovács István önkormányzati képviselő kérésére abbahagyták a sepsiszentgyör­gyi Erzsébet park felső sétányán a gesztenyesor cson­kolását, habár a fák visszavágását korábban szakbizottság javasolta. Antal Árpád András akkor felkérte a képviselőt, hívjon össze egy másik munkacsoportot, vizsgálják meg újból, helyes volt-e az addigi eljárás, illetve lehetséges-e megoldást találni a park ― és általában a város ― fáinak megkímélésére.
Az újabb bizottság munkájáról Kovács István tanács­ülésen számolt be, elismerve, rossz­indulat nem volt a csonkolásban. A szakemberek meggyőzték, a gesztenyefák elöregedtek, betegek, ezért veszélyesek lehetnek. Erre bizonyság, hogy tavaly szinte nem volt olyan hevesebb szél, mely méretes ágakat ne tört volna le róluk, s hogy emberek nem sérültek, javakban nagy kár nem keletkezett, az csak a véletlenen múlott. A fák csonkolása mellett és ellenében is elhangzottak érvek a szakemberektől, ismertette a képviselő, a vissza­vágást támogatók szerint humánus megoldás, hogy éltetik a fákat, ameddig még lehet, ellenzői azt állítják, a csonkolást követően nem jól nőnek a fák, a betegeket inkább el kell távolítani, helyükbe másokat ültetni. A megbeszéléseken körvonalazódtak konkrét megoldási javaslatok is, többek közt egy rezonanciás műszer beszerzésének szükségessége (nem olcsó, körülbelül egymillió forintba kerülne), mellyel a fáról megállapítható, üreges-e a belseje, az ily módon elvégzett diagnosztizálás lehetne az a megfellebbezhetetlen érv, mely kivágását indokolná. Az eltávolított fa helyébe pedig földlabdával nagyobb méretűt kellene ültetni, ez persze sokkal drágább, mintha fiatal csemetével helyettesítenék, viszont rövidebb idő alatt töltené ki az űrt. Kovács azt is javasolta, az egész parkban állagfelmérést kellene végeztetni, majd arról tájékoztatni a lakosságot, hogyan újítanák fel a fákat. Végkö­vetkeztetésként megfogalmazta: folytatni kell az Erzsébet parkban a gesztenyefák visszavágását, legfennebb magasabbra hagyva törzsüket, mint eddig, ehhez pedig egy daruskocsi megvásárlását javasolta.
Hozzászólások
2011. január 19., szerda 05:30
bzoal
735 hozzászólás

Eddig mit csinált a kertészet? Hogy-hogy nem veték észre,ha betegednek a fák?
Új fákat nem lehetne nevelni és átültetni?

2011. január 19., szerda 07:30
hillsnail
317 hozzászólás
megbolondult a világ , valaki állítsa le azt a papot !


2011. január 19., szerda 08:37
Andris
70 hozzászólás
Uraim!!!! a gesztenyfák miatt daruskocsit vásárolni!!!! Egy heti munkáért nem vesz egy vállalkozó sem egy olyan tárgyat, aminek a fenntartása halom pénzbe kerül (karbantartás, működési engedély frissítés, kezelő...). Szálljunk már le a földre uraim... Amúgy a városnak esetleg egyéb célokra kellene egy daruskocsi, pld nincs az egész tűzoltóságnak 40 km körzetben (pld Brassóban sem) és műszaki mentéskor jó lenne. Azt lehetne használni gesztenyefákat is megkötni, ha már egybe akarják levágni a koronájukat. De általában nem a gombhoz veszik a zakót... A városnak van erdeje, ahonnan visznek el fákat, a cégnek biztos van KCR daruval ellátott teherautója, ami ezt a problémát megoldaná, sőt egyből rakodna is. De egy darut, vagy ilyen darusteherautót beengedni a parkba, az olyan, mint az elefánt a porcelánboltban :)

2011. január 19., szerda 08:42
m_marcsa
127 hozzászólás
Egy rezonanciás műszer (nem olcsó, körülbelül egymillió forintba kerülne) is kell még.

2011. január 19., szerda 08:53
Andris
70 hozzászólás
Egykoron János bácsi megkopogtatta a fa törzsét a fészi fokával és megmondta róla, hogy melyik jó dongának, hangszernek vagy egyéb célokra... Jobb füle volt, mint bármely rezonanciás műszer...

