Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 20., csütörtök: Közélet Lezárják az utat Kézdivásárhely és Kovászna közöttKlárik László megyemenedzser a keddi ozsdolai polgármester-találkozón elmondta: amint az időjárás megengedi, leghamarabb márciusban megkezdődik a Kézdivásárhely és Kovászna közötti tizenhét kilométeres útszakasz teljes felújítása, melynek összértéke 15,5 millió euró. ![]() Kézdivásárhely és Szentkatolna között, ahol a legrosszabb az út, az alapozási munkálatok miatt körülbelül hat hónapra a gépkocsiforgalmat a Csernáton—Kézdimárkosfalva—Kézdimartonfalva—Hatolyka—Szentkatolna megyei útra terelik. Az eddigi öt kilométer helyett legalább hússzal többet kell megtenniük, akik el akarnak jutni Szentkatolnára, nem is beszélve Gelencéről vagy Imecsfalváról. Gelencét Hiliben keresztül is meg lehet majd közelíteni. A kilencvenezer négyzetméternyi kockakőből, amit e részről felszednek, a megyei önkormányzat a polgármesteri hivataloknak közcélra ingyen juttat. A fellebbezéseket követően az útjavításra kiírt versenytárgyalást a brassói Vectra Rt. és a sepsiszentgyörgyi Valdek Kft. cégszövetség nyerte meg, a finanszírozási szerződést az érintett települések polgármesterei jelenlétében jövő héten Kézdivásárhelyen írják alá. A tervek szerint két fronton kezdik el az út korszerűsítését, Kézdivásárhely, illetve Kovászna irányából, hogy ne kelljen egyszerre tizennyolc kilométeres szakaszon lezárni a forgalmat. A munkálatot szeretnék ebben az évben befejezni, de mert a hidak, átereszek, fedett sáncok, szegélyek és a helységekben a járdák megépítése időigényes, nem valószínű, hogy sikerül idén a végére járni. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1538Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 20., csütörtök 06:51
vanist 241 hozzászólás Ha már lezárják az útat, elöbb nem kellene az elterelöútszakaszokat minimálisan rendbetenni, mert jelen pillanatba sok helyt majdnem járhatatlanok?
2011. január 20., csütörtök 12:00
keszmorah 144 hozzászólás Nagyon vartuk mar ezt az utjavitast ,de ne migy hogy teljesen lezarjak az utat.Azokra gondolt-e valaki akik naponta ingaznak Kovasznarol Kezdire ,5 lejes benzinnel,kedvesz megyemenedzser ur?negyven km helyett megyunk napi nyolcvanat ,gondolkozzanak egy kicsit uraim,hasonlo munkalatokat vegeztek el teljes lezaras nelkul
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