2011. január 19., szerda 09:27
ruf
41 hozzászólás
@Andris: :))

2011. január 19., szerda 09:35
abc
318 hozzászólás
igaza van andrisnak. Hivják be bármelyik öreget faluról amelyik fél életét az erdőben töltötte és ingyen megmondja melyik fa beteg. lehet, hogy nem fejezi ki magát ugy, hogy az értelmiségi elit megértse, de a véleményét biztos megmondja. Az is igaz, hogy János bácsi után nem lehet pár eurót lenyulni:-)))

2011. január 19., szerda 09:49
Gobe
78 hozzászólás
Hol vagy Ignác? Városunk főkertésze, növényeid immár benövi a politikai gaz...

2011. január 19., szerda 09:53
lemhenyib
14 hozzászólás
persze, hogy igaza van Andrisnak a XXI szazadban, hivjuk janos bacsit, o majd megmondja!:))

2011. január 19., szerda 12:12
quercusos
170 hozzászólás
Ide figyeljenek !. A csonkolás az csonkolás, a magyar nyelvet értő tudja, hogy nem nem jó. Maguknak tetszik a kép ?. Mert bármely jóérzésű embernek nem tetszene! És miért is vannak ott azok a fák ?. Hát hogy tetszenek.... Tehát így nem töltik be a rendeltetésüket. Azon kívül: Minden metszett élő felületen azonnal megtelepszenek a farontó organizmusok, amelyek végtére is csak életvitelszerűen - mert a természet vagy a fenn való így akarta - ott találják fenn magukat... Ez tovább rontja fáink egészségi állapotát. A csonkolás ellen vagyok tehát, nemcsak azért mert azt mondják: Ne bántsd a fát, hisz Ő is érez !. Ignácz barátom akit nagyon tisztelek, ezt kell tudja,hiszen szakember. Ha a fák elsősorban a személyek biztonsága miatt okoznak kellemetlenséget és a fennálló jelenség - az ágak hullása- természetes dolog (merthogy soha nem lehet olyan fát ültetni amelyről ne hullana), nos akkor a következményre, problémára kell a megoldás és nem radikális megoldást találni az eredőre, ami nem humánus,a kijelentésekkel ellentétben. Ezért sokkal inkább humánusabb megoldásnak találnám, ha mondjuk a sétány fölött kifeszítenének egy dróthálót, ami a személyek veszélyeztetettségét megszüntetné. Lehet egy kissé költséges de sokáig használna, és sokkal olcsóbb mint darukat vagy költséges berendezéseket vásárolnának. Nem pap vagyok, hanem erdész, jó lenne ha minket is megkérdeznének néhanapján...

2011. január 19., szerda 12:27
dorottya
37 hozzászólás
quercusos
Nahát, micsoda ötlet! Fejünk fölött a dróthálóval sétálnánk a Parkban! Sokat ezen gondolkodott-e? Úgy látom, hogy ön csak az íróasztal mögül hadakozik és tollával vagdalkozik !

2011. január 19., szerda 12:41
Andris
70 hozzászólás
Inkább üvegből csinálni olyan alagutat, így a varjak sem sz...nak le fentről. Erre mondta egyszer egy ismerősöm, hogy használhatatlan ötlete mindenkinek van. Amúgy ez nem erdő, hanem park. Tehát nincs rá üzemterv. És a székely erdőben gesztenye sincs :) Látványterv kell és hosszú távú elképzelés. Ezelőtt 100 évvel volt egy elképzelés, ültettek gesztenyét, amely most megbetegedett, ahogy a szakik mondják nem csak itt, máshol is. Probléma feladva, megoldást kell találni. Én szívem szerint nem vágnám ki őket, inkább kössön a város biztosítást a parkoló autókban keletkező károkra, és a park bejáratához figyelmeztető táblát helyezzen, hogy szeles időben saját felelősségre tessék sétálgatni. A drasztikus megoldás, hogy mindent ki, oszt lehet csemeteültetést szervezni. Most valahol a köztes megoldás látszik körvonalazódni: bár látványnak nem szép, de első lépésben csonkolás történik, majd ültetés. Én a nagyobb gondot ott látom, hogy erről a parki fás ügyről már jó 6-7 éve folyik a vita, a kertészetben azóta már nagyok lehetnének a csemeték, melyekkel ki lehetne váltani a kivágásra jelölteket. De még mindig csak nyilatkozatok szintjén van a dolog. A park amúgy szépül, amióra Gy. Ignác ott van még fű is nő a fák alatt. Tehát van pozitív előmozdulás is.

2011. január 19., szerda 13:57
KSzila
502 hozzászólás
A kommunizmusban az emberek hozzászoktak a buja szőrzethez, növényzethez. Túl közel épültek a tömbházak egymáshoz és kellett a lomb, hogy a szomszéd ne lopja el az asszony idomait fürdés előtt és után.
A park környékén megannyi ócska BLOKK volt és van, hogy azokat szintén célszerű volt elrejteni egy sűrű dzsungel lombjával.
Pedig a parkok lombját igen is nyírják, csupán a Schönbrunnban tessék egy sétát ejteni.
Ja, hogy ott nem a BLOKKOs "góbék" a hangadók...nálunk mindenki ért mindenhez a borkészítéstől, a hegesztésig az aszfaltozástól a székely kapu faragásig...tovább is van mondjam még?

2011. január 19., szerda 16:39
Tepes
758 hozzászólás
Ne.

2011. január 20., csütörtök 00:10
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Ez aztán a brainstorming... nekem már hozzá sem kell szólnom... nem merek... pedig annyi jó ötletem lett volna...:-) az a rezonanciális izé (vibrátor?) tetszett a legjobban, de a drótalagút se kutya.


2011. január 20., csütörtök 00:41
ladoga2009
571 hozzászólás
Nagy ravasz AAA, az artatlan parkbeli fakat is befogta a politikaba. O tudja: Egy az Isten (hisz alsorakosi nem ?)

2011. január 20., csütörtök 08:42
quercusos
170 hozzászólás
dorottya
Azt már látom, hogy sokan tömbházban nevelkedtek, szocializálódtak a hozzászólók közül, esetleg még szöget sem ütöttek el életükben, nemhogy egy műszaki problémát oldottak volna meg... Beszéljék meg a polgármesterükkel a dolgot és majd megoldjuk olyanképp azt a hálót, hogy ne látszódjon. Addig míg a Schönbrunnban sétát tennénk...
Egyébként mi lenne a vagdalkozás abban, hogy próbálunk megoldást találni arra, hogy haja szála se görbüljön???

2011. január 20., csütörtök 08:57
quercusos
170 hozzászólás
Andris, ha nem mondja nem tudom, hogy park. A fák élettanával kapcsolatos megjegyzést tettem és arról, hogy véleményem szerint nem esztétikus a csonkolás. A fa pedig fa, ha gesztenye ha bükk, ha tölgy. A látványtervvel kapcsolatban pedig annyit mondanék, nem láttam soha oszlopszerű valamiket berajzolva fák helyett...És nincsenek száz évesek azok a fák. Ha meg tudja győzni AA-t a biztosításról az jó, de ha Önt üti oda vagy családtagját a letörő ág akkor mi van ?

2011. január 20., csütörtök 10:13
Andris
70 hozzászólás
Szóval komolyan: a szakemberek azt állapították meg, hogy a fák az ún. tűzelhalás betegségben szenvednek és ezt már néhány éve bejelentette a kertészet. Nem vagyok sem erdész, sem kertész, de ha anno vagy akár ma vki utánanéz, ennek a betegségnek sajnos nincs gyógymódja, vagy levágják és elégetik!!! a fertőzött részt, vagy elpusztul az egész fa, de fertőz. És a fertőzés átvihető a vágószerszámmal is. A parkban az összes!!! gesztenye fertőzött, ezt mondták a szakemberek, de fel lehet hívni Gy. Ignácot és megkérdezni. Szóval most mit tenni? Várni, míg maguktól kiszáradnak, hamarosan, vagy kivágni, vagy megnyesve esetleg még megmenteni vmit belőlük? Amúgy lehet, hogy nem 100 évesek, de közel, 90-ben kiegyezünk? És a dróthálót továbbra is elszállt ötletnek tartom, akárcsak a daruskocsit (bár itt asszem inkább kosarasról van szó, szóval nem a fát megkötni, hanem a nyeső/csonkolóembert biztonságosan felemelni, így viszont már esetleg el is fogadható a szükségessége). A dróthálót hová feszíteni? A fák törzséhez vagy a villanyoszlopokhoz? Vagy újabb oszlopokhoz? Ez sem kis költség és látványnak sem kimondott kies, és addig kell míg elhalnak egészen a fák. Meg aztán lehet majd szedegetni a lombot, virágot, ágat róla. Egész kis cirkuszi mutatvány lesz :) Ebből a pénzből az egész parkot újra lehetne ültetni. De örvendek, mert a színház és a politika után ez a legtöbb hozzászólást kiváltó téma :)

2011. január 20., csütörtök 20:45
quercusos
170 hozzászólás
Szóval komolyan: örvendek, hogy ennyire átélte a gesztenyék problémáját, ami a jelek szerint az polgároké is. Attól lett probléma, hogy mindenben a tökéletességre törekednek emezek, és közben tökéletlenséget követnek el. Mert ugyan a tűzelhalás egy természetszerű folyamat, még ha betegségnek is nevezzük, a csonkolásos beavatkozás olyan külsőt kölcsönöz a fáknak ami enyhén szólva futurisztikus. Mindenkinek más a tűrőképessége, szép igénye, lelki finomsága, a magaméval nem egyeztethető össze. Az Önével a drótháló, rendben van, ne kívánjuk egymás ízlését megváltoztatni, úgysem fog menni. Nem áll módomban rajzot küldeni elképzelésemről, meglehet nem is igényli. Meg aztán minek ?. Láncfűrészt nekük megvan a megoldás. Csakhogy én több mint két évtized alatt nem bírtam kibékülni a láncfűrészek zajával, mert nem azért tanultam az élővilágról, hogy gátlástalanul csonkoljak. Mikor fejem fáj is csak fájdalomcsillapítót szoktam bevenni és nem vágom le azt. Igaz, nekem nem is nő vissza...

2011. január 20., csütörtök 23:23
lemhenyib
14 hozzászólás
Ha visszanone lehet levagna :), termeszetszeru folyamatrol nem igazan beszelhetunk a parkok eseteben, mert a parkok altalaban mestersegesek, emberek terveztek, emberek formaljak, szerintem mindenki probaljon okoskodni a sajat szakmajaban, ezert van itt ez az orszag mert mindenki mindenhez ert.

2011. január 21., péntek 09:11
quercusos
170 hozzászólás
Lemhenyi
Szerintem azért írt most Ön butaságot, mert nem a parkról beszélünk ez esetben, hanem a fákról. És ha Ők nincsenek, park sincs. Az, hogy parkba kerültek szegények, az nem az Ő hibájuk. Az viszont igaz, hogy emberek formálják ez esetben a fákat is, olyan lelketlen és primitív hozzáállással ahogyan és amiről a fotók tanúskodnak. Ami a szakmát illeti,meglehet több jogosultságom van beszélni Önnél, 6 év külföldi és szakmai felsőfokú tanulmány után...

2011. január 21., péntek 09:38
lemhenyib
14 hozzászólás
Kis okos tojas, hencegunk, hencegunk :)!

2011. január 21., péntek 18:16
hillsnail
317 hozzászólás
ő legalább alátámasztja amit mond , "...ezert van itt ez az orszag mert mindenki mindenhez ert" - te írtad, fogadd meg a jó tanácsodat :)

2011. január 22., szombat 00:17
lemhenyib
14 hozzászólás
persze hogy alatamasztja, "nem a parkrol hanem a fakrol beszelun" amik szegenyek a parkban lettek ultetve, de azt elfelejti hogy azert nyesik oket mert egy parkban vannak, ha valahol az erdoben lenne akkor most senki nem beszelne roluk es senkit nem is erdekelne, en amugy nem okoskodtam hanem egyetertettem a ket szakertoi csoportal akikrol a cikk ir :) tetszik erteni kedves hilsnail? "...ezert van itt ez az orszag mert mindenki mindenhez ert" en nem ertek ezekhez a dolgokhoz ezert elhiszem amit a szakemberek mondanak, ha le kell vagni vagjak le, ha ki kell vagni vagjak ki, ez van, es ha nincs igazuk akkor majd ok felelnek!

2011. január 22., szombat 11:49
quercusos
170 hozzászólás
Látom nem tud pihenni Lemhényi a park miatt. Lazitson kérem, éjszaka aludni kell... Egyébként nem is tudom, ha mindenkivel egyetért miért s szól hozzá az egészhez ! Vagy net betyárkodunk, mert itt arctalanul ironizálhatunk, arogánskodunk ?
Na, akkor tessék ehhez megfelelő portálokat keresni, itt ugyanis felelősséget érző emberek fóruma van, nem a rágógumis generációé !

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Szekeres Attila:
Italozás közben kapnak össze a háromszékiek (Bűnügyi mérleg)
Háromszék képezi az egyetlen kivételt az országos bűnügyi térképen: míg az előző évhez képest máshol nőtt a bűnözés, nálunk csökkent. A megyei rendőr-főkapitányság éves kiértékelőjén jelen levő Ioan Lucian Muntean országos főkapitány-helyettes jónak értékelte a háromszéki rendőrök teljesítményét. Dr. Ioan Aron megyei parancsnok pozitív mérlegről beszélt, kiemelte, az itteni rendőrök profik, ám hangsúlyozta, a minősítésnek a polgároktól kell jönnie.

- :
Puha takarók időseknek
Puha takarók időseknek
A meleg takaró akkor is jól fog, ha kint nincs csikorgó hideg: a húsz éve létrehozott kereskedelmi bank nyolcszáz pokrócot adományozott a megyénkben élő rászorulóknak, akiknek egy része tegnap délben személyesen vette át a váratlan ajándékot.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS